Béna kacsa

Ragyogóan felmondta a magyar miniszterelnök Putyin koncepcióját az orosz és európai energiavállalatok közötti részvénycserére – évődött Szocsiból tudósítva a Nyezaviszimaja Gazeta. Mint a moszkvai lap hozzáteszi, a jól elsajátított lecke miatti elégedettség jól érezhető volt Gyurcsány Ferenc hangján. A Kommerszant egyenesen úgy értelmezte a vendég szavait, hogy a magyar kormányfő hiábavalónak tartja az ellenállást, amelyet Európa az energiapolitikában még mindig tanúsítani igyekszik Oroszországgal szemben. A lap tudósítója, Andrej Kolesznyikov fejében egy pillanatra még az a kérdés is felötlött, hogy Gyurcsány „talán csakugyan olyan egyszerű, precíz, technikás fickó, aki éppen ötven évvel a szovjet csapatok magyarországi beavatkozása után csendben átadja országát a Gazprom megszálló erőinek stratégiai transzeurópai gáztárolóival és elosztóhálózatával együtt, hogy de facto (az orosz monopólium) egyik menedzserévé válhasson”. De aztán Kolesznyikov rémlátomása eloszlott, amikor a magyar kormányfő azzal folytatta, hogy „meg akarjuk érteni Oroszországot”, de mint aki a nyelvébe harapott, félbeszakította önmagát, és az újságírókat mosolyra fakasztva azt mondta: „erről jobb lesz a tárgyalásokon beszélni”.
Az újságíróknak feltűnt az is, hogy Gyurcsány milyen zavartan, furcsán viselkedik. S ha még mindehhez hozzávesszük, hogy szinte kuncogva a 2004-ben Putyin támogatását kereső, majd utána a „narancsos” forradalom által félreállított ukrán miniszterelnökhöz, Viktor Janukovicshoz hasonlítják, akkor jogosan merül fel a kérdés, mi értelme is volt e villámlátogatásnak. Nem sok, mint ahogy jelen körülmények között talán nem kellene erőltetni a találkozót Angela Merkellel sem.
Vannak pillanatok, amikor egy politikusnak fel kell mérnie, hol is a helye. Ilyen volt ez a mostani is. Gyurcsány azonban nem akart szembenézni a rideg valósággal. Történetesen azzal, hogy a magyar politikai élet rendszerváltozás utáni talán legmélyebb válságát generálta, s ilyenkor politikai értelemben „béna kacsaként” félre kell tenni mindent. Gyurcsány azonban ahelyett, hogy levonta volna a megfelelő konzekvenciákat, úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Elutazott Szocsiba, ahol már természetesen mindenki tisztában volt a magyarországi helyzettel. Azzal, hogy egy legitimitásában megroggyant, súlyos belpolitikai válsággal küszködő vendéggel állnak szemben. Fura helyzet, amely valójában már a vendéglátónak sem jó, hiszen tudja, hogy a tárgyalópartner egyre kevésbé tud kiállni szavaiért, s holnapra értelmetlenné válhat minden ígéret. Erre mondják, kidobott idő, hiszen nemsokára vélhetőleg már mással kell beszélni a kétoldalú kapcsolatok jövőjéről.
A vendég is feszeng, hiszen érzi mindezt, s megpróbál kompenzálni. Csak hogy megmentse a találkozót, megígér és elígér mindent. Ahogy az orosz újságírók is érezték, felmondja a leckét. S mit tehet ilyenkor egy, a nemzeti érdekeket határozottan érvényesítő, patrióta vendéglátó? Látva mindezt, megpróbál kicsikarni a megrogyott vendégből annyit, amennyit csak lehet. Így tett Putyin is, amiért aligha őt kell megróni. Ráadásul nem is volt nehéz dolga.
Egy okos politikus nem teszi ki magát ilyen helyzetnek. Nem teszi nevetségessé magát, és ami ennél is fontosabb, nem teszi kockára országa érdekeit. Akkor sem, ha oly csábító az a találkozó a világ egyik legbefolyásosabb politikusával. Gyurcsány túl hiú és becsvágyó ahhoz, hogy ezt megértse. Ártott ezzel magának, Magyarországnak, de a mind ígéretesebben alakuló kétoldalú kapcsolatoknak is. Kár érte!