Srí Lanka fővárosának Colombo Borella nevű nyolcadik kerületében áll egy fehérre meszelt ház. Bejáratánál kis tábla hirdeti: itt működik a „Hungarian Interchurch Aid”, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖSZ) helyi irodája. Az épület első emeletén lázas munka folyik. Csizmadia Sándor, a szervezet dél-ázsiai programigazgatója itt irányítja helyben toborzott szingaléz és tamil munkatársainak segélyszolgálati tevékenységét. A bejáratnál elhelyezett tábla sokakat személyesen is ide vonz: üzletemberek és bajbajutottak is fordulnak hozzájuk különböző kérelmekkel vagy felajánlásokkal. Nem könnyű eldönteni, hogy kinek nyújtsanak segítséget.
Az indiai-óceáni sziget – az egykori Ceylon – déli részét 2004 karácsonyán hatalmas erejű szökőár pusztította el; a katasztrófában több mint negyvenezer ember halt meg, s legalább százhúszezer ház omlott össze. A tragédia megrengette a gazdaságilag amúgy is sérülékeny ország költségvetését: az itt élők gyakorlatilag a külföldi segélyszervezetek jótékonysági akcióira vannak utalva. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai még a katasztrófát követő második napon Srí Lankára érkeztek, s az elsők között kezdték meg a humanitárius tevékenységet. Akkori segélyezési programjuk részeként ötvenötmillió forint értékű gyógyszert, ásványvizet, élelmet, ruházatot és szúnyogriasztót juttattak el tizenegy menekülttáborba, majd 2005 elején ötven családi sátrat állítottak fel a térségben.
A magyarok mellett dán, amerikai, angol, japán, svéd, belga, francia, kanadai és japán segélymunkások próbálnak könynyíteni a Srí Lanka-iak sorsán, s hogy az esetleges átfedések ne nehezítsék munkájukat, a szervezetek képviselői hetente egyeztetnek egymás között aktuális tennivalóikról. – Mérlegelnünk kell, hogy kiknek és mi szerint nyújtunk segítséget, de a döntést nem az alapján hozzuk meg, hogy például hol sír keservesebben egy kisfiú. Szakmai szempontok és alapos körültekintés után a szervezetek, az egyházak és az érintettek közötti koordináció alapján választjuk ki a pillanatnyilag legrászorultabbak körét. Ha egy szervezet egy adott menekülttáborban tevékenykedik, akkor mi másik helyen jelenünk meg, ha a másik élelmet oszt, akkor mi például gáztűzhelyeket adunk mellé, hogy legyen min elkészíteni az ennivalót, és felforralni a vizet. Az itteni csapvíz ugyanis veszélyes lehet, ha fogyasztás előtt nem fertőtlenítik – avat be a részletekbe Csizmadia Sándor.
A magyar szervezet gyorssegélyakcióinak befejezését követően hozzáfogott dél-ázsiai rekonstrukciós és rehabilitációs programjához is. A Matara járásbeli Polhena településen eddig száz – sérült vagy teljesen tönkrement – lakóházat újítottak vagy építettek fel. Matara városában húsz, lakóhelyét elvesztett családnak építettek új otthont, valamint egy közösségi házat, amelyeknek ünnepélyes átadása a múlt héten kiemelkedő eseménynek számított a szigetországban. A rendezvényen megjelent és köszönetét fejezte ki a magyar népnek Chandrasiri Gajadeera, az ország belügyminisztere, több buddhista szerzetes, a város polgármestere, illetve kormánytisztviselők. Jelen volt Jakab Péter, a magyar Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese is, mivel a magyar kormány összesen 70 millió forinttal támogatta az MÖSZ délkelet-ázsiai humanitárius és fejlesztési programjait, amelynek értéke több mint 360 millió forintra tehető. Az új, nyolcvan négyzetméter hasznos alapterületű és kétszintes téglaépületeket valósággal megrohamozták leendő tulajdonosaik, s miután könnyektől csillogó szemmel vették át a kulcsokat, a magyar nép segítőkészségét méltatták.
Csizmadia Sándortól megtudtuk, hogy a Polhenán korábban elkészült száz házat egyéni igények alapján úgy építették fel, hogy figyelembe vettek bizonyos pszichoszociális szempontokat is. A lelki segítségnyújtás ugyanis legalább olyan fontos része az MÖSZ dél-ázsiai munkájának, mint az újjáépítés. Mivel sokan tartanak a korábban rájuk zúdult óceántól, többen vasbetonba öntötték új házukat, vagy karcsú, egymás fölé épített szobákban rendezkedtek be. Több épületet magas betoncölöpökre emeltek fel, s sokan vallják, hogy maguk tervezte, „cunamibiztos” házuk védelmet ad a természet haragjával szemben.
Az MÖSZ pszichoszociális segítségnyújtási programja sokrétű. Ennek keretében egy Srí Lankán honos (a helyiek érzésvilágához nagyon közel álló) előadással, az utcaszínház módszerével is segítik a menekülttáborokban élő több tízezer otthontalant. Közülük ugyanis rengetegen megijedtek a víztől, vannak olyan halászok is, akik az óceán közelébe sem mernek menni. Kedden éppen Colombo déli negyedében, Moratuwa egyik menekülttáborában volt utcaszínház, amelynek rövid darabjaiban azt próbálták a színészek érzékeltetni, hogy az óceánnak két – jó és rossz – arca van, s meg kell tanulni velük együtt élni.
Érzékeltették azt is, hogy a negatívumokra hibás válasz a kétségbeesés, de az is, ha a bajbajutottak mindig csak az adományokra várnak. – Azt szeretnénk elérni, hogy képesek legyenek ismét a saját lábukra állni. Ugyanakkor megtanítjuk nekik azt is, hogy a rossz dolgokat mindig át lehet alakítani pozitív történésekké – magyarázta a módszer lényegét Csizmadia Sándor. A huszonhárom éves informatikus, Gayan Chathuranga mindenét elvesztette a cunamiban. Házát és számítógépét elvitte a víz, de az óceán partján felállított menekülttábor lakóival együtt ő is végignevette az utcaszínházat. Mint azt a programigazgató elmondta, ez volt az előadás célja. – El kell érnünk, hogy az emberek kinevessék saját félelmeiket – jelentette ki.
Gayan elmondta, elkezdett gondolkodni sorsán, valamint azon, hogy nem érdemes többé félnie. – Beleégett az agyamba, amit láttam, azért is, mert ilyenben sosem volt részem – jegyezte meg. Megkérdeztünk egy nőt is, aki a cunami idején született unokájával nézte végig az előadást, hogy a kislánynak mit tanítanak majd a családban a katasztrófáról. – Az óceántól való félelmet nem fogjuk benne elültetni. Egyfajta egyensúlyt kívánunk tartani, ha felnőve érdeklődni fog a szökőár iránt, elmondjuk neki a történteket – mondta a nő, hozzáfűzve, hogy az előadás nyomán ébredt rá: a katasztrófa összetartóvá tette a szigeten élőket.
Az MÖSZ munkatársai felkeresték Moratuwa másik menekülttáborát is. Az ott élő 69 család számára – előzetesen felmért igényeik szerint – gáztűzhelyeket és hőálló ivóvizes palackokat osztottak szét. A magyar szervezet az építkezésekre nem készpénzt adott, hanem – összesítve az emberek elképzeléseit – kiszámolta a költségeket, és az építőanyagot vitte el nekik. Minden programjukat folyamatosan ellenőrzik, ezért gyakran felkeresik az építkezőket, vagy éppen azt vizsgálják meg, hogy miként használják a tűzhelyeket.
Mivel Srí Lanka part menti településein javarészt halászatból élnek az emberek, és sok család összes felszerelését elpusztította a szökőár, a segélyszervezet úgy határozott, hogy az ország egyik legszegényebb régiójában, az északi Polikandy-West településen harminc halászhajó készíttetésével és új felszerelések vásárlásával segíti az itt élő halászokat. Az országban 1983 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal polgárháború dúl a többségi buddhista szingaléz lakosságot képviselő állam és a hindu tamil kisebbséget képviselő Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) szakadár mozgalom harcosai között. Az LTTE önálló tamil államot szeretne létrehozni a sziget északkeleti részén. A több mint 65 ezer áldozat mellett a háború óriási károkat okozott a teatermesztéséről híres szigetországi gazdaságnak. Noha 2002-ben tűzszünetet kötöttek a felek, 2005 vége óta újra fel-fellobban a harc, s mostanában éppen Jaffna térségében is ropognak a fegyverek, ahol a magyar segélyszervezetnek különböző projektjei – óvoda és harmincöt családi ház építése – álltak le a háború miatt.
Srí Lanka Demokratikus Szocialista Köztársaság kormánya ugyan elindította nemzeti újjáépítési programját, de a polgárháború, a szökőár s az óriási államháztartási hiány miatt a végrehajtó hatalom gyakorlatilag tehetetlen a menekülttáborokban élő tízezrek gondjaival szemben. Jól példázza ezt Karuna Sen lapunknak adott nyilatkozata is. A Srí Lanka-i Nemzeti Újjáépítési Hivatal házépítési osztályvezetője elismerte, hogy a humanitárius szervezetek nélkül képtelenek lettek volna talpra állni. A minden hatalmat az államelnök kezében összpontosító ország hivatalnoka kijelentette: „Az év végére a menekültek nyolcvan százaléka új házat fog kapni, és most, hogy hazánknak 2005 novembere óta új elnöke van Mahinda Rajapaksa úr személyében, nemcsak a cunami károsultjai költözhetnek új házba, hanem jövő év végéig minden rászoruló.” Ezért is érthető talán, hogy a Srí Lankán jelen lévő segélyszervezetek huzamos ottlétre rendezkedtek be a szigetországban.
origo.hu
Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái
