Debütáló Zograf-mű, látomások a Balkánról

Egy még mindig sokat vitatott, ifjú műfaj, a képregény legismertebb, világszerte híres szerb képviselőjének, a pancsovai Aleksandar Rakidzicsnak (művésznevén Zograf) hazai „debütáló kötetéről” számol be a Szépirodalmi Figyelő legújabb számában Szombathy Bálint. A művész szereplése a II. Magyar képregényfesztivál egyik központi eseménye volt. Nem kétséges, hogy maga a groteszkre, bizarra fogékony műfaj is igen alkalmas az elmúlt évtizedek szerbiai eseményeinek bemutatására.
„A Zograf-kötet azon kívül, hogy etalon és viszonyítási pont, egyben serkentő példa is úgy a képregényrajzolók, mint a még alakulófélben levő igényesebb közönség számára. Azt példázza többek között, hogy a siker lehetősége a hiteles megnyilatkozásban rejlik, nem pedig a nyugati sztárrajzolók teremtette iskolák stílusának és túlnyomórészt életidegen tudományos-fantasztikus világképének utánzásában” – írja Szombathy, hozzátéve, hogy „a közvetlen környezetből fakadó élettapasztalat, a társadalmi-szociális valóság fanyar költészete sokkal meghatározóbb esztétikai keretet biztosít, mint az álom- és fantáziakonstrukciók szórakoztatást célzó művi világának kötelékei”. Gondolom, azt egy pillanatig sem kell bizonygassuk, hogy aki átélte az elmúlt esztendők szerbiai „társadalmi-szociális valóságát” – napjaink ottani eseményeiről nem is szólva – az éppen elég „anyagot” találhatott „fanyar költészetéhez”, nemigen lehetett szüksége valamiféle imaginárius álom- és képzeletvilágba hátrálni, hiszen rá hatványzottan áll Kosztolányi elmés mondása, miszerint a költő akkor arat igazán, ha termését elveri a jég.
Gróf Balázs hazai képregényrajzoló is örömmel fogadja a Zograf-kötet megjelenését, találóan állapítva meg a szerb művész munkájáról és általában a nívós képregényről, hogy az „nemcsak az infantilizmus, hanem akár a katarzis szinonimája is lehet”. A mű, a Pszichonauta (alcíme szerint: Látomások a Balkánról) egy „a világ végén tengődő, önmagával elégedetlen ország hétköznapi drámáiról, a kisembert gyötrő, többnyire banális egzisztenciális gondokról, a történelem nagy színpada mögötti másodlagos közszféra hangulatáról, áldozatképeinek ingadozásáról” számol be. Keserű élményekről és emlékekről, amelyeken irónia nélkül az ember nem teheti túl magát. Hiteles tanúságtétel egy hozzánk közeli ország kollektív meghasonlásáról és véget érni nem akaró történelmi traumájáról.