Szelektor

Amióta melorepper vagyok, nótás kedvű ember, azóta tudom, hogy a nagy kereskedelmi rádiók csak azt a dalt játsszák, amelyik bekerült a szelektorba. Csak az játszhat. Bekerülni a pikszisbe? Filozófiailag elgondolkodtató, hogy kiváltság lehet, ha valami szelektálható. Ami nincs benne a szelektorban, az abszolúte nincs, másképp nincs, mint ami benne van, de épp nem hangzik el, nem került sorra.
Noé volt a legelső szelektor. Bio-casting, szereplő-előválogatás. Noé szelektorába a tiszta barmok közül hét pár, a nem tiszták közül két pár, a madarak közül hét pár, a csúszómászók közül két pár került be, a növényi magok közül viszont egy se, hogy a baktériumokról és vírusokról ne is beszéljünk. Egy metafora persze mindig sántít, akár rossz hírű rokona, a hazugság. A Biblia nem biológiaközeli állapot, s ne is várjunk őstermészetet attól, amiből az Isten beszél.
Darwin szerint az egész Föld egy nagy bárka, s Noé az evolúció. A darwinizmus szerint a fajok összetétele a természetes szelekció eredményeképp alakult úgy, ahogy ma tapasztaljuk. A természetes szelekciót valamikor a létért folyó kíméletlen versenynek, élethalálharcnak tételezték, mely versenyben a legéletrevalóbb, a legerősebb győz. Ma inkább olyan szerencsejátéknak látjuk, mely erőnléti és intelligenciaelemekkel van dúsítva, de lényegét tekintve inkább valószínűségi, semmint olimpiai jellegű.
Shakespeare után szabadon – lenni vagy nem lenni – Mengele ugyancsak egyfajta szelektor volt. A marhavagonból előaléltakat fajuk és „nemök” szerint. Lenin is gyakorta szelektált. Kulák és gulág. Valamint előszeretettel küldte a „történelem szemétdombjára” filozófiai ellenfeleit – mármint Lenin. Az általa szellemileg annihilált bölcsek közül sok máig sem került vissza a szelektorba. Korszerűségük örökre odaveszett.
Valamennyien szelektálunk. A dinnyehéj a megmondhatója, hogy ez így igaz, úszvást lefelé a Dunán. A szemétdomb folyvást hízik, ítélethalmozók vagyunk. Memóriánk naponta hányszor dönti el, hogy mi nem kell és mi kell, tessék csak utánaszámolni. Amúgy hosszú az út a Mengele-féle szelekciótól a szelektív hulladékgyűjtésig. Meglehet, mégse minden romlik. Meglehet, ez nem a világok legjobbika, de bizonyos értelemben mégiscsak egy jobb világ.
Mindenki szelektál. Megtart és elvet. Felemel és dob. Ölel és mellőz. Én se vagyok kivétel, hogy ekképp erősíteném a szabályt. Jómagam is szelektálok. Névsorolvasás minden áldott nap, copyright Edda. Olykor féltucatnyi névkártya, névjegy is hozzám szegődik egy nap. Este aztán következik a szelekció. Előtte meg a ki kicsoda. Who is who. Merthogy estére néhány már kimegy a fejemből a pillanatnyilag baromi fontos emberek közül. Estére már nem mindig jár a névhez arc is. Felhívom hát a nevet az arcáért, reggel találkoztunk, ugyan mondd meg már, hogy ki vagy. Ha minden világos, akkor következhet a szelekció. Te mégy, babám, balra, én meg megyek jobbra. Eldöntöm, ki kerülhet be a szelektorba és ki nem. Döntök lényegük, lelkük és aurájuk szerint. És létrejön az, amit a népnyelv telefonkönyvnek avagy kisokosnak nevez. Kis Bűbájos, kisokos, Nagy Bűbájos, nagyokos?
A kollektív tudat a legnagyobb szelektor. Eldönti, melyek a népszerű számok, a népszerű motívumok. Eldönti, mely vallások maradnak fenn hitként, mely vallásokból válik tankönyvi anyag. Mithras vesztett, Krisztus győzött. Zeusz vesztett, az asztrológia maradt. A tudományban a szelektort impact faktornak, idézettségi indexnek hívják. Aki nincs idézve, nem lehet szellem.
Személyiségfejlődésünk: a szelektor változása, mely változás végbemehet folyamatosan, de fázisátmenet-szerűen is, egy csapásra. Vagy felvilágosíttatunk vagy megvilágosodunk. Utóbbi esetben a szelektorból kikerülnek az olyan népszerű dalok, mint: hatalomvágy, pénzsóvárság, siker, és bekerülnek a szelektorba olyan dalok, mint: szegénység, szeretet, szerénység. Ez eddig szép, csak vigyázni kell, hogy ha ilyen zene megy, ki ne kapcsolják a rádiót.