A tandíj szerelmese

Hiszek a tandíjban, mondta Hiller István kultuszminiszter és szocialista pártvezér minap egy egyetemi ünnepségen. Nagyobb marhaságot régen hallottam már. És valószínűleg nemcsak én gondolkodom így, hanem azok a diákok is, akik a Parlament előtt tüntetnek majd a bevezetendő tandíj ellen.
Hiller természetesen elmondta az „érveit”, eszerint a befizetett összeg az egyetemeknél marad, ezek egy részét az ösztöndíjakra, másik részét az intézmények korszerűsítésére fordítják majd. A harmadik részét – ezt már én mondom – meg lenyeli a legatyásodott állam. Indokként a tárcavezető még azt is mondta, hogy az utóbbi négy évben megnégyszereződött az egyetemi és főiskolai hallgatók létszáma. Na és? Ennek örülni kellene. Tanulni szeretne a magyar fiatalság – örömhír az ilyen. Hiller szerint azonban ez a gyarapodás eddig sem járt minőségi robbanással. Lehet, de emiatt inkább elődjénél, Magyar Bálintnál reklamáljon.
Szóval Hiller István hisz a tandíjban (amit ők egyébként szellemesen fejlesztési részhozzájárulásnak neveznek). Mi viszont abban hiszünk, hogy ez az egész tandíjasdi – amiről amúgy a választások előtt szó sem volt – nem más, mint a tanulni vágyó fiatalok, illetve szüleik megsarcolása.
Mindenesetre nem szeretnék a kormánypártok helyében lenni szeptember 21-én. Az ifjúság hangja el fog jutni az Országházig. Más kérdés – ezt már most borítékolni lehet –, hogy süket fülekre talál.