Amikor az FTC 2002 augusztusában, ottani edzőtáborozása után hazaindult Erdélyből, a székelyudvarhelyi buszra szállás előtti percekben hirtelen szélesre tárult egy ablak, harsogni kezdett a „We are the Champions” zenéje, és hatalmas, „Visszavárunk!” feliratú transzparens gördült le a párkányról. Most, négy évvel később, a szintén Udvarhelyen rendezett közönségtalálkozón szót kért egy szakállas férfi, és elmondta: ő volt az, aki akkor e gesztusokkal búcsúzott, mert úgy érezte, angyalok szálltak le közéjük, és bár Németh András vezetőedző megígérte, nem hitte, hogy még egyszer visszatérnek.
Mégis visszatértek. Igaz, alaposan megváltozott összeállításban, hiszen a 2002-es BL-döntős alakulatból csupán öten tagjai a mostani EHF-kupa-győztes keretnek, de így legalább mindenki máson álmélkodott. A többség azon, hogy először járt a Szent Anna- és a Medve-tónál, a brassói Fekete templomban, a törcsvári szoros bejáratánál fekvő Drakula-várban, a parajdi sóbányában vagy Orbán Balázs síremlékénél. Ennyi program egy hétbe zsúfolva egy turistacsoport számára is elegendő lenne, de a Fradi lányai elsősorban kézilabdázni érkeztek; a napi edzések mellett augusztus 7-én, hétfőn Sepsiszentgyörgyön a román bajnok Brassó, 11-én, pénteken pedig a nyáron iszonyatosan megerősödött Rimnicu Vilcea csapatával találkoztak. Az első meccsen elért 26-26-os döntetlent egyértelműen sikerként értékelték a felkészülés sűrűjében járó, ráadásul a sérült átlövőpáros, Németh Helga és Tóth Tímea nélkül felálló fradisták, a Rimnicu Vilceától elszenvedett 39-26-os vereség pedig hiába volt papírforma, Németh András edző mégis keserűen vont mérleget: „Bebizonyosodott, hogy csak akkor igazán ütőképes a csapatunk, ha minden játékosunk egészséges, mert ha valaki kidől a kezdőhetesből, nincsenek megfelelő helyetteseink. A Rimnicu Vilcea elleni mérkőzés megmutatta, hogy ha nem is minőségi, de mennyiségi erősítésre lenne szükségünk.”
E felismerés még hasznos lehet, de a múlt heti túrát egyébként is súlyos hiba lenne kizárólag sportszakmai szempontból értékelni. Nem véletlen, hogy e kellemesebb témára áttérve már Németh András is úgy fogalmazott: négy éve is szenzációsan érezték magukat Erdélyben, de az akkori élményeket a vendéglátók jóvoltából az idén sikerült felülmúlni. A csapat tagjai lépten-nyomon érezték a feléjük áradó rajongást, és dicséretükre szól, hogy látványosan viszontszerették híveiket. Kirsner Erika például a szovátai kirándulásra maga mellé invitálta a 11 éves Mózes Tomit, és miután oda-vissza végigbeszélgették az utat, e-mail címet cseréltek, a péntek esti búcsúzáskor pedig a csapatkapitány Tominak adta a mezét. Németh Helga a „Morzsa” becenévre hallgató szurkolót zárta a szívébe, mert amikor a székelyudvarhelyi közönségtalálkozón elhangzott az a villámkérdés, vajon hányadik születésnapját ünnepelte a minap a rutinos, harmincon túli jobbátlövő, a fiatalember azonmód rávágta: a 18.-at. Az is előfordult, hogy az ismerkedésnek a hitetlenkedés volt a gátja; Tóth Tímea éppen kifordult az egyik korondi üzletből, mire a sóbálványnyá dermedt elárusító azzal fordult a társához, „Te, ez a Tóth Timi volt”, a másik azonban ledorongolta: „Maradj már, mit keresne itt?!”
A mindkét félnek maradandó élményt adó egymásra találás a románokban „természetesen” visszatetszést keltett. A sepsiszentgyörgyi mérkőzés után sajtókampány indult a gyűlölködő és soviniszta drukkerek miatt, miközben ők nem tettek mást, mint elénekelték a magyar Himnuszt, majd a maroknyi brassói tábor bozgorozására válaszolva „Ria, ria, Hungária!” csatakiáltásban törtek ki. Ezek után Székelyudvarhelyen komoly előkészületek előzték meg a Rimnicu Vilcea bevonulását. A 80-as években felnőtt helyiek sokat látott szemmel rögvest kiszúrták, hogy a szoborparkban bámészkodó srác, a túloldalon telefonáló úr és a közelben parkoló kék Dacia bizony szolgálatot teljesít, és talán a civil ruhás csendőrparancsnok sem mond igazat, amikor azt állítja, szobát foglalni jött a szállodába a bukaresti barátjának. A meccs azonban teljes békében zajlott le, így az illetékesek nem jelenthettek mást, mint azt: ezeket az őrült magyarokat a tizenhárom gólos vereség ellenére szétveti az öröm, énekelnek és táncolnak a Ferencváros autóbusza előtt, a lányok pedig könnyes szemmel pacsiznak és integetnek.
Bizony, ha elfeledettnek hitt értékek nyomába eredünk, jószerével két választás kínálkozik: mélyre merülünk a múltba, vagy átlépjük a trianoni határt.
origo.hu
Életbe lépett az új kábítószer-ellenes törvény
