Píár és/vagy stratégia

Pár napja alighanem még másképp képzelte el Gyurcsány Ferenc a szocsi roadshow-t. Feltehetőleg nem azért hívatta ugyanis meg magát, hogy a fekete-tengeri üdülőhelyen megingott hazai helyzete miatt magyarázkodjon. Kellemetlen ez az egész a meghívó fél számára is, hiszen Putyin érezhetően értékeli Gyurcsány keleti nyitását, ám mit kezdjen egy belpolitikai problémák hálójában vergődő partnerrel.
Ezen nem túl biztató előzmények után a magyar kormányfő igyekezett tartani magát az út eredeti célkitűzéséhez, s a problémákkal küzdő hazai agrárnépesség számára felmutatni a keleti piacok visszaszerzésének álmát. Mindezzel nem lenne semmi baj! Sőt, csak üdvözlendő, hogy az idén már 39 százalékkal nőtt az Oroszországba irányuló exportunk. Az újsütetű őszinteségi roham közepette azonban mégiscsak elszomorító, hogy a nyolcvanas évekbeli szint eléréséről szól a píárszöveg. Arról pedig kár álmodozni, hogy agrárexportunk hatvan százalékát ismét felszippantja az orosz piac. Egyrészt azért, mert baj van a kínálattal. Hiába venne Moszkva városa almát, nem tudunk szállítani, a moldáv és grúz borok kiszorulásával megnyílt lehetőségek kihasználását pedig az itthoni összefogás hiánya mellett árproblémák akadályozzák. A mostani hétszázalékos szintet feltornázni nehéz, de a mezőgazdaságunkra nyugat felől nehezedő nyomás miatt érdemes vele foglalkozni. Örvendetes, hogy a kis cégek mellett ezt a nemzeti burzsoázia olyan „nagyágyúi” is felismerték, mint Csányi Sándor vagy Demján Sándor. Jól látják, milyen lehetőségek rejlenek abban, ha a hazai cégek be tudnak kapcsolódni az orosz nemzeti projektekbe. A Mol is terjeszkedhet, cserébe azonban itthon kell részesedést adni az energetikai szektorban az orosz tőkének. Listája ugyanis Moszkvának is van, s elégedetlen azzal, hogy a szép szavak mellett is csupán két százalékkal részesülnek a külföldi beruházások magyarországi állományából. E körülményt figyelembe véve aligha tud ellenállni Budapest a Malévvel kapcsolatos orosz kéréseknek. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy az együttműködés gerince az energiaszektor, benne a tervezett déli gázvezetékkel.
Mindez már-már stratégiává állhatna össze, ha nem zavarna be mindig a pártpolitika, a kampány. Pedig a píár lefejtése után már tényleg a lényegről lehetne beszélni, az együttműködés részleteiről vitatkozni. Megérné, mert az utóbbi évek eredményei biztatók, s a megkezdett úton így gyorsabban lehetne haladni.