Ukrajna esélye

Amerika hallgat. Míg 2004 őszén a lapokból dőlt a „narancsos” forradalom dicsérete, a projekt összeomlását kínos csend övezi. Pedig lenne miről írni, hiszen a Kijev főterén fogant koalíció szétesett, a gazdasági növekedés lényegesen lelassult, a reformok leálltak, a politikai berendezkedés ugyan nyitottabb lett, az oligarchikus azonban nem igazán változott, az új hatalomról is kiderült korruptsága, a szabad parlamenti választásokon pedig nagy fölénnyel győzött a majdanon leváltott Viktor Janukovics, aki négy hónapos belpolitikai válság után most egykori ellenfelével összefogva, széles koalíció élén a kormányozásra készül. Ukrajna tehát nincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen függetlenül attól, hogy milyenek az euroatlanti integráció lehetőségei, az ország modernizációja elengedhetetlen. A történtek azonban rávilágítanak arra is, hogy az elsősorban az Egyesült Államok által szorgalmazott, Közép-Európában és a Baltikumban működött társadalmi-politikai átalakulás, a demokráciaexport a posztszovjet térségben némi korrekcióra szorul.
Halott a NATO gyors bővítésének amerikai terve is, e kérdést ugyanis az új koalíció a nép elé viszi. A referendum eredménye pedig aligha kérdéses, hiszen az ukránok túlnyomó többsége az atlanti integráció ellen van. Az elhúzódó belpolitikai válság, a növekvő bizonytalanság magát a NATO-t is óvatosságra intette. Erre utal, hogy a minap Jaap de Hoop Scheffer főtitkár már kijelentette, egyelőre szó sem lehet Kijev felvételéről. Mint a Financial Timesban írt cikkében a New America Foundatian munkatársa, Anatol Lieven megjegyzi, a geopolitikai realitások helyrebillenése felesleges feszültségektől menti meg Ukrajnát, és esélyt ad a nyugati stratégia átgondolására. A NATO keleti bővítése szerinte három fő veszéllyel járna. Egyrészt erre Oroszország mindenképpen reagálna, ami a térségben ugyancsak növelné a feszültséget, tovább mélyítené az ukrán társadalmon belüli törésvonalakat, az atlanti integrációt ráadásul nem követné az uniós tagság, így erősen féloldalas maradna a nyugati beágyazódás.
A józan ész tehát a történtek feletti siránkozás helyett azt diktálja, hogy az új kijevi kormány gyorsítsa fel a reformokat, a modernizációt, a Nyugat és Oroszország pedig ne avatkozzon bele ebbe a folyamatba, mert mint láttuk, ez valójában csak hátráltatja az előrelépést.