Nagytakarítás

A napokban figyelmeztetett a feleségem: „Holnap korábban kelünk, jön a Marika!” Egy ideig tűnődtem, mi történt. Marika a takarítónő, aki néhány napja járt nálunk. Különben csak hetenként jön. Aztán rádöbbentem: nagytakarítás! Leszedik a függönyöket, lemossák az ablaküvegeket, nemcsak porszívóznak, de felgöngyölik a szőnyegeket is. Végképp bezárják a kaput a nyár előtt, amely felcsillanva néha még itt oson a kert alatt. Hiú reményeket ébresztve bennünk: hátha visszatér?
Egyszeriben megváltozik életvitelünk, maholnap már előkerülnek a naftalinszagú téli holmik a szekrények mélyéről, Marika kiporolja majd a télikabátunkat is, előkerülnek a sálak, kesztyűk és csizmák.
Az élet megszokott rendje. Gyermekkoromban sokat tűnődtem azon, hogy ilyenkor tulajdonképpen a telet várjuk vagy csak az ünnepeket. Mert faluhelyen is bekövetkezett a hasonló változás. A határ elcsendesedett, a letört kukorica a górékban száradt, a pincékben kiforrott már a must, hordókba került a télire elrakott káposzta, a kamrai polcokon meg katonásan sorakoztak a befőttek, lekvárok külön köcsögökben. A nagymama így szerette.
A szobákban álló szekrények tetején pedig mosolyogtak a piros őszi almák, minden almaszagú volt.
Apám éles baltájával kettéhasított négy-öt sárgálló tököt a szalmakazal mellett, kiszedte a magját egy edénybe, a tököt meg a disznóknak dobta. Csemege volt. De az maradt a magja is, amelyet tepsiben megsütöttünk. Az egész család tökmagot ropogtatott, azzal kínálták a vendéget is, ha érkezett a házhoz. A szomszéd Jóska bácsi vagy a koma, aki naponta bekukkantott. De ő inkább a pattogatott kukoricát kedvelte, és azt eszegette.
A kukoricapattogtatás nagy mestere nagymama volt. Ő maga morzsolt le néhány csövet, és kötényében kivitte az eperfa alá. Ott készített tűzrakást. Amikor már jó parazsa volt a csutkának, a kukoricát rostába szórta, letakarta kötényével, és a tűz fölött rázogatta. Pattogott a kukorica, felséges íze volt úgy melegen. Mi, gyerekek marokszámra tömtük a szánkba. A mama nem szerette, ő sülttök-párti volt. Bőven került hát finom csemege ilyenkor a konyhaasztalra. Olykor-olykor boroskancsó is a nagyapa jóvoltából. A szomszéd Jóska inkább pálinkát ivott.
Ünnepvárások voltak már ezek az őszi napok. Előkerült a padlásról a szánkó is, a kamrából a klumpa, ahogy nálunk a facipőt nevezték. Nagyszerű viselet volt, csúszkálni is jól lehetett benne. Vártuk is a havat.
Nagyapa többször is az ólhoz osont, benézett a hízókra, dobott nekik egy-egy cső kukoricát, és figyelte az étvágyukat. Ha a koma érkezett, ő is vele ballagott az ólhoz. Ilyenkor választották ki az áldozatot. A hízók közül azt, amelyiket először leölik. Hiába nőtt a szívéhez a gazdának a koca, azt választotta ki áldozatnak, amelyik kelletlenül eszegetett, mert az ilyet nem érdemes már tovább hizlalni, nem gyarapszik. A többiek még tülekednek a moslékosvályú körül, azok kerülnek majd eladásra, ha egy szép napon bekopogtat a disznókereskedő. A disznóhizlalásból jut pénzhez a gazda, mert télen mást már nem tud értékesíteni. És kell a pénz, vészesen közeledik a karácsony, egy jó pár meleg cipő is elkelne a gyereknek. Meg a nagymamának kötött gyapjúharisnya.
De az asszonyok is szorgoskodnak ilyenkor, kacsákat, libákat tömnek eladásra. Jó ára van ünnepek előtt a hízott baromfinak, a vészről terjedő híresztelés esetén is.
A mama az én segítségemmel hordta piacra a hízott baromfit. Emlékszem, ilyenkor, amikor kirakodott, nekem kellett arra mennem, s hogy felhívjam a mamára és a hízott kacsára a figyelmet, jó hangosan, szinte kiabálva megkérdeztem, mint idegen: „De szép kacsái vannak, jó asszony, hogy adja párját?”
Mert nem súly szerint, hanem páronként vásároltak akkoriban a piacon. El is keltek a mi kacsáink egyhamar, s ezek árából a mama nekem is vett mindig valami nyalánkságot. Magának pedig a patikában arckrémet és olykor púdert. Mert szép asszony volt!
A nagyapa eközben fúrt, faragott, apró deszkadarabokból készítette el nekem a betlehemi jászlat. Éjjel lopva gyakran kitekintettem az udvarra, az eget kémlelve: látom-e már azt a fénylő csillagot? Azóta is azt keresem az éjszakában. És a szívemben… Mert ott meglelem mindig.