Párhuzamba állítja az ítéletet a szenttamási székhellyel működő emberjogi szervezet a temerini esettel, melynek nyomán öt magyar fiatalembert összesen hatvanegy év börtönbüntetésre ítéltek azért, mert megvertek egy szerb férfit. A magyarkanizsai gyilkosság 2005. szeptember 24-én történt egy kávézóban. A tettet a szerb nemzetiségű Goran Tijovics követte el, aki különös kegyetlenséggel végzett áldozatával, Sarnyai Józseffel. Az Emberi Jogi Központ igazságtalannak tartja a különböző súlyú ítéleteket. „Ezzel a magatartással Szerbia egyértelműen megcsúfolja a jogegyenlőség elvét, és nem hajlandó tiszteletben tartani az ország minden polgárának legalapvetőbb emberi jogait” – áll a szervezet lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában.
A dokumentum szerint a bírósági tárgyalás során körüljárták ugyan a konfliktus fizikai megnyilvánulásának mozzanatait – így a Sarnyai által leadott két-három pofont –, ám a kiváltó okkal egyáltalán nem foglalkoztak. Az Emberi Jogi Központ úgy tudja, azon az éjszakán, amikor megtörtént a gyilkosság, a rendőrség bejelentést kapott arról, hogy a későbbi gyilkos hazament a pisztolyért, és készül valamire. A rendőrök azonban nem léptek. A szervezet éppen ezért azzal a kérdéssel fordult az illetékesekhez, hogy valóban történt-e ilyen mulasztás, s ha igen, felelősségre vonták-e az akkor ügyeletes rendőröket. A tárgyaláson az ügyész rendkívül visszafogott volt, az áldozat családja pedig nem kapott semmilyen jegyzőkönyvet. Az Emberi Jogi Központ fellebbezést követel a főügyésztől, s azt várja, hogy a tettes másodfokon olyan mértékű büntetést kapjon, amilyen a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért jár.

Jönnek a harctér rettegett sárkányai – 56 új Gidrán erősíti a magyar srácokat