Közszolgálatból elégtelen

Több ízben megírtam, hogy a Magyar Televízió legújabb keletű, immár csőd közeli válsága túlnyomórészt az MSZP egy 2002-es (kivételesen teljesített) kampányígéretének logikus és elkerülhetetlen következménye. A szlogent Lendvai Ildikó jellegzetes hangjával őrizte meg a kollektív emlékezet: „Továbbá adócsökkentési politikánk keretében el fogjuk törölni az üzembentartási díjat.” Az üzembentartási díj leánykori nevén rádió- és tévé-előfizetési díj volt – azaz a populista szocialista politika abban a szerepben tetszelgett, hogy megszüntetett egy sarcot, ingyenessé tette a hallgatók és a nézők számára a közszolgálati médiumok hozzáférését, fogyasztását. A hallgatók és a nézők pedig nem gondoltak bele, hogy az állam – formailag az Országgyűlés – finanszírozási kötelezettsége e tekintetben továbbra is fennmaradt, márpedig az apanázs folyósítása vagy az adóforintokból, vagy hitelekből lehetséges, azaz továbbra is a néző és a hallgató fogja megfizetni.
Miért csinálta akkor a Medgyessy-kormány, s hagyták helyben a Gyurcsány-kormányok ezt a nyilvánvaló kutyakomédiát? Az ok egyszerű. Ha a Magyar Televíziónak, a Magyar Rádiónak és a Duna Televíziónak nem normatív a finanszírozása (azaz a közszolgálati működéshez szükséges pénzt nem automatikusan, kvóták alapján kapják), akkor minden egyes átutalt forintért hálát kell rebegniük a kormányzatnak. Egy hálás médium lehet ugyan formailag független, ám valójában a kormányzati köldökzsinór táplálja. Gazdasági nehézségek idején pedig azért is lobbizni kell, ami egyébként jár. Az MSZP és a vele kollaboráló SZDSZ ezzel az egyszerű húzással tehát gyakorlatilag kiiktatta a négypárti közmédia-felügyeletet, gyarmatosította, kormányfüggőségbe taszította a három közmédiumot.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének, az EBU-nak a leköszönő elnöke, Arne Wessberg gyakorlatilag az én korábbi érveimet ismételte meg Gyurcsány Ferenchez intézett minapi levelében. Írásbeli és szóbeli megfogalmazásai szerint „az európai közszolgálati televíziókat és rádiókat tömörítő EBU elégedetlen azokkal a feltételekkel, amelyek között az MTV kénytelen működni”; „a finanszírozás nagyon rövid távú, különösen, mióta megszüntették a televíziós üzembentartási díjat”; „a tévé épületének, műszaki felszereltségének karbantartására nem fordítottak elég figyelmet”; „a köztévében túl nagy a politikai befolyás, a függetlenség minimuma sem teljesül, és ezen nem segít az intézmény csőd közeli helyzete sem”; „fontos, hogy a Magyar Televízió működését felügyelje egy testület, de ennek úgy kell történnie, hogy a tévé megtarthassa függetlenségét, és ne kelljen napi politikai elvárásoknak megfelelnie”; „a köztévé feladata csakis a közérdek szolgálata lehet”; „a finanszírozás nem teremti meg sem a biztonságot, sem a hosszú távú tervezés lehetőségét”; „a finanszírozást az üzembentartási díjra kellene alapozni, amely a kiszámíthatóságot és a függetlenséget is garantálhatná”; sőt „egyetlen uniós tagállamban sem olyan rossz a közszolgálati televízió helyzete, mint Magyarországon”. Most tehát már papírunk van róla, hogy – számos más mutató mellett – ezen a területen is sereghajtók vagyunk Európában. Akárcsak a kormányzati kommunikációban, hiszen Danks Emese kormányszóvivő azonnal továbbpasszolta az ügyet és a levelet Szili Katalinnak, mivel a közmédiumokat a törvény szerint az Országgyűlés tulajdonolja. Persze Sziliék sem mennek a szomszédba egy kis otrombaságért, ha úgy adódik: sértődötten vágtak vissza, hogy az EBU-elnök előbb miért nem a tulajdonosi testületnél tájékozódott, mielőtt bősz levelezésbe fogott volna a szakadatlan csomagolásban megfáradt miniszterelnökkel? Az EBU-elnök ezek szerint annyira tájékozatlan, hogy hitelt ad az Open Society Institute felmérésének, pedig még az európai normákat sem képes a magyar viszonyokra alkalmazni budapesti súgógép nélkül.
Hogy a kép még cifrább legyen, belépett a képbe Rudi Zoltán MTV-elnök ZDF-ben pallérozódott elnöki tanácsadója, Olaf Steenfadt is, aki úgyszintén nem rejtette véka alá: „A tartalmi befolyásgyakorlásnak, amely főként a személyzet irányításában jelentkezik, súlyos gazdasági összetevője is van. A tévé külső gyártásban készülő produkcióinak az elosztását ugyanis döntően politikai nyomás irányítja. Ezek kapcsán általában biztosra veszik, hogy a kedvezményezett producer közel áll egyik vagy másik párthoz, és hogy a műsorköltségekből visszafolyik valamennyi a pártoknak.” Mivel pedig a Magyar Televízióban lényegében csak balra elfogult műsorok készülnek, logikus, hogy az emlegetett producerek milyen pártoknak tejelhetnek. A tanácsadó nem kevesebbet állít, mint hogy az MTV és a két (három) kuratóriumi párt korrupcióban fonódik össze, s hogy az MSZP-t, az SZDSZ-t (s tán az MDF-et) részben az MTV-s közforintokból finanszírozzák. Ennek ismeretében komolyan irigylem Arne Wessberg töretlen optimizmusát, hogy még levelezget a magyar miniszterelnökkel.
A nyugati közszolgálat emlőin nevelkedett médiatudorok nyilván azt is nehezen emésztik meg, hogy kormánykörök azt terjesztik: Rudi Zoltán „szabadságharca” rejtőzik a letaglózó EBU-levél mögött. (E nemzetközi szervezet hatalma nem csupán szimbolikus: a nemzetközi hírcserén vagy akár a nagy sportesemények közvetítési körén is könnyen kívül találhatja magát az, aki tengelyt akaszt vele.) Foglaljuk össze: Rudi ezek szerint azok ellen folytatna szabadságharcot, akik egyrészt a tévéelnöki székbe emelték; másrészt megkötötték a kezét; harmadrészt a közvetítő producerek révén naponta behajtják a médiumtól a pártszolgálati védelmi pénzeket. Ez a kommunikációs konstrukció több mint bizarr – de hát időközben maga Gyurcsány-Magyarország is az lett. Az ORTT is észlelheti az összeomlás előszelét, mert hirtelen keménykedni kezdett a köztévével. (Most csak találgatni lehet, hogy saját kútfőből származó ötlet nyomán-e, esetleg hatalmi nyomásra.) Amit eddig senki nem feltételezett: elkezdte komolyan venni, hogy az MTV 1996-ben tíz évre kapott sugárzási engedélyt. Legutóbb a médiatestület úgy határozott: elhalasztja e sugárzási engedély meghosszabbítását – ad absurdum a médiafelügyelet kizárhatja a televíziós piacról a köztévét, amelynek védelmében (a kereskedelmi csatornák mohóságát és agresszivitását ellensúlyozandó) eredetileg maga az ORTT is létrejött. Sőt Ladvánszky György, a testület MSZP által delegált tagja sem átallott úgy nyilatkozni, hogy „elég az egyoldalú tájékoztatásból”, meg hogy az MTV „elherdálta a vagyonát”. Ami persze tökéletesen helytálló, ám az ember ilyenkor mégiscsak elkezd hinni Rudi jól leplezett szabadságharcában, amelyben a média-tanácsadón kívül még az EBU-elnököt is zsinóron rángatja. (A Fidesz által delegált Szalai Annamária ugyancsak az automatikus engedélyhosszabbítás ellen érvelt – nyilván egészen más meggondolásból.)
A Magyar Televíziónak amúgy nemcsak a sugárzási engedélye jár le, de a négymilliárdos tartozása is, amit az állam megvásárolt – így a köztévé immár az APEH-nek tartozik. Ami ugyebár a kormány irányítása alatt áll, így az MTV totális kormányfüggőségét már fokozni sem lehetne. Most épp a Pénzügyminisztérium jóindulatára vannak utalva – képzelhető, milyen bátran lehet bírálni ilyen körülmények között az elhibázott megszorítócsomagot! Ezek után már semmi csodálni való nincs azon sem, hogy az öt halálos áldozatot szedő tűzijáték ügyében a köztévé a kormányt mentegeti, s a közszolgálati televíziózás ethoszát a magántársaságként működő Hír TV-nek kellett megmentenie…