Állhatna a Szuezi-csatorna bevezető szakaszán, mert alkotója eredetileg oda szánta. Port-Szaíd kikötőjében már ki is nézték a helyet a szobornak, amely az „Egyiptom fényt visz Ázsiába” elnevezést viselte volna. Ha nem lett volna olyan fukar a kormányzó, aki túl drágának találta az elképzelést, most Egyiptom büszkélkedhetne a rodoszi kolosszushoz mérhető szoborral. Végül így került Amerikába e hatalmas nőalak, amely a múlt század első felében az Újvilágba érkező bevándorlók sok tízmillióját köszöntötte – közelében székelt a bevándorlási hivatal kihelyezett részlege is.
Százhúsz éve uralja a bejáratot, amely a Hudson folyó torkolatánál a New York-i kikötőbe vezet. A Liberty Island valójában New Jerseyhez közelebb esik, mint New Yorkhoz, Manhattan déli csücskétől 2,6 kilométerre található. Ajándék szobornak ne nézd a fogát, mondhatnánk, ugyanis tíz évet késtek vele a franciák, de végül megérkezett a címzetthez. Az ötletadó Édouard René Lefevre de Laboulaye francia történész, aki az amerikai történelem nagy szerelmese volt. Laboulaye elképzelése az volt, hogy a Függetlenségi nyilatkozat kihirdetésének, 1776. július 4-nek századik évfordulójára adják át a szobrot mint „a francia nép ajándékát az amerikai népnek”. Az amerikai polgárháború után – 1875-ben – meg is indult Franciaországban a gyűjtés: különböző látványosságokat szerveztek, kiállítást rendeztek, és e célra lottót is bevezettek, hogy minél több pénz jöjjön össze. A vállalkozás összege – 2 250 000 frank – végül is rendelkezésre állt. Ám az évek során Franciaországgal is felmerültek más jellegű problémák, mégpedig politikaiak: az adományozó szerepét játszó franciák alkotmányos monarchiája nem tetszett az amerikaiaknak, ugyanis ők több mint száz éve a köztársaság mellett tették le a voksukat. De végül az önzetlen gesztus mégiscsak értékelendő volt a tengeren túl is.
Az akkoriban még Bedloe’s-szigetnek nevezett – a vallon Isaac Bedloe tulajdonosról kapta nevét – földdarabra esett a szobornak helyet keresők kiváló választása. A sziget 1956-ban vette fel Eisenhower elnök rendelete értelmében a Liberty nevet, amelyet a köznyelvben már évtizedek óta használtak. A szabadság beragyogja a világot – ez a romantikus francia szobrász, Frédéric Auguste Bartholdi alkotásának eredeti címe. A Lady Liberty, ahogyan az amerikaiak hívják, 1884 nyarára készült el. Hogy ki kölcsönözhette vonásait az elkészült szobor arcának, arról még jelenleg is folynak a viták. Az egyik elképzelés szerint az akkoriban megözvegyült Isabella Eugenie Boyer, Isaac Singer varrógépgyártó felesége állt modellt Bartholdinak, aki személyében egyesítette a két nép „barátságát”: amerikai üzletember francia felesége volt. Mások határozottan állítják, hogy a művész anyját örökítette meg a szoborban, akihez különösen kötődött. A Szabadság-szobor kicsinyített mását 1870-ben ki is állították a párizsi Luxembourg kertben. A megállapodás a művész és az amerikai fél között 1879 elején született meg, amelyben szinte mindenre kitértek, kezdve a testtartástól az arckifejezésen át egészen a ruházatig, amelyet a Ladynek viselnie kellett. A kivitelezést végigkövette és a Párizsban 1884-ben történt átadáson is jelen volt Ferdinand de Lesseps, a Franco-American Union vezető embere, a Panama- és a Szuezi-csatorna építője, akitől „az Egyesült Államok franciaországi minisztere” – ma ezt a posztot nagykövetnek neveznénk –, Levi Parsons Morton fogadta el az ajándékot. A szobor egyes részei, például a fáklya már ezt megelőzően is szerepeltek számos kiállításon.
A Szabadság-szobor anyaga réz, a lemezeket kézzel kalapálták, domborították ki. Az építmény talapzatával együtt majd 22 emeletnyi, azaz 92 méter magas, a nőalak önmagában 46 méteres, 225 tonnát nyom. Kinyújtott jobb kezében fáklyát, a balban pedig táblát tart, amelyen a Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának dátuma áll. A talpazat bejáratánál Emma Lazarus költőnő Az új kolosszus című szonettje olvasható, amelyet 1903-ban öntöttek bronzba.
Rouenból a francia Isere fregatt fedélzetén 1885 júniusában átszállították a szobrot a New York-i kikötőbe 214 nagy ládában, több mint 300 darabra bontva. A Szabadság-szobor belső vázát, amely hatalmas acél tartóoszlopokból és egy csigalépcsőből áll, Eugene Viollet-le-Duc és maga a híres Gustave Eiffel tervezte és valósította meg. Sajnos a koronát manapság nem lehet látogatni, de 2001. szeptember 11. előtt a nőalak lábától 168 lépcsőfokot kellett leküzdenie annak, aki a fejből előtáruló lélegzetelállító panorámában akart gyönyörködni. Persze választhatta a liftet is.
Nem ment minden rendben az ajándékot fogadó Amerikában sem, itt is magánpénzből, adományokból kellett az állami hozzájárulást kiegészíteni. Joseph Pulitzer sajtómágnás állt az adománygyűjtők élére. Lapjában, a Worldben közzétett felhívásra jótékonysági rendezvényeket, sportjátékokat szerveztek, miközben kedvezményes megrendelésekkel ötvenezerrel megnövelte újságja eladott példányszámát. Fél év alatt össze is gyűlt a hiányzó százezer dollár.
A szobrot 1886. október 28-án az amerikai elnök, Grover Cleveland avatta fel, aki még New York-i kormányzó korában megvétózta, hogy állama 50 ezer dollárt adjon az emlékmű talapzatának elkészítésére. A Szabadság-szobor a kezdetekben világítótoronyként is működött, ugyanis 24 tengeri mérföldről lehetett látni a fáklya elektromosan gerjesztett fényét. Nemzeti emlékhellyé 1924-ben nyilvánították. A sziget egyébként katonai állomás is volt, a Wood-erőd 1937-ben szűnt meg.
Richard Nixon elnök 1972-ben nyitotta meg a talapzatban elhelyezkedő, 2,5 millió dollárért épült Amerikai Bevándorlási Múzeumot. A százéves születésnap előtt két évre bezárták, majd 62 millió dollárból felújították a szép korú hölgyet. Meg kellett tisztítani, ki kellett javítani a hosszú évek légszennyeződése miatt keletkezett hibákat. Ronald Reagan amerikai és Francois Mitterrand francia elnök részvételével 1986-ban pazar ünnepségeket szerveztek, amelyeket akkoriban rekordszámú tévéközönség követhetett nyomon több mint ötven országban.
A szabadság és a demokrácia jelképének számító szobor is szerepelt azon célpontok között, amelyek megtámadását fontolgatta az Al-Kaida a 2001. szeptember 11-i merényletek előkészítő szakaszában. Valószínűleg egy repülős megsemmisítő akcióra túl kicsinek találták ahhoz, hogy a gyorstalpaló kiképzésen részt vett kamikazék eltalálják. Ám bombával annál könnyebb levegőbe repíteni. Így érthető volt, hogy az amerikai hatóságok öt éve elrendelték a Lady Liberty bezárását. Három évvel később, 2004 augusztusában engedélyezték, hogy a repülőtéri ellenőrzéshez hasonló, fémdetektoros vizsgálaton átesett turisták felkereshessék a szigetet, ám a szobor belsejét ők sem látogathatják. A múlt hónapban az intézményt kezelő Nemzeti Parkok Igazgatóságának egyik vezetője javaslatot tett arra, hogy a turisták előtt továbbra is maradjon zárva a belső rész és a korona. Ennek ellenére tavaly 2,4 millió látogató tette tiszteletét a Ladynél.
Bartholdi szobrának számtalan másolata van szerte a világban: Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Japánban, sőt Vietnamban is van egy, a francia gyarmatosítók emelték Hanoiban. Amerikában is sok állam büszkélkedhet a szobor kicsinyített másával. Természetesen lehet szörnyülködni a Lady Liberty mintájára milliószámra készülő giccses csecsebecsék felett, de a „szabadság” szó megjelenítése sokaknak egyet jelent a New York-i kikötő előtt álló szoborral.
origo.hu
A német média beszivárgott a magyar balos médiába
