A legvidámabb barokk

EZEN A CÍMEN
– E hónap 28-án mutatom be a Budapesti Kamaraszínházban legújabb-legrégibb estemet. 1964 körül kezdtem el írni. (Lassan már be kellene fejeznem.) Talán nem lövöm le a poénokat előre, ha mostantól – pár héten át – itt, e lap hasábjain némi ízelítőt adok önálló estemből. Bár jó lenne ha maga a műsor függetlenül tőlem is jó lenne. (Ugyanis a mindenkori közönség jóindulatától függ az ember.) Éjjel-nappal memorizálok, lassan – matricaként – másznak elő a múltból, a szövegeim… Könnyítene a stresszemen, ha majd az előadások alatt néha belenézhetnék az 1960-as, 70-es szövegkönyvembe (ha már 56-ban nem puskáztam…)
Érdekes, ennyi évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy mint előadó felfogjam (egyre jobban), hogy miket is írtam?! Ha nagyképűségnek hangzik is (illetve itt csak íródik), afféle Történelmi leckének szánom estemet a mai fiúknak és lányoknak. (És emlékeztetőül a tegnapi-tegnapelőttieknek.) S ha már a várt sikerhez előráncigáltam Adyt is… „bár zord a harc, megéri?! ha az ember az marad, aki volt…” – Igaz, mára kissé elgyávultam…elbizonytalanodtam. (Azért vettem elő ezt a régebbi műsoromat…persze bőven feldúsítva.)
De semmit se másítok. Úgy mondom el, ahogy meg volt írva. (Nekünk.) Nem az én erényem, de a szégyenem se, ha még ma sem évült el…teljesen.
Kicsit gyanús vagyok önmagam előtt is, hogy a negatív figurákat is olyan élethűen adom – majd – elő…Egyesszám első személyben mondom ugyanis el a műsoromat, magamra vállalva a múlt bűneit. (Hogy a maiakat addig se kelljen.)
Ha valaki – mondjuk egy mostani 30 éves – meg akarja (egyáltalán) érteni (nem felmenteni!) az ő drága, jó, édes, anyukáját…és apucikáját, …akik ütet, erre (a világra…) – De inkább már a nagyszülőket,
az mostantól rám nézzen…
– Bár rám nézve…sem éppen kedvező, (ami majd elhangzik.)
Egyrészt, hogy miket hagytam ki…És mit mertem végül (és csak ennyit) az elmúlt 50 évből megírni…
Azért így is – igérem – jócskán marad benne olyan is, ami valamikor még… (azért nem egytől tíz évig.) De most, hogy szabad (a lábam…on) védekezhetek. Mert Cyrano után…szabadon: magamat kigúnyolom, ha kell. (De mástól is csak ezt tűröm el.)
– És akkor a három kulturális T-ből már csak a Tiltás, de főleg a Támogatás (hiányzik)
Ezen túl „a múltba néző csupa(sz) sebet…lát” (leletet…) 60 év után se gyógyulót.
De „majd nem látszik az a csont…rátömködjük a betont.” – Nem vese ez gyermek…amíg le nem lesz verve. (A körmös-aszpirin…már ügyvédi jogokat sértene…)
Annyit még A legvidámabb barokkról, és a különböző művészi megközelítésekről (magatartás-formákról), hogy láttam egy karikatúrát a 70-es, 80-as években két késről, és két – egymás mellett ülő –, lábbilincsbe vert emberről. Az egyik a késsel barokkosan komoly díszítőmunkát végez a bilincsen…A másik: kettévágja!
Hogy ide idézzem még Weöres Sanyika bácsit: Az újabbkori magyar kabaré legrosszabb hagyományai szerint – úgy látszik – a humoristáknak úgy kell célozni, hogy még véletlenül se találjanak bele a közepibe.
– Velem kapcsolatban árnyaltabb volt a véleménye…
(Gyuri, te hencegsz?!)

ÉS AKKOR MÉG A SZÓRÓLAPOMAT
MÁSOLNÁM IDE

(HA-HA-HA!)
Ha a több mint 40 éves pályafutásom alatt naponta csak 5 poén jutott az eszembe…HA abból 3-at leírtam, 2-őt megtanultam, és az 1-ik poént még el is mondhattam. (Mert a cenzúrán átment.) (HA nem is a Rádióban-Tévében, inkább csak a pódiumokon mondhattam el.)
HA a 40 évből mondjuk csak 25 év volt az, amikor a cenzorok mellett az öncenzúrámmal sikerült magamat is átvernem… S HA mégis azt a napi 1 poént beszorozzuk (25 x 365-ről van szó ugye…)

AKKOR:
– DE sajnos a színház igazgatója csak másfél órát engedélyez…

ENNEK ELLENÉRE ÍGÉREM
nemcsak barokkos és barakkos lesz…HANEM az elmúlt 40 évem legvidámabb estje!
(PERSZE ehhez MINDEN korosztály aktív színházi jelenléte szükséges.) Hogy E G Y Ü T T röhöghessük szét ezt a jóval több, mint negyvenévnyi szörnyűséget… Tehát MINDENKI érdekelt.
MERT az első generáció ugyan még csak felejt, de a második elfelejt, a harmadiknak meg már eszébe sem jut…
IGAZSÁGOT SZOLGÁLTATNI!