Félúton, középen

A lendvai főutcán nagy az élet. Hullámzik a forgatag, koccannak a tányérok, töltögetik a meredek szőlőhegy levét. Magyarul bográcsfőző versenynek, szlovénul bográcsfesztnek nevezik a jeles eseményt. Legalább ötven bográcsban rotyog a tűzpiros, csípős internacionális lé, és – miként gondosan ellenőriztem – a beltartalom sem megvetendő. A részben magyarlakta határvidéken elég sok volt mostanában a nemzetiségi súrlódás (ha nem is annyi, mint Szerbiában vagy Szlovákiában): a szlovén nacionalisták harsányan és provokatívan történelmi igazságszolgáltatásként ünnepelték nemrég Trianont, nem törődve a szlovéniai magyarok legbensőbb érzelmeivel. Sérelemként élték meg az itteni magyarok az ultimátumszerű vatikáni döntést is, amely a magyar katolikusokat nyolcvanöt év után a szombathelyi püspökség helyett az újonnan alapított muraszombati püspökség alá vonta. Eddig legalább az illúzió megvolt, hogy fontosak az itt rekedt magyarok a szentatyának – ha már magyar ajkú pap nem is mindig jutott a híveknek. Mindehhez a keserű szájízhez hozzájárul a Szlovénián belüli ballaszttudat: Ljubljanában nem is igen rejtik véka alá, hogy a Muravidék relatív elmaradottságát tekintették az euróbevezetés legfőbb hátráltatójának. Ott ez a probléma – ellentétben a kínosan komolytalan kormányzást folytató Magyarországgal – záros határidőn belül megoldódni látszik ugyan, a módszeres szláv asszimiláció azonban feltartóztathatatlanul robog előre.

Miniköztársaság

Lendván ez a folyamat nem csupán a Makovecz-színház évtizedesre nyúló kálváriájában vagy abban nyilvánul meg, hogy Szent István szobra mellé sürgősen odaállították egy szlovén püspökét is. Az ilyesmit a tolerancia nevében elviseli az ember – elvégre hely is van, fontos ember is van elég. Miként az is megszokható, hogy a dobogón hangoló zenekar más nyelven számol a mikrofonba, illetve más nyelven énekel. Tekintsünk a bográcsozásban meg a szüreti mulatságokban is inkább arra, ami összeköt, s nem arra, ami elválaszt – ráadásul számosan serényen dolgoznak is ezen a sokszólamú, mégis harmonikusan áradó muzsikán. A bográcsfesztivál zsűrijébe hivatalos volt például a magyarországi oldalról a szomszédos Lenti polgármestere, az egykori miniszter, Nógrádi László is; sőt a kötény és a fakanál sem volt idegen számára. Ő maga is büszkén említi: eltérő nációjuk és pártállásuk ellenére igen jó és gyümölcsöző a kapcsolata Anton Balazek lendvai polgármesterrel.
Az együttműködés kerete ráadásul nem is csak bilaterális, hanem négyoldalú: nemes egyszerűséggel Murániának nevezik. Az elnevezés Nógrádi leleménye, s nem nélkülöz némi pszichológiai érzéket: a kooperációban részt vevő környező osztrák, szlovén, horvát és magyar városok egyike sem érezheti úgy, hogy a latinos szóalkotás sértené nemzeti érzékenységét. A teljes nevén Civitates Priviliegiatae Regionis Muraniae titulusra hallgató európai mintarégió többéves előkészítést követően immár nemcsak Lenti környékének, hanem Dél-Stájerországnak, a szlovéniai Muravidéknek és a horvátországi Muraköznek is szívügyévé vált: Lenti és Lendva mellett Muraszerdahely és Bad Radkesburg is részt vesz a „miniköztársaság” létrehozásában és működtetésében. Mára ott tartunk, hogy a szomszédsági program idegenforgalmi részének már saját logója is van. Ladislav Meselic szakértő szerint a Mura folyó és az ártér fái jelentik az összekötő kapcsot e beszédes szimbolikában, de felbukkan a motívumok között a folyóból felívelő szivárvány és a felkelő nap jelképe is. A választott jelmondat pedig – Egy csepp Európa – a földrajzilag egybefüggő régió gondolatát erősíti, hiszen idegenforgalmi szempontból valóban összefüggenek a térséget behálózó kerékpárutak csakúgy, mint a wellness- és borútvonalak. Ezeket aztán vizuálisan egységesíteni is kívánják határon innen és túl: nemcsak a hasonló táblákkal, de például egy e célra kiötlött oszloptípussal is.
Aki azt gondolná, hogy mindez afféle helyi érdekű erőfeszítés, alábecsüli a kezdeményezés jelentőségét. Tény, hogy az említett városok a maguk módján sokáig afféle végvárak voltak: a jugoszláviai zárt határsáv s főleg a titói „láncos kutya” hisztéria többek között Lenti fejlesztési lehetőségeit is erősen behatárolta. Ahová nemcsak beutazni, de például szőlőt kapálni is csak érvényes útlevéllel lehet, ott vajmi kicsi az esélye például egy szállodának. Az Európai Unió azonban merőben új távlatokat nyitott (még ha Horvátország egyelőre kívül is reked): az együttműködő városok és kisrégiók rádöbbentek arra, hogy marginális szerepből egyfajta centrális helyzetbe csöppentek, márpedig ezt nem árt kihasználni. Nem olyasmiről van szó, mint a bravúros finn térképészek esetében, akik képesek Finnországot Európa lüktető szíveként ábrázolni; s nem is arról, mint amit az ausztrál földgömbkészítők éreznek, amikor szeretett kontinensüket helyezik felülre, a maradék világot meg alulra. Muránia központi elhelyezkedésében tényleg van valami: félúton van Budapest, Graz, Zágráb és Ljubljana között. Ezt a logikát pedig, amely a régi perifériából új centrumot teremt, Brüsszel is méltányolta, hiszen a határ menti kooperációra, a közös pályázatokra Lenti térségében csaknem egymilliárd forintot áldozott. A bölcsődefelújításra, vásárvárosi törekvésekre, helytörténeti múzeumra vagy munkahelyteremtő programokra szánt pénz azonban – budapesti közvetítéssel – rendre jókora csúszással érkezik meg.

Földsugarak

Lenti kétségkívül rászorul az internacionális, uniós fejlesztési forrásokra, hiszen a nem túl barátságos kormányzati klímában sok hazai forrásra nemigen számíthat. Nógrádi László 2002-es meglepő megválasztása (majd idei első fordulós országgyűlési sikere) után azonban úgy tűnik: Lenti és kistérsége népe értékeli az azóta tett erőfeszítéseket. Az Orbán-kormány volt közlekedési miniszteréért, ha nem is hét város vetélkedett, mint Homéroszért, de több is felkérte polgármesternek. Noha családi vonatkozásai Veszprémhez és Vashoz kötötték, az addig masszív baloldaliként ismert Lenti lett a befutó, s a frigy nyomán a 6500 lelkes kisváros az utóbbi ciklusban valósággal felvirágzott. Pedig nem volt leányálom az indulás: akkoriban a polgármesteri hivatalban például többen foglalkoztak személyzeti feladatokkal, mint építésüggyel. A lentiek méltányolták a városháza felújítását, a zeneiskola kialakítását, a városba csalogatott ír tulajdonú továbbképzési központot, továbbá azt is, hogy a polgármester a tulajdonos által bezáratott ruhagyárba hasonló profilú vállalkozást hozott: az üléshuzatgyártás elhessegette a nagyarányú női munkanélküliség rémét. Sikerült a városba édesgetni egy cserépgyárat is, megelőzve a lengyel vetélytársat. Modernizálták a degeneratív gerinc- és ízületi elváltozások és egyéb mozgásszervi betegségek kezelésére kiválóan alkalmas termálfürdőt, sőt a Széchenyi-tervnek köszönhetően nemcsak élménymedencék sora és óriáscsúszda várja az idegent, hanem a ritka földsugárzásoknak köszönhetően létrehozták az unikális Szent György energiaparkot is. Egészen Csömödérig fut az ország leghosszabb kisvasútja, és a Kerka mentén sorra újulnak meg a kastélyok és a vízimalmok. Most éppen a korábban eladott, de ebek harmincadjára került lenti vár sorsának megoldásáról folynak biztató tárgyalások a német tulajdonossal: az új külföldi befektető az épületnek és a környezetnek a rendbetételét, majd a továbbiakban egy pihenő- és szabadidőközpont létrehozását is tervezi. A helybéliek állítják, hogy a vár sok tekintetben a keszthelyi Festetics-kastéllyal is felveszi a versenyt.
Lenti városa sikeresen pályázott a magyar–szlovén uniós PHARE-program keretében is, amelynek eredményeként létrejött a Lenti Kistérségi Fejlesztési Ügynökség. A tíz fiatal diplomást foglalkoztató ügynökség eredményességét bizonyítja, hogy a közreműködésével megírt csaknem félszáz nyertes pályázatnak köszönhetően 320 millió forintos hazai és uniós támogatáshoz jutott a régió – az első esztendő eredményeit e napokban kétnapos nemzetközi rendezvényen ismertetik. A város igyekszik szembenézni előző rendszerbéli múltjával is. Az olajbányászatnak és a kapcsolódó iparágaknak mára kevés nyomuk maradt a környéken, de a polgármester kezdeményezésére az idén már hagyományszerűen hívták össze mindazokat, akik egykor a lenti laktanyában töltötték katonaidejüket. A szocializmus sajátosságai közé tartozott, hogy távol lakó – például miskolci – mérnökhallgatók mellett számos teológiahallgatót soroztak be az itteni lövészdandárhoz. Lenti a családos katonák hozzátartozóit is szívesen látja: szeptember elején a Szeretem Lentit mozgalom keretein belül tartottak családi napot és nosztalgia-emléktúrát a volt zajdai laktanya területén, csapattörténeti kiállítással és gulyáságyúval kombinálva. A városban rendeznek bolhapiacot és népművészeti vásárt is, ahol például megismerkedhetünk a kovácsoltvas készítésének fortélyaival.
Az igazán nagy projekt azonban a fürdővárosi törekvésekhez kötődik. Az utóbbi években nemcsak egy sereg étterem és panzió nőtt ki a földből, hanem egy impozáns villanegyed is, amelyet a város a fürdőhöz közel parcellázott fel, s elsősorban osztrák, német és szlovén beruházók építettek ide üdülőt. Mindeddig azonban – nem kis részben a hajdani jugoszlávellenes politika miatt – hiányzott egy olyan, legalább négycsillagos szálloda, amely az idegenforgalmat tartósan, a rövid nyári szezont megnyújtva képes Lentihez kötni. Friss fejlemény, hogy a Liponyak-patak partján, közvetlenül a gyógyfürdő szomszédságában épül meg a város első ilyen kategóriájú gyógy- és termálhotelje. A rendelkezésre álló 9600 négyzetméteres területen a tulajdonjogi viszonyok rendezése után kezdik el az ötszintes, elsősorban kardiológiai és cukorbetegségek rehabilitációjára szakosodó gyógyszálló felépítését.

Harc a kamionokkal

A mintegy 70–80 főnek munkát adó, 2,4 milliárd forintba kerülő gyógyszálló földszintjén 180 főt befogadó étteremmel, 120 fős konferenciateremmel, lobbiteremmel, kávézóval, business centerrel várják majd a vendégeket. A 111 szoba és lakosztály (melyek közt lesz speciális, mozgássérültek számára kialakított is) kétszáz vendéget tud majd befogadni, s a kiviteleztetési, engedélyeztetési eljárás még az idén megindul.
Persze nem minden fenékig tejfel. Noha – mint Németh Imre kistérségiiroda-vezető mondja – a régió települései a lehetséges 120 milliós pályázati pénzből 102 milliót elnyertek, a környéket kudarcok is érik.
Pár hónapja például még komoly egyeztetések folytak a Rédics–Lendva közötti, a második világháborúban felszámolt vasútvonal újraépítéséről, ám közben a közlekedési kormányzat kilátásba helyezte a Zalaegerszeg–Rédics MÁV-vonal személyszállításának felszámolását. Tette ezt azt követően, hogy az utóbbi években újították fel a rédicsi, a lenti, a csömödéri és más vasútállomásokat is, a magyar–szlovén vasúti összeköttetésnek pedig nincs alternatívája. Ha kell, a vasút ügyében Sólyom László köztársasági elnökhöz fordulnak, aki lendvai hivatalos látogatásán ígéretet tett a térség fejlesztésére. De sziszifuszi küzdelem folyik a kamionos átmenő forgalom eltereléséért is, ugyanis a tisztázatlan magyar–szlovén határátkelési viszonyok miatt a 86-os főútra terelődő, elviselhetetlen teherautó-özön pillanatnyilag Lentire zúdul. Emiatt hat helyszínen forgalomlassító félpályás útlezárást is szerveztek a minap.
Mindazonáltal Lenti nem hagyja elvenni az életkedvét. Lentihegyen (a magyar nyelv szeszélyéből tényleg így hívják) valóságos borászélet zajlik. Az idillikus zalai dombokat kétoldalt lefutó szőlőparcellák jellemezik, a szőlősgazdák a hegyhátra telepítik vincellérházaikat. A haranglábak földjén – ahogy magukat nevezik – a jó nedűnek egyre nagyobb a becsülete. Sőt a Márton pincében Fülöp András még nemzetközi fafaragó tábornak is helyet adott a nyáron. S ha már ott voltak a mesterek, megfaragtatta velük Szent Orbán szobrát: a lentiek nagy örömére Veres András szombathelyi püspök vállalta el a megszentelését. Elvégre ez is egy jókedvű üdvözlet – Murániából…