Démász: egyre közelebb a kivezetéshez

Erdősi Csaba
2006. 09. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Démász Nyrt. igazgatósága méltányosnak tartja a részvényeseknek az EDF – vagyis az áramszolgáltató többségi tulajdonosa – által augusztus végén tett nyilvános vételi ajánlatát. Mint arról korábban már beszámoltunk, a francia anyacég húszezer forintot kínál a piacon lévő részvények darabjáért. Ez 22 százalékkal magasabb annál az árnál, mint amit a tőkepiaci törvény alapján köteles lenne fizetni, s harminc százalékkal nagyobb a papírok augusztus 22-i záróáránál. Az áramszolgáltató igazgatósága ezek alapján javasolja azt a részvényeseknek, hogy fogadják el a felvásárlási ajánlatot.
Az ügylet véleményezésére független szakértőként felkért Ernst and Young pénzügyi szempontból ugyancsak méltányosnak tartja az EDF ajánlatát, s ezen a véleményen van a Démász üzemi tanácsa csakúgy, mint a cégnél működő reprezentatív szakszervezet. Ha az EDF-nek sikerül az akció nyomán kilencven százalék fölé tornázni részesedését, a meghirdetett forgatókönyv szerint kötelező vételi ajánlatot tesz majd a papírok maradékára, s azután kivezeti a Démászt a tőzsdéről. Mivel a parkettről az E.ON-leányvállalatok már korábban kivonultak, ez egyszersmind azt jelenti, hogy az áramszolgáltatók közül csupán az Elmű és az Émász marad tőzsdei társaság. Ehhez persze az kell, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is rábólintson az ügyletre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.