A küldöttgyűlés délelőtt tízkor – illetve negyedórás késéssel – kezdte meg ülésezését, délre pedig már össze is állt az elnökség, amely újabb bő tíz perc elteltével elnökké választotta Dámosy Zsoltot. Történt mindez a sajtó nyilvánossága előtt, amely szokatlan, de üdvözlendő módon a tanácskozás egyetlen fázisáról sem záratott ki. Színes, jópofa vagy jópofáskodó riportot mégis nehéz lenne rittyenteni a történtekről, mert a döntések hangzatos felszólalások, sértések, sértődések és otrombaságok nélkül, „üzemszerűen” következtek egymás után. Az egyetlen poén arra a felvetésre jött válaszul, mennyi időre szóljon az új vezetés mandátuma. „A hét végére” – nyögte be valaki, de javaslatát akár komolyan is vehették volna, mert az összes érintett egyetértett a korlátozott tartammal; végül négy hónap, 2007. január 31. lett a határidő.
A jelölőbizottság – élén a 85 éves Rudas Ferenccel, a klub egykori kiváló labdarúgójával – remek munkát végezhetett, mert az elnökségi tagságra pályázók közül éppen tizenegy kapta meg a legalább ötvenszázalékos támogatottságot, és mivel az elnökség létszáma is éppen ennyi, a második körben valójában már nem is volt miről szavazni. A három elnökjelölt egyike, a 800 millió forint ígéretével érkezett Bácsalmási Ottó már az első szűrőn fennakadt, és ezt egykedvű, szinte derűs tárgyilagossággal nyugtázta: „Már felhívtam a feleségemet, hogy nem leszek a Fradi elnöke, és nagy kő esett le a szívéről. Ennek ellenére elképzelhető az együttműködés valamilyen formája, de mostantól nem a ferencvárosi érzelmeim vezetnének, hanem az általam képviselt csoport érdekei. Szóval tárgyalhatunk, de a nulláról kell kezdenünk.”
Albert Flóriánt meghatározatlan időre tiszteletbeli elnökké választották, és hozzá hasonlóan nagy támogatást élvezett a tizenegy elnökségi tag mindegyike. Míg korábban a szakosztályok delegálták a maguk reprezentánsait a testületbe, addig most bekerült oda több üzletember, egy ügyvéd, Kévés György személyében egy Ybl-díjas építész, a szurkolókat képviselő politológus, Boros Bánk Levente, a VPOP szóvivőjeként megismert Sipos Jenő, valamint két ősfradista: Kassai György és Kruj Iván. Már a felállás garancia arra, hogy ez a grémium nem a parciális érdekek mentén halad; kérdés viszont, észleli és megjeleníti-e ezeket a parciális érdekeket, a szakosztályok mindennapos nyűgeit is. Mert sportegyesületről lévén szó, azért ez is feladata marad.
A folytatást is az egység, az egyetértés határozta meg. Az új elnökség már éppen az elnökválasztáshoz készülődött, amikor Sipos Jenő bejelentette, hogy lemond a kandidálásról: „Mivel a számok világából jöttem, a számok alapján hoztam meg ezt a döntést. Kiderült, hogy Dámosy Zsolt támogatottsága nagyobb, és én semmiképpen sem szerettem volna a közakarat útjába állni.” Amely így aztán kézfeltartással, egyhangúlag emelhette az elnöki székbe Dámosy Zsoltot.
Az eddig a profi ökölvívás világából, Kovács István, Erdei Zsolt és Balzsay Károly menedzsereként megismert üzletember rögtönzött bemutatkozóbeszédében és sajtótájékoztatóján Churchillt idézte, hiszen vért, verejtéket és könnyeket ígért a következő hónapokra, valamint a maga részéről azt, hogy egyéb tevékenységeit gyakorlatilag szünetelteti, és január végéig minden idejét, figyelmét a Ferencvárosra áldozza. Elmondta, felkeresi azokat, akik a közelmúltban jelezték, hogy pénzzel szállnának be a klub működtetésébe, de valami eltántorította őket e szándékuktól. A következő öt napban például máris száz emberrel szeretne beszélni – jelölte meg a legrövidebb távú célt, illetve eszközt, ugyanis a hónap végén folyósítani kellene a fizetéseket. Arra még nem adott egyértelmű feleletet, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetséggel szembeni perekben milyen álláspontot képvisel majd, azt azonban kinyilvánította, hogy keményebb tárgyalópartner lesz, mint elődei. Pontosabban Ináncsy Miklóst felmentette, Furulyás Jánosról ellenben leszögezte: minél több információt ismer meg vele kapcsolatban, annál nehezebben szólítja „Furulyás úrnak”, mert szerinte legjobb esetben is bántó hozzá nem értéssel intézte az egyesület ügyeit. „Vagy képesek leszünk olyan hangulatú labdarúgó-mérkőzéseket rendezni, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak, vagy el kell felejtenünk az egészet” – árulta el egyik tervét vagy egyelőre inkább vágyát, amikor pedig arról érdeklődtünk, jövő januárt 31-én milyen állapotban kellene lennie a Ferencvárosnak ahhoz, hogy úgy érezze, van értelme a munkának, kijelentette: „Átvilágítás útján tiszta képet kell kapnunk a múltról, részletes túlélési tervben kell felvázolnunk a jövőt, meghatározandók az egyes szakosztályok céljai, lehetőségei, és módosításra szorul az alapszabály, mert tarthatatlan, hogy tizenéves sportolók döntsenek a klub esetleges eladásáról.”
Valóban az. Még akkor is, ha Dámosy nem a Fradi kiárusításában látja a megoldást. A válságkezelésnek persze számos járhatatlan útja van – itt az ideje, hogy a Ferencváros új vezetése találjon végre egy járhatót.

Hadházy nekiment a rendőrségnek, a BRFK gyorsan helyre is tette