Tény, hogy a tizennyolc éves korában Kádárék vérbírósága által halálra ítélt és kivégzett Mansfeld Péter volt javítóintézetben, lopás miatt vizsgálati fogságban is, mielőtt 1958 februárjában újra letartóztatták. Szilágyi Andor filmje sem hallgatja el ezeket az előzményeket, nem idealizálja a pesti vagány, Mansfeld alakját, de nem hagy kétséget afelől, hogy a fiatalember a börtönben hőssé vált. Mindent magára vállalt, hogy mentse társait, és ötvenhat szelleméhez akkor is hű maradt, amikor már látta, hogy áldozatvállalása reménytelen helyzetbe hozza.
Mansfeld Péter legkíméletlenebb bírája manapság Eörsi László, aki a periratokat tanulmányozva jutott arra a következtetésre, hogy a sokak által magyar Gavroshnak vagy Jan Palacknak tartott fiú köztörvényes bűnöző volt, aki elsősorban lopások, autóelkötések, egy rendőr elrablása és fegyverrejtegetés miatt érdemelte ki büntetését. Egészen másként értékeli a történetet Szilágyi Andor, aki filmje megírása előtt maga is készült a vallatási és bírósági jegyzőkönyvekből, beszélt az események tanúival, családtagokkal is. Számára nem kétséges, hogy Mansfeld Péternek azért kellett meghalnia, mert a kihallgatások során nem hátrált meg, megbánást nem mutatva mindvégig engesztelhetetlen maradt az elnyomó rendszerrel szemben. A rendező szerint a bíróság kétségbeesetten ismerte fel, hogy nem törheti meg a tizennyolcadik évéhez közeledő fiatalember ellenállását, és a másodfokú ítélet kihirdetésekor már csak élő időzített bombát látott benne.
„Aki élt 1990 előtt, az jól tudhatja, még a nyolcvanas években is bevett módszere volt a rendőrségnek, hogy a más politikai véleményt vallókat kriminalizálta vagy hospitalizálta. Az erkölcsileg ellehetetlenített, meggyúrt célszemélyek aztán jóval könnyebb prédái lehettek a belügyi szerveknek. Ez az ’56 utáni politikai ítéletek esetében is megfigyelhető. Szinte kivétel nélkül összekötötték őket egy-egy gondosan megkonstruált köztörvényes »csokrétával«. Elég csak Wittner Mária vagy Pákh Tibor példájára, életére gondolnunk – mondja az író-rendező. – Nem véletlen, hogy Mansfeld Pétert 1990-ben az elsők között rehabilitálta a Legfelsőbb Bíróság, miként Tóth Ilonkát is, akiről máig azt sulykolja valaki, hogy ez az angyalarcú medika közönséges gyilkos volt. Az ’56 utáni, a főbenjáró, hazaárulás bűnét elkövető politikusok pedig évtizedekkel később közéleti tevékenységük elismerése mellett ágyban, párnák közt hunyhatnak el.”
Tóth Ilonkának és Mansfeld Péternek nem volt és egyesek szerint ma sincs helye abban az arcképcsarnokban, amelyet az 1956 utáni nemzedékek elé emelt a szocialista történetírás. Az akkori történelemkönyvekbe előszeretettel válogatták be a forradalomnak azokat a szereplőit, akik inkább elrettentették, félelemmel töltötték el a diákokat. E két fiatal fotóiról azonban nem bűnöző, hanem tiszta, nyílt tekintetű arcok néznek vissza ránk. Amint azt Szilágyi Andor megfogalmazza, úgy látszik, az aprószenteket ma sem tűrik meg a Golgotán, ott másoknak kell a hely.
A Mansfeld-legendárium egyik lényeges fejezete, hogy a fiú még kiskorú volt, amikor Kádár börtönébe került, és az ítélet végrehajtásával megvárták nagykorúságát. Tizennyolcadik születésnapja után tíz nappal végezték ki. Eörsi László a történelmi tisztánlátás jegyében minden alkalommal megragadja az alkalmat, hogy törvényi passzusokkal bizonyítsa: a népbíróságnak 1957-től jogosítványa volt arra, hogy akár kiskorút is bitófára juttathasson, ha sikerül rábizonyítania az államrend elleni szervezkedést. Ezek a jogszabályok azonban semmilyen körülmények között sem gyengítik a történelmi tényt, hogy bírái annak ellenére megvárták Mansfeld nagykorúvá válását, hogy jog adta lehetőségük lett volna a fiút akár kiskorúként is halálra ítélni. Első tárgyalását 1958 novemberében tartották, a másodikat, amelyen kimondták rá a halálos ítéletet, nyolc nappal a születésnapja után, 1959. március 19-én. Március 21-én végezték ki. Még a kivégzési jegyzőkönyvben is az áll a neve előtt: f. k. (fiatalkorú). Talán attól azért még félt a rendszer, hogy egy kiskorú kivégzéséről szóljon a hír.
Szilágyi Andor először 1997-ben kapta kézhez a Mansfeld-ügy iratait. Már akkor feltűnt neki, hogy a lapokon legalább négyféle oldalszámozás van, különböző javításokkal, áthúzásokkal. A filmforgatás megkezdése előtt ismét kikérte a dossziét. Meglepődve látta, hogy a paksaméta kisebb lett, oldalak hiányoznak belőle.
Úgy tűnik, Mansfeld Péter még mindig nem nyugodhat békében.
Zinner Tibor: Tragikus tévedése volt,
hogy kiskorúként nem fogják kivégezni
Mansfeld Péter esetében a Legfelsőbb Bíróság nem a vádak, az elkövetett cselekmények tényleges tárgyi súlyát mérlegelte. A Fővárosi Bíróság 1958. november 21-én kihirdetett, életfogytig tartó börtönbüntetést kiszabó ítéletének megváltoztatása az 1959. március 19-ei, másodfokú halálos ítéletre csak akképp magyarázható, hogy a fiatalember tárgyaláson tanúsított magatartása megfélemlítette a bírákat – mondta Zinner Tibor jogtörténész, aki 1989–1991 között a koncepciós pereket felülbíráló bizottság történész társelnöke volt. Mindez azonban nem a büntetőper irataiból, hanem az egykori tanácselnökkel, Vágó Tiborral – élete alkonyán – folytatott beszélgetéséből derült ki. Hasonlóképp emlékeztek a történtekre és részben alátámasztották az egykori ítész emlékeit Mansfeld az idő tájt még élő, a korábbiakban elítélt társai, valamint Mansfeld védője, Gárgyán Tibor is 1993–1994-ben, amikor dokumentumfilmet készített a velük szembeni eljárásról Hintsch György filmrendezővel és Kónya Istvánnal, a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának bírájával (azóta már vezetőjével) együtt. Persze nem zárható ki az sem, hogy Vágó bíró megnyilatkozása lehet egyfelől önigazolás, másfelől az egykori infernóban részt vett népbíró társainak védelme is.
Tény, hogy Mansfeld tettei és a végrehajtott halálos ítélet között óriási aránytalanság volt. Nem vett részt a tizenhárom nap harci eseményeiben, nem tartozott a fegyvert ragadók közé, mi több, haza is küldték. Nem követett el hősi, ezért Kádárék által megtorolhatónak, „ellenforradalmi”-nak minősíthető tetteket. Köztörvényes cselekményeit nem utóbb koholták. Ugyanakkor neki és társainak az elrabolt rendőrrel szembeni emberséges magatartását igazolja, hogy az életben hagyott, a követség védelmét biztosító rendőr vallomásai inkább a védelem és nem a vád tárgyalási pozícióját erősítették.
Mansfeld Péter tragikus tévedése az volt, hogy azt hitte, akármit mondhat, akármit vallhat, kiskorúként nem fogják kivégezni. Úgy tűnik, hogy hevessége a hatályos jogszabályok ismeretének hiányából fakadhatott. Márpedig 1957. január 15-étől az úgynevezett gyorsított eljárás bevezetését rögzítő törvényerejű rendeletbe belefoglalták: „Ha a terhelt fiatalkorú, a büntetést az 1951. évi 34. számú törvényerejű rendelet 8. §-ának rendelkezései szerint kell kiszabni. Ez a szabály a Büntető Anyagi Jogszabályok Hatályos Összeállítása (BHÖ) 12. pontjában foglalt rendelkezéseket nem érinti.” Mansfeld és társai ügyének idején mindez már nem volt hatályban, mert 1957. június 15-ével a gyorsított eljárást megszüntették. Ám ebből, valamint a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Népbírósági Tanácsáról alkotott jogszabályból ötvözött és a népbíráskodás bevezetéséről szóló, 1957. évi 4. sz. törvényerejű rendeletbe ismételten, szó szerint belefogalmazták. Amíg 1957 első felében nem, addig utóbb épp Mansfeld esetében már alkalmazták és kiszabták a halálbüntetést.
A jogtörténész úgy véli, Mansfeld Péter minden vallomása, a kihallgatások és a tárgyalások alatt tanúsított, az utókor előtt tiszteletet parancsoló magatartása – ma már tudjuk, áldozatvállalása – arról szólt, hogy társát, a nagykorú Blaski Józsefet mindenáron megmentse az akasztófától. Ezért vállalt sokat magára. Nyilvánvaló, hogy az életét bitófán végző Mansfeld a forradalmárokat ért megtorlás egyik áldozatának tekinthető, hisz a felelősségre vonásuk érdekében alkotott egyik törvényerejű rendelet alapján ítélték el. Szemben a kivételes jogszabályok alkalmazásának időszakával, a Kádár-korszak további éveiben legfeljebb súlyosabb szabadságvesztéssel járó büntetést kaphatott volna. Az ötvenhatos drámához kötődő ítélkezés 1961. április 16-áig tartott, de még 1976-ban is megvádoltak egyeseket ellenforradalmi összeesküvéssel Budapesten. Mansfeld azonban ekkor már 17 éve, 1959. március 21-e óta halott volt.
Kahler Frigyes: A gyakorlott szemű
történészt nehéz megtéveszteni
Köztörvényes bűnöző vagy forradalmár? Erről kérdeztük Kahler Frigyes egyetem docenst is. E dilemma megszűnik, ha a történetet a maga korába helyezzük – jelentette ki a történész. Olyan fiatalokról van szó, akik partizántörténeteken és Oleg Kosevoj hőstettein nőttek fel, a szemükben tehát a zsarnokság elleni harc minden formája megengedett volt. Emiatt egészen más fogalmuk volt a törvényességről. Ha Mansfeld Péter és társai cselekedeteit mai optikán keresztül nézzük, hamis képet kapunk. Miként egészen másként látjuk az akkori hatalom brutalitását is.
A történelmi idők, a forradalom utáni megtorló hangulat mellett a halálos ítéletet a bíró sértettsége, Mansfeld iránti személyes gyűlölete is magyarázza. A fiú ugyanis a tárgyalás alatt mindvégig megvetően viselkedett, sértegette, sőt le is köpte Vágó bírót, akinek emiatt elfogultságot kellett volna jelentenie. De inkább úgy döntött, hogy példát statuál, megfenyegeti Mansfeld példáján keresztül a proli gyerekeket.
Kahler Frigyes egyetért történész kollégáival abban, hogy ha a forradalom idején politikai célból valaki elvitt egy géppisztolyt, vagy mert éhes volt, ételt lopott, akkor a bíróság köztörvényes cselekményért ítélte el, vagyis a köztörvényes cselekedet azonnal megjelent vádként a politikai szál mellé. Tehát minden egyes esetben meg kell vizsgálni, hogy kikből csinált bűnözőt a Rákosi-rendszer. Mert tolvaj-e valóban az, aki a padláslesöprések idején a családjának kénytelen volt ellopni egy zsák lisztet? Emiatt sem lehet kizárólag a büntetőiratok alapján értékelni az egyes esteket. A gyakorlott szemű történészt azonban már nehéz megtéveszteni, hiszen erős forráskritikával kezeli a dokumentumokat, és vigyáz arra, hogy ne csak azt lássa, amit az ÁVO valóban láttatni akart.
M. Kiss Sándor: Nem tudatos bűnöző,
csak meggondolatlan kamasz
Nincs komoly véleménykülönbség a történészek között Mansfeld Péter megítélésében – mondja M. Kiss Sándor történész. Elismerik, hogy a forradalom részese volt, jelképpé vált, mert etikából kiválóan vizsgázott. Más kérdés az, ki hogyan minősíti az előéletét a köztörvényességet illetően. Nagy Imre első miniszterelnöksége idején merült fel, hogy felül kell vizsgálni a köztörvényes cselekmények fogalmát. Ez a terv azonban hamvába holt, és a Kádár-rendszer alatt visszatértek a számukra már ismerős és megszokott rendhez.
Ha Mansfeld Péter és társai esetét vizsgáljuk, tudni kell, hogy milyen korban nevelkedtek. Hogy mit jelentett a Rákosi-rendszerben a magántulajdon, amelynek éppen a felszámolása folyt, éppen születőben volt a tulajdontalan tulajdon, s ezt egy fiatal gyerek sem felfogni, sem értelmezni nem lehetett képes. Ha lopott, akkor kit károsított meg? Mansfeld nem tudatos bűnöző volt, csak meggondolatlan kamasz egy zavaros erkölcsű korban.
Miért lehet fontos manapság is egyeseknek, hogy Mansfeld Pétert vagy Tóth Ilonát tolvajnak, gyilkosnak tüntessék fel? A történész úgy véli, Mansfeld Péter esete nem mosható össze Tóth Ilonáéval, akit gyilkosság miatt ítéltek halálra, és akinek a nyilvántartási lapján a köztörvényes minősítés szerepelt. Ezt a védelem nem is nagyon vitatta, az ügyvéd feltehetően abban reménykedhetett, hogy köztörvényesként nem küldik a fiatal orvostanhallgatót a bitófára, politikai elítéltként azonban biztos lehet a halálbüntetésben. A védelem tévedett, a cselekmény minősítése azonban évtizedekig megmaradt, emiatt nem kerülhetett Tóth Ilona az első semmisségi törvény hatálya alá.
Az iratok azonban árulkodnak. A megtorlás időszakában kimutatható törekvés volt, hogy a vádlottakat köztörvényes tevékenységgel is megvádolták. Gondoljunk például arra, ha valaki harc közben a forradalom idején lelőtt egy szovjet katonát, az a perirat szerint gyilkosnak számított, ám a szovjet katona, ha magyar harcost ölt, akkor a magyar szabadság védelmezőjévé vált.
origo.hu
Csak kevesen válaszolják meg mind a 7 találós kérdést helyesen – Önnek sikerül?
