Természetesen nem prognosztizálhatták a szeptember 13-án lezárt anyag készítői a kormányfő trágár beismerő beszédének nyilvánosságra hozatalát, sem pedig a felháborodott polgárok országos tüntetését, ám sebészi precizitással tapintottak rá a műbaloldali kabinet politikájának tengernyi hibájára. Olyan anyagot olvashatunk, amit bárki megérthet különösebb közgazdasági, politológiai képzettség nélkül is. Akár Gyurcsány Ferenc lelepleződése után is írhatták volna azt az értékelésüket, amely szerint kormánya még „az általa vallott értékrendnek sem felelt meg: több esetben megsértette a szabad piacgazdaság, az egyéni felelősségvállalás és a jogbiztonság elvét, valamint antidemokratikus (sokszor diktatórikus) kormányzást folytatott”. Más helyütt leszögezik: a június óta bejelentett döntések csupán egy átfogó megszorítócsomag részei: hiányoznak belőle a valódi reformok és a növekedéspárti gazdaságpolitika programja. Így kétségbe vonható, hogy a szükséges államháztartási egyensúly akár középtávon is megvalósulhat-e.
Mintha csak előre sejtette volna a szerzőgárda már az események menetét, hiszen értékelésében a felelősség kerülésének antidemokratikus gyakorlatát, a koncepcióhiányt, valamint azt kárhoztatja, hogy a hatalomkoncentráció, a parlament háttérbe szorítása és a társadalmi egyeztetés hiánya magát a jogállamiságot veszélyezteti. Természetesen a szerzők nem készülhettek fel arra, hogy az állampolgárok választás előtti megalázó félrevezetésére a jelenleg még hivatalban lévő kormányfő felteszi a koronát, és a magyar közjogban valójában meg akarja hirdetni a kormányzati hazudozás jogát, még büszke is beismerésére, amely szerint tudatosan hazudtak másfél-két esztendeig. Szintén nem tudhatták, hogy Gyurcsány nemhogy elnézést nem kér, de nem tesz ígéretet a hazudozás abbahagyására sem.
Kimondatlanul is benne rejlik azonban a tudományos összegzésben az MSZP– SZDSZ stratégiája. Jelesül: kartácstüzet zúdítani a társadalom szinte minden rétegére, s annyi alaptalanul reformnak feltüntetett megszorítást alkalmazni, hogy az áttekinthetetlenül sok intézkedés nyomán beletörődjenek a „megváltoztathatatlanba”. A Nézőpont Intézet pontról pontra rendet vág a mesterséges kormányzati káoszban, s kimutatja, miért hiú ábránd a társadalomban egyfajta „lövészárok-álmosság” kiváltása. A közszféra átszabása kapcsán leszögezik: egyetlen reformtervet sem tudtak felmutatni, így csak szóvirág maradt, hogy az állam „magán kezdi” a karcsúsítást. Parkinson törvényéből tudjuk: ha nem tudsz egy kérdést megoldani, hozz létre egy bizottságot. Ennek megfelelően három új hivatalt is kreáltak Gyurcsányék. Szakmai kormányzást ígértek, mégis a közigazgatási államtitkári posztot szüntették meg. A köztisztviselők húsz százalékát tervezik elbocsátani, s több ezer pedagógus fölöslegessé nyilvánítása szintén a terveik közt szerepel.
A Kapkodó egyensúlyozás szakembergárdája kíméletlenül tárja fel az adó- és járulékemelések szükségessége körüli műbaloldali mítoszteremtés hamisságát. Az adó ugyanis nem egyfajta állampolgári karitatív adomány, hozzájárulás, avagy holmi diktátornak kijáró, kötelező beszolgáltatás, hanem kölcsönösséget feltételez. A polgár hozzájárul az állam kiadásaihoz, és ezért szolgáltatást kap. Csak fejletlen törzsi társadalmakban, illetve diktatúrákban fordulhat elő, hogy több adóért kevesebb jogot, juttatást kapnak az emberek befizetéseik fejében. Az európai modell viszont a valódi társadalmi szerződés, s ezt rúgta föl a Gyurcsány-kormány.
Fel kell tenni a kérdést: tulajdonképpen miért is van szükség megszorításokra? A Nézőpont Intézet elemzése nyomán egyértelmű: a kormányzat elképzelései sehová nem vezetnek. Az MSZP–SZDSZ-kabinet a saját maga által elfogadott, ötéves adócsökkentési törvényt sutba dobta. Az áfa emelése, az evakulcs növelése, az „elvárt” adó bevezetése, a szolidaritási adó, a minimum járulékalap bevezetése, a munkavállalói és az egészségügyi járulék emelése, a kamatadó, továbbá a megszűnő adókedvezmények ráadásul éppen szembemenetelnek az európai uniós tendenciákkal. S miért e rombolási buzgalom? A tanulmányt végiglapozva összeáll a kép: a műbaloldali–álliberális kabinet nem eszközként használja mindezt. Maga a hatalom megragadása és megtartása a cél. Ettől válik érthetővé, miért töltenek be csupán másodlagos szerepet azok a kormányzati intézkedések, amelyek a társadalmi-gazdasági építkezést, a megújulást szolgálnák, s miért csak azon terveit igyekszik akkurátusan végigvinni a regnáló kabinet, amelyek a hatalomkoncentrációt szolgálják. E vonalvezetés mentén logikus, hogy a kormányzati hivatalok száma növekszik, míg a nem kormányfüggő intézmények számát csökkentik. Beleilleszkedik ebbe a sorba a társadalmi egyeztetések, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek perifériára szorítása, a parlamenti ellenzék mozgásterének radikális szűkítése és permanens megvádolása a társadalom radikalizálásával, amikor pusztán demokratikus alapjogait, sőt kötelességét, a kormány ellenőrzését gyakorolja. Az iménti riasztó tendenciákat kristálytisztán láttatja a Kapkodó egyensúlyozás.
Felelősségtabu a címe az egyik fejezetnek, s a kötet alcíméül is választhatták volna. A felelősség kifejezés ugyanis a magát indokolatlanul baloldaliként aposztrofáló kormány számára olyan fogalom, amelyet kizárólag az ellenzéken, illetve a velük egyet nem értő, másként gondolkodó társadalmon kérnek számon. Saját magukkal kapcsolatban a felelősség felvetését személyes megtámadtatásnak veszik, mintha a „felelős kormány” 1848-as hagyományát akarnák kiiktatni a magyar közjogból, s mindenki szélsőséges lenne, aki bármit számon mer kérni az országvezetésen. Találó tehát a felelősségtabu definíció, hiszen integráns része ennek az antidemokratikus látásmódnak a közös bűn legendája. A Nézőpont Intézet anyaga azonban kitisztítja a szándékosan zavarosra maszatolt képet. Nem lehet ugyanis másfél, illetve négy év kormányzati mulasztásaiért, baklövéseiért abszurd módon a rendszerváltozás óta eltelt tizenhat esztendő egészére kiterjeszteni a felelősséget, mivel ezzel magát a demokratikus átalakulást kérdőjelezik meg.
A hétfői és kedd éjszakai drámai események tükrében még figyelemreméltóbbak a Nézőpont Intézet tanulmányának azon elemei, amelyek a jelenlegi kormányzat veszélyes szakmai alkalmatlanságát illusztrálják. Az előre megfontolt szándékkal be nem tartott, álbaloldali kampányígéretek, az egymásnak ellentmondó párt- és kormányzati programok sorának tragikomikus kavalkádja egyenesen kódolta a társadalom kollektív önérzetének felébredését. Az egészségügyi szolgáltatások fizetőssé tételétől a felsőoktatási tandíj bevezetésén keresztül az áremelésekig, támogatáscsökkentésekig, a beígért szociális kompenzációk megalázó összezsugorításáig olyan intézkedések voltak a közelmúltban, amelyeknek éppen az ellenkezőjét ígérte a kormány. A megszorításokat hiába akarja reformnak keresztelni a műbaloldali kurzus, miként a perspektívátlanságot, a reménytelenséget sem fogadhatják el biztató jövőképként az emberek. Mindeközben a Gyurcsány-kabinet töretlenül hisz abban, hogy a kormányzás csupán kommunikációból áll. Pedig akik az MSZP–SZDSZ-re voksoltak, a változatlanságra, a „minden jól van így” szocialista üzenetre szavaztak, nem pedig az éppen a Fidesz által hívószóként használt változásra. Most viszont Gyurcsányék alaptalanul bíznak a társadalmi amnéziában, amikor saját legbeváltabb kampányüzenetükkel szembefordulva azt a hatást igyekeznek kelteni, hogy politikai ellenfelük mond mindenre nemet, s változatlanságot akar.
A Nézőpont Intézet esszéjét amúgy maga Gyurcsány Ferenc hitelesíti azzal, hogy elismerte: egész működése hazugságokkal telt. Elfogadhatjuk azt is tőle, amit a hétfői Nap-keltében mondott rajtakapása után: „Váltani kell, nincs mese.”
origo.hu
Újabb részletek a halálos autóbalesetről: részeg sofőr okozhatta a Wartburg vezetőjének halálát
