Harminc perc telt el 2005. május 22-én az észak-rajna-vesztfáliai választások lezárása és aközött, hogy a vörös–zöld koalíció bejelentette a németországi előre hozott választásokat. Franciaországban a 2004-es regionális választásokat követően elemzők egyértelműen kiemelték, hogy a kormányzó jobbközép „összeomlással felérő vereséget szenvedett el”, a 26 régió túlnyomó többségét szerezte meg ugyanis a baloldal. A szocialisták győzelmüket követően a kormányfő menesztését követelték a köztársasági elnöktől. Mintegy előkészítették Silvio Berlusconi és az általa vezetett Forza Italia 2005-ös választási vereségét az olasz helyhatósági választások, ahol 13 körzetből 11-et szerzett meg a Romano Prodi Olajfája által fémjelzett baloldali pátszövetség.
A 2006. május elején tartott angliai részleges helyhatósági választások után pedig – ahol történelmi vereséget szenvedett a Munkáspárt – Tony Blair kormányfő bejelentette, hogy több megméretésen nem kíván szerepet vállalni.
Részletek a 10. oldalon
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
