Fordítsák fejüket egy kicsit balra!

Két fiatalember ül a stúdióban. Mikrofon a szájuk előtt, mert valakik alkalmasnak találták őket, hogy műsorvezetők legyenek. Csak egy kis helyi rádióban, aminek nyilván nincs komoly hallgatottsága, de néhány embernek akár meghatározó médium is lehet. Sorvezető. E két fiatalember ezúttal Madonnáról beszél, arról, hogy a nő mekkora csúcs, de az egyház folyton bántja, mert keresztet mutogat. Vagyis Madonna bántja az egyházat, ami viszont jogos, mert az egyház megérdemli. A továbbiakban még szó esik arról, hogy mintha Madonna is vallásos lenne, mivel olasz és az olaszoknál ez a szokás.
Ha megtekintjük e szellemi teljesítményt, és azt feltételezzük, hogy manapság a médiaifjúságnak a legérdemesebb része jut megszólalási lehetőséghez (hiszen tudjuk, nagy a túljelentkezés), mélyen elszomorodhatunk. Ha kicsivel még több időnk van, azon is elmerenghetünk, miféle lényeket neveltünk a gyermekeinkből. Felületes, ostoba ifjakat, akiket nem tanítottunk meg sem beszélni, sem gondolkodni, végül úgy engedtük őket a mikrofon elé, hogy a szakmai minimumot se magyaráztuk el nekik.
De hát miért is igyekezzenek fiaink és lányaink, ha lépten-nyomon azt látják, hogy e virtuális világban – amelyben nem tudni, mi igaz és mi képzelet – nem a teljesítmény, hanem a blöff hozza meg a sikert. A gátlástalan, a handabandázó a nyerő, és „lúzer”, aki valamiért meg is dolgozik. E látszatvilágban természetesen látszatprodukciók születnek, látszat-művészet, amely nem akar marandó nyomot hagyni, csak jól akar keresni, és jól akarja magát érezni. A magyar szellemi élet e szegmense rájött arra, hogy a nehéz, izzadságos munkát a kutya sem értékeli, fizeti meg. Elment tehát az akció a performance irányába, amely kérészéletű ugyan, de azzal lehet publicitást kapni, az éri el a média ingerküszöbét.
Van a közszolgálati rádiónak egy kulturális magazinja, igen jó adásidőben (sőt még ismétlik is), amelyik ezt a szemléletet szolgálja. Együtt készítette sokáig Győrffy Miklós és Szénási Sándor, de Szénási mostanra egyedül maradt (Győrffy Friderikusznak állt), a lényeg azonban nem változott.
A Gondolat-jel volt és maradt is a budapesti belvárosi értelmiségi műsora. Ide más kasztbéli csak tévedésből vagy a műsorkészítők tájékozatlanságának következtében léphet be, itt olyan műveket, szerzőket, eseményeket és olvasmányokat propagálnak, amelyeknek a szellemi keletkezési hely a közös nevezőjük. Lehetnek a bulvár, a kérészéletű performance vagy komoly folyóirat termékei. E körbe csak ajánlókkal lehet bejutni, de megéri a kuncsorgást. Az élet könnyebbé válik.
Csakhogy egy közszolgálati kulturális műsor nem magántulajdon. Nem néhány ember kiváltsága és ízlése. Ha a közszolgálati rádió komolyan veszi magát, új vezetősége átböngészi minden műsorát. A Vasárnapi újságon már túlvannak, Németh Miklós Attilát már sikerült ellehetetleníteni. Most fordítsák a fejüket az urak egy kicsit balra. Vajon mit látnak?
(Gondolat-jel, Kossuth rádió)