„El kell érni, hogy a kulák reszkessen”

Ötvenhat évvel ezelőtt, 1950. június 22–23. éjszakáján, a magyarországi svábok és szlovákok kitelepítése után megkezdődtek a legnagyobb magyarországi kitelepítések az állambiztonsági szervek (ÁVH) egységeinek vezetésével. Csak Budapestről 13 670 embert telepítettek ki, akiknek nagy része szörnyű körülmények közé, a hortobágyi–nagykunsági zárt táborokba került, míg az országból több – becslések szerint 2524 családot – Békés, Hajdú, Pest, Szabolcs, Borsod, Szolnok megye tanyáira száműztek. A közelmúltban a Konrad Adenauer Alapítvány, a Hanns Seidel Alapítvány és a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete nemzetközi szimpóziumot tartott az 1950 és 1953 közötti időkről. Hans Kaiser, a korábbi német miniszter, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti képviseletének vezetője bevezető előadásában hangsúlyozta, hogy az erőszakos kitelepítések, a vagyonelkobzások nem 1950-ben kezdődtek, hanem a második világháború után, a magyarországi svábok tízezreinek Németországba száműzésével.