Most már egészen biztos, hogy nem a kisnyugdíjasok és a hajléktalanok miatt üzemelnek a főváros gyógyfürdői. Mint olvasom, szeptember elsejétől átlagosan tíz százalékkal emelkedett a fürdői szolgáltatások díja. A Gellértben egy egész napos kabinos felnőttjegy ára a korábbi háromezerrel szemben immáron 3100 forint. A Széchenyiben ugyanezért 2600 forintot kérnek (megelőzően 2300 volt a tarifa), a Néplavórnak elkeresztelt Dagályba pedig ezentúl 1900 forint lefizetése ellenében juthatunk be a korábbi ezerötszáz helyett. Azt, hogy ez része-e a Gyurcsány-csomagnak, megmondani nem tudom, az viszont nagyon érdekes, hogy éppen akkor – a fürdőidény végén – emelik meg az árakat, amikor normális esetben kedvezményeket szoktak adni a kedves vendégnek. Valószínűleg ide is begyűrűzött az áremelkedés. Nem nosztalgiázni akarok, de a hatvanas években, az átkosban úgy két forintért járhattam a Sportuszodába, nagyjából ugyanennyiért a Dagályba, az elegáns, hullámmedencés Palatinus strandon nagyjából három forintot kértek. Egész napra persze. Tudom, az inflációt is bele kell kalkulálni az egészbe, de a mindenkori politika, az árcsinálás pofátlanságát is.
Vegyük az egészhez, hogy az embernek először is el kell jutnia a fürdőig (benzin, parkolódíj vagy méregdrága BKV-jegy), jatt a kabinosnak, fogyasztás a büfénél, a gyereknek fagylalt, nyalóka, miegyéb. Az annyi, mint annyi – szép számjegy jön ki a végére. Ha abból indulunk ki, hogy a gyógyfürdőzésnek eredetileg kettős (állítólag államilag támogatott) célja volt – gyógyulni, sportolni –, akkor az ember elkezdi vakarni a fejét.
Esetleg nekiront a Dunának. Azért egyelőre nem kell fizetni…
origo.hu
Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat
