Jól indult a nyaralás, a Malév menetrend szerinti járata különösebb gond nélkül vitte el a háromfős társaságot New Yorkba. A magyar légitársaság járata újabban az épülő nyolcas terminálra érkezik a J. F. Kennedy repülőtéren – az utasoknak hosszú perceken keresztül kell labirintusszerű sötét folyosókon bolyonganiuk, amíg az országba való belépést engedélyező, mindenható immigration officer elé kerülnek. „Kicsit olyan az egész, mintha Amerika hátsó udvarába érkeznénk” – fogalmazta meg a társaság egyik tagja, miután a sikeres bebocsáttatás után felvették a bőröndöket.
A Delta légitársaság Miamiba induló járata már jobb helyről, a hármas terminálról indul este fél hatkor. Vagyis csak indulna – a kérdéses napon már eleve másfél órás késést jeleztek a monitorok. A magyarok – miután sikeresen átevickéltek a fél reptéren – újra sorban állnak a bőröndökkel, hogy aztán három s-es minősítést, ezzel pedig a különösen veszélyes személyeknek járó kiemelt motozást kapják a beszállókártyával. Cipő és öv le, a laptopról is vegymintát vesznek, legalább ezzel is telik az idő. A várócsarnok ablakából látni, hogy esik az eső, de azért mozognak a gépek a kifutókon – igaz, a monitorokon egyre szaporodnak a késést jelentő kiírások, és felbukkan az első cancelled, vagyis törölt járat is.
A Delta 5487-es járatáról egyelőre semmi hír, pedig lassan egy órával is elmúlik az eleve elhalasztott indulási idő. A várakozás újabb magyarokkal való találkozást hoz, az alapcsapat egyik tagjának az idegességtől és a kényelmetlenségtől pedig újra előjön a három hete egyiptomi forgatáson beszerzett súlyos gyomorfertőzése. Akkor egy kirándulóhajón a különösen fontos utasoknak szervírozott gyümölcstál okozott több embernek is maradandó élményt – a fiatal magyar operatőr kórházba is került, és öt kilóval könnyebben tért haza Magyarországra.
Telnek az órák, a gépről semmi hír, az operatőr pedig egyre rosszabbul van. Magas lázzal és állandó hányingerrel küzd. Egyszer csak bemondják, hogy tornádó volt a környéken, a Miamiból érkező gép kénytelen volt leszállni Pittsburgben, de már indul is értük. Az amerikaiak számolgatni kezdenek, de aztán eltelik az általuk kigondolt idő, és a járat még mindig sehol. A légitársaság tagjai nem idegesek, Európában ilyenkor már szendvicseket és innivalót osztanának, jegyzi meg valaki, itt senki sem tud semmit. A kolléga állapota rosszabbodik, ezért a társaság egyik tagja elindul vele orvost keresni a nemzetközi repülőtéren. A biztonságiak elkérik a beteg útlevelét és jogosítványát, többször megkérdezik, hogy milyen kapcsolatban áll a kísérővel, és miért kísérgeti, majd megígérik, hogy szólnak az orvosi ügyeletnek. Pár perc után érkezik két rendőr, akik leordítják a segítőt, és az ájulás határán lévő, dehidratált betegnek magyarázzák, hogy felnőtt ember, döntse el azonnal, hívjanak-e mentőt, de fölöslegesen ne zaklassa őket.
Lassan este tíz óra, amikor bejelentik, hogy indul a gép egy másik – az eredetitől nem kis távolságra levő – kaputól. A tömeg meglódul, versenyfutás kezdődik a jobb pozíciókért, de aztán kiderül, hogy a gép még sehol. A tömegből furcsa módon csupán az európai utasok idegesek, a háromfős magyar csoport például azért, mert előre kifizetett hotelszoba várja őket és a világhálón megrendelt autó. A hangulat egyre puskaporosabb, a légitársaság emberei nem tudnak semmit, mindjárt éjfél, amikor egy ajtó mögül előbukkan két pilóta, és egy szemfüles utasnak elmondják, hogy ők lettek volna a Miamiba induló repülőgép személyzete, de éppen lejárt a munkaidejük, így mennek haza. Nyilvánvaló, hogy ma nem lesz gép, de ezt nagyon nehezen ismeri be a társaság, húzza az időt a végtelenségig. A beteg állapota egyre súlyosabb, ezért a csapat úgy dönt, nem vállalják az éjszakai csövezést a reptéren, elmennek egy ismerőshöz aludni. A taxi száz dollárba kerül a megapolisz egyik elővárosáig, a Floridában kifizetett szálloda első éjszakája is kárba vész, a bérelt autóról nem is beszélve – kártérítés persze nincs, időjárási okokból halasztott vagy törölt járatok esetében ez nem jár Amerikában. Az ismerős lakásában az ágyba zuhanás előtt még van idő belenézni a hírekbe: tényleg tornádó volt a környéken, de ez nem mentség arra, hogy több órára – tájékoztatás nélkül – magukra hagyták az utasokat.
Reggelre romlik a beteg állapota, azonnali ellátásra szorul. Rövid konzultálás a magyar ismerősökkel, és irány Bronx, a Jacobi Medical Center. A több mint ötszáz ágyas állami intézmény a sürgősségre szakosodott: ide hozzák a lőpárbajokban megsérült rendőröket és harcos feleiket, de speciális osztály várja a megégett tűzoltókat is. Bár van utasbiztosítás, a helyiek azt mondják, mindenki jogosult sürgősségi ellátásra, ezért a biztosítás létére még rá sem kérdezhetnek.
A sürgősségi betegfelvételnél egy ember áll előttünk, mégis negyven perc után hívnak be minket. A rendelőben jégkrém-, kóla-, csoki- és chipsautomata az egészséges életmód jegyében. Bejutunk, az első kérdés arra vonatkozik, hogy molesztálták-e a beteget a családban szexuálisan, a második pedig azt firtatja, verte-e meg mostanában valaki. Hasonló lényeges kérdések özöne után – öt–tíz perc múlva – arra is rákérdeznek, mi a panasz, majd megmérik a lázát és a vérnyomását. Az orvos hölgy különben igen kedves, évekkel ezelőtt járt Budapesten, és gondosan kikérdezi, majd lejegyzi az egyiptomi hajó típusát, ahol az alapbetegséget sikerült összeszedni. Ön valószínűleg dehidratált, ezért infúzióra van szüksége – vonja le a következtetést, majd kiküldi a beteget várakozni addig, amíg felszabadul egy orvos és egy vizsgálószoba. Ez általában két és fél óra is lehet, mondja. Több lesz egy kicsivel, a várakozó magyarok pedig ráébrednek, hogy a magyar SZTK a korszerűség és a gyorsaság fellegvára, csak eddig kellő viszonyítási alap híján ezt nem tudták róla.
Végre sikerül bejutni a vizsgálóba. Megérkezik az első ápoló, s bár nála a betegfelvételnél kitöltött lap, aprólékosan kikérdez mindent, különösen odafigyelve az egyiptomi hajó típusára. Aztán jön egy másik – és kiránduló- vagy halászhajó volt, kérdi, majd a harmadik, a beteg pedig már előre mondja a hajó típusát. Ugyanez játszódik le az orvosokkal is, már több mint négy órája van a beteg a sürgősségin, amikor végre vért is vesznek tőle. Külön orvos van arra, hogy a droghasználatáról és a szexuális szokásairól kérdezze ki, egy mosolygós hölgy pedig a kísérőknek is ingyenes AIDS-gyorsteszt lehetőségét ajánlja fel.
Az egészséges magyarok alaposan megéhezve elmennek a kórház McDonald’sába, amikor végre bekötik az infúziót. Külön orvosdelegáció érkezik a toxikológiáról, a professzor a medikusoknak hosszasan magyaráz a trópusokon elkapható betegségekről, és gondosan kitér az egyiptomi hajó típusára. Majdnem délután négy, amikor megjönnek a laboreredmények, komoly gond nincs, szedni kell tovább a gyógyszereket, és a beteg a saját felelősségére hazamehet. Tényleg nem kellett a biztosítás, senkinek sem kellett fizetni.
Rohanás a reptérre, ahol hatalmas a sor, és mire kiderülne, hogy nincs hely erre a gépre (sem), az el is repül Miami felé. Jöjjenek holnap, és legyen egy jó napjuk, mondja a kisasszony amerikai műmosollyal, de a magyarok nem hagyják annyiban. Egy másik pultnál odaállnak az első osztálynak fenntartott poggyászfeladóhoz, és elmesélik kálváriájukat az érdeklődést színlelő alkalmazottnak. A kórházas történet után végre kiállít várólistás jegyet egy aznap esti gépre. Igaz, a járat Miami helyett Fort Lauderdale-be megy, de az csak harminc mérföld távolság, és le kellene jutni már Floridába.
Nyolc előtt öt percre van kiírva a gép, de nem érkezik meg Los Angelesből. Itt most nagyon professzionális az információs rendszer, még azt is kiírják, hogy a három magyar a hetedik, a nyolcadik és a kilencedik a tizenhárom fős várólistán, és nyolc embernek van jó esélye feljutni a gépre. Itt is megpróbálják a kórházas sztorit, de a kezelő legyint – a gép dönt, ő nem avatkozhat a rendszerbe. A számítógép kiírja a monitorra a szelekció kritériumait: a légitársaság hűségutas programjának tagjaié a prioritás, aztán az érkezési sorrend dönt.
A gép csak nem jön, van idő netezni a reptér méregdrága drót nélküli szolgáltatásának segítségével, így gyorsan meg lehet nézni a világhálón, hogy tavaly 7,6 százalékkal nőtt a légitársaságok utasforgalma a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (IATA) kimutatása szerint, az Amerikai Egyesült Államokban pedig 2005-ben 738,6 millióan utaztak repülővel, míg 2017-ben egymilliárdnál többen fognak repülni. Az erőteljes növekedés elsősorban a reptereken jelenthet problémákat, a jelenlegi kapacitások mellett ugyanis nem tudnak ennyi utast kiszolgálni. Fellelhetők a késési statisztikák is: tavaly több mint 2 333 000 időbeni érkezésre 570 000 késés jutott, valamivel több, mint tizenkilenc százalék. Az idén már rosszabb az arány: 2 225 000 időben érkező gép mellett 608 000 késett (közel huszonegy százalék), és 42 000-et töröltek. Az is kiderül, hogy a késések többsége nem a kedvezőtlen időjárásnak köszönhető.
Több mint két óra várakozás után megérkezik a gép, és úgy tűnik, a komputer is észlelte a kórházas történetet, mert a magyarokat másodiknak szólítják a várólistások közül. Éjjel fél kettőkor már Fort Lauderdale-ben, az autókölcsönzőnél magyarázkodhatnak, hogy miért egy nappal később és egy másik városban akarnak az érintettek a kifizetett járműhöz jutni. Szerencséjük volt, épp akadt egy szabad autó, így több mint harmincórás késéssel elfoglalhatták a hotelszobát.
origo.hu
Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt
