Meg ne haragudjon a nyájas olvasó, nem önmagamat idézem, hanem a Kossuth-díjas művészt, Jancsó Miklóst: „Szar hely, mégis kurva jó hely ez a város.” Szép eszme egy emelkedett embertől, nem fogják elhinni, a Szabad Demokraták Szövetségét menedzseli a nyolcvanöt esztendős gondolkodó, a Kádár–Grósz-korszak fölkapott zsenije. Sosem felejtem történelmi erejű filmjét, a Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten (ennyi trágárságot celluloidszalagon nem néztem, nem hallgattam sohasem).
A szupermen most úgy érzi, meg kell nyilatkoznia a magyar nyilvánosság előtt, s azt mondania – ismét elnézést – „sz…r és k…va”. Nem én mondtam, hanem a Kossuth-díjas ember. A szabad demokraták ideálja.
A korszakos gondolatok az SZDSZ kampánynyitó rendezvényén hangzottak el, ha én is ott vagyok a meghívottak (Rajk László, Konrád György és még sokan mások) között, bebújok az asztal alá, legalábbis letagadom, hogy valaha is ismertem a „művészt”. Az Aczél-korszak itt felejtett szobrához van szerencsénk. Hozzányúlni nem szabad, szent ember, legszebb filmjeiben meztelen nőket hajtott a lovat szőrén megülő emberekkel. (Ettől volt művész.) El kellene gondolkodni, kinek adtunk Kossuth-díjat. Annak, aki trágár szavakkal illeti a haza fővárosát. S teheti ezt, merthogy ő a Jancsó. A Csillagosok, katonák bokacsattogtató rendezője.
Lassan talán vissza kellene vonulni, kedves Miklós bátyám, már csak az SZDSZ vállalja a „sz…r meg a k…va” szavakat (elnézést a Magyar Nemzet-olvasóitól, nem belőlem jön ki ez a szóösszetétel).
Hát itt vagyunk, kedveseim – hogy egy klasszikust idézzek –: k…va sz…r a helyzet.
origo.hu
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
