(ki meri lefújni…)

Én nem tudom, miért – kezdte beszédét Tárnoki néni azon a lakossági fórumon, amelyre Demszky távollétében hívták meg előadónak az est szervezői. Ezután olyan hosszú hatásszünetet tartott, mint a formája csúcspontján lévő Gyurcsány. Bár a szeme nyitva volt, sokan azt hitték, elaludt.
Vörös Székfű (özv. Mányoki elvtárs), aki legjobb meggyőződése ellenére kampányolt a népi rendőrverő Demszkynek, s ott ült Tárnoki néni jobbján a csőrében vörös szegfűt tartó madarakkal díszített emelvényen, ijedtében meg is törte a csendet. – Amit ön nem tud, az nincs is – simogatta az öreg hölgy kezét, mire a termet megtöltő kisnyugdíjas aggastyánok és matrónák tapsviharban törtek ki. – Hiszen jószerint becses személyében testesíti meg a bús pesti népet, s ki ne tudna mindent, ha nem ez a nép.
– A kezemet hagyja békén – mondta Tárnoki néni –, s a hatásszüneteimet ne szakítsa meg. Ha folyton közbeszól, elfelejtem, amit mondani akarok. – Pardon, mondta az özvegy –, azt hittem szunyókálni tetszik. Az öreg hölgy megvető pillantást vetett rá. – De sosem felejtem el az idei augusztus 20-át. Ez volt minden idők legizgalmasabb tűzijátéka. Döbbent csend fogadta szavait.
– Igen! – kiáltott fel az öreg hölgy. – Megcsináltuk! A tragédia mindig izgalmas, különösen, ha valaki előre megjósolja. Nem! Nem a meteorológiai szolgálatra gondolok, hanem főpolgármesterünkre, Demszky Gáborra. Már évekkel előbb figyelmeztette a pesti embereket, hogy ne menjenek ki a pesti utcára, mert tornádó közelít. Nem az a lényeg, hogy egy prófécia mikor teljesül be, hanem az, hogy beteljesül. Itt emlékeztetek rá, hogy Jézus egyes követői azt hitték, még az életükben bekövetkezik az utolsó ítélet. Változtat az bármit a lényegen, hogy kétezer év múltán itt ülünk egy lakossági fórumon, és nyoma sincs a világvégének? De bárki bármit gondol, előbb-utóbb bekövetkezik. – Szemrehányóan Vörös Székfűre nézett. – Látja, nem erről akartam beszélni! Belezavart, mint Horn Gábort a Magyar Nemzet az élhető, szép, tiszta Budapesttel. Az élhető, szép, tiszta szavak nyomán ismét taps tört ki, mivel Demszky-hívek töltötték meg a termet. Ám mégis akadt egy okvetetlenkedő. – Ki a felelős? – kérdezte. – Miért? – kérdezett vissza Tárnoki néni. – A tragédiáért.
– Shakespeare – felelte bölcsen az öreg hölgy. – Ha nem történnének időnként szörnyű dolgok, az egész drámairodalomnak, a bulvársajtónak meg a kereskedelmi tévéadóknak rég befellegzett volna. Amikor ön ilyen hülyeségeket kérdez, géniuszokkal vitázik. Egyébként ha azzal jön, hogy valakinek időben haza kellett volna zavarni másfél millió felajzott embert, tegye fel magának a kérdést, ki lett volna az a valaki. Maga talán mert volna dönteni? Ugye, nem! A Szent Jobb-körmenetet sem fújták le, pedig a viharoknak nincs menetrendjük. Szóval, ha valamelyik katasztrófavédelmis vagy miniszteriális ember hazazavarja a tömeget, a vihar pedig úgy dönt, hogy nem kilenckor, hanem éjfélkor csap le a fővárosra, vagy elfordul Etyek felé, mit gondol, mit kapott volna Gyurcsánytól az az ürge? Kitüntetést? Augusztus 20-a állami ünnep, s ha nem vette volna észre, nem Szent Istvánról, hanem a tűzijátékról szól. A rómaiak óta minden jól működő kormány tudja, mi kell a népnek, és Feri még a rómaiaknál is jobban tudja. Hallotta maga ezt a két szót: panem és circenses? Mit gondol, ha drágul a panem és ingyen van a circenses, akkor mit választ és kire szavaz a bús pesti nép, mely Kosztolányi szerint a külső Józsefvárosban tépett ruhában jár vasárnap délután? És tudja, hány gladiátor halt meg, hogy jól szórakozzon a nép?
A felszólaló leült, és megsemmisülten motyogta maga elé: én nem tudom…