Precíz feljegyzések a felbomló világról

Robert Musil naplója nem napló. Legalábbis a Thomas Mann-i vagy a Márai-féle értelemben biztos nem az – míg Thomas Mann kényszeresen rögzíti szigorú órarend szerint zajló mindennapjait, Márai pedig a maga eleganciájával reflektál a világ dolgaira, Musilnak az 1900-as évek elejétől 1942-ben bekövetkezett haláláig készült feljegyzései nagyjából az életmű „háttérregényeként” vagy a mű születésének „műhelyregényeként” kezelhetők. A naplókból emellett természetesen kirajzolódik a meglehetősen ellentmondásos, két háborúval terhelt korszak is, a régi Európa, a Monarchia és a hagyományos értékek „bedőlésének” kora – valamint az alkotó-gondolkodó ember folyamatos viaskodása a fennálló „renddel” és annak alternatíváival. Musil, vagyis Monsieur le vivisecteur („Élveboncoló úr”, ahogy magát nevezte) naplóinak tanulságai szerint sem a Monarchia rendjével, sem az arra következő széthullás és újraalakulás rendjével, sem a demokráciáéval sem tudott azonosulni. A gépészmérnök-író ugyanazzal a precíz attitűddel vizsgálja a századfordulós Ausztria méla, rendes unalmát, mint az első világháborút, az arra következő forradalmat és a hitleri „rendet”, mint ahogy önmagát vagy a német filozófia nagyjainak munkáit szedi darabokra. (Aki elsősorban a korszakra kíváncsi, aligha találhat hitelesebb tanút a tökéletesen indulatmentes Musilnál.) Rombol és konstruál, a hagyományos gondolkodás kereteit feszegeti, közben pedig regényt ír.
A most megjelent magyar nyelvű Kalligram kiadás – amelyet a több mint harminc számozott füzetből Földényi F. László válogatott és Györffy Miklós fordított – az 1899–1904-es, negyedik füzettel kezdődik. A huszonéves Musil naplójában nyoma sincs a dokumentációs igénynek. Regény- és novellavázlatok követik egymást, felbukkannak a Tulajdonságok nélküli ember vagy a Törless alakjainak elnagyolt portréi: nyomon követhető, hogy alakul a mű. Musil emellett fel-felvillant egy-egy valóságos beszélgetést, egy-egy valóságos alakot is; néha pedig követhetetlenül úszik át egymásba a valóban megtörtént eseménysor és annak irodalommá transzformálása.
Az egységes feljegyzésfolyam először az első világháború, majd a második háború idején törik meg. Szemmel látható, ahogy Musil, aki 1914–18-ig az olasz fronton harcolt, hirtelen kiesik a dolgozószobai gondolkodó szerepéből: a fronton készült feljegyzései egyre inkább a körülötte történtekre vonatkoznak: érzelemmentesen, pontosan rögzíti, amit lát, és nem kísérli meg az értelmezést. A két háború között lassan visszatér az eredeti koncepcióhoz. A dokumentációs igény, mintegy kapaszkodóként a második világháború és a hitleri rezsim elől Svájcba emigrált Musil utolsó füzeteiben tér vissza. A szétszakadt, értelmezhetetlen, európaitlanodott Európával a filozófus író nem tud mit kezdeni – súlyos valósága itt már csak egy svájci kertnek, a szomszéd zajongó gyerekének vagy egy panzió szagának van – meg a hamarosan bekövetkező halálnak.
(Robert Musil: Naplók (Válogatás). Válogatta: Földényi F. László. Fordította: Györffy Miklós. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2006. 730 oldal, ára: 3400 Ft.)