Nem telt el egy hónap a 2001. szeptember 11-i támadásokat követően, és az Egyesült Államok hadereje október 7-én támadásba lendült az afganisztáni tálib rezsim ellen, támaszkodva az északi szövetség elnevezésű ellenzéki koalícióra, amely a háború dúlta ország kisebb részét tartotta ellenőrzése alatt. A rendszerváltás – amelynek nyomán új, az amerikaiakhoz lojális vezetés került Afganisztán élére – meglehetősen gyorsan ment végbe. A gerilla-hadviselésre képes helyi vallási fundamentalista frakció – amely otthont adott az al-Kaidának – nem őrizhette meg hatalmát a korszerű fegyvereket alkalmazó amerikaiakkal szemben, ám Kabulból kiszorulva a fővárostól távoli vidékekre, főként a szétszabdalt pakisztáni határvidékre tette át működését, ahonnan azóta is kemény ellenállást támaszt és szít.
Stratégiai szinten az afganisztáni háború – bár ezt Washington nyilvánvalóan nem ismeri el – teret nyitott az Egyesült Államok fokozott jelenléte előtt Ázsia belsejében: bázisokat létesíthettek a közép-ázsiai szovjet tagköztársaságok területén is a terror elleni misszió okán, amelyhez békefenntartóként csatlakozott a NATO is, jelenlétét azóta nagymértékben kibővítve. Az Egyesült Államok ezzel a támadással kísérletet tett a hidegháború végével keletkezett űr betöltésére, amelyre az önmagát rehabilitáló Oroszország és a feltörekvő Kína is igényt formált. Bár a törekvés tökéletlen eredményt hozott, tény, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei olyan helyeken is megvetették a lábukat katonai értelemben, amelyek korábban elérhetetlenek voltak számukra.
Amikorra az afganisztáni helyzet – főként a korlátozott katonai célkitűzés szempontjából – látszólag gyorsan stabilizálódott, már elkészültek a következő intervenció tervei. Az al-Kaidával fennálló feltételezett kapcsolatok, valamint az állítólagosan aktív, tömegpuszító fegyver előállítására irányuló programok miatt 2003 márciusában az Egyesült Államok támadást intézett Irak ellen. Afganisztánnal ellentétben itt nemcsak a rezsimváltás, hanem a megszállás is cél volt, így a lépés összehasonlíthatatlanul nagyobb erőfesztést igényelt az amerikai hadigépezettől, és jobban megmutatta annak korlátait is.
9-11 nyomán az amerikai védelmi költségvetés a Clinton-éra mélyrepüléséhez képest ismét elérte a hidegháborús szintet, ami nagyban hozzájárul az Egyesült Államok aggasztó hiányszámaihoz. A folyamatos harci műveletek, a csapatok fokozott külföldi jelenléte – az említetteken kívül megjelentek az amerikai katonák többek között Afrika szarván, a Fülöp-szigeteken is – rengeteg pénzbe kerül, miközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy immár jóval több amerikai katona esett el a 9-11 óta kezdett hadműveletekben, mint ahány amerikai polgárt a terrortámadás napján meggyilkoltak.
origo.hu
Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter
