Szóló Kalandtúra gyűjtőknek

Szerencsére komédiába fúlt a horpácsi Mikszáth-kúria kifosztása. A betörők zsákmányát a rendőrség néhány órával később megtalálta Budapesten egy járó motorú, út közepén hagyott autóban. Kis magyar bűntény, Hollywoodban nem harapnának rá. A defektes autóból menekülő tolvajok nem tartozhattak az éles elméjű bűnözők közé, ijedtükben még az irataikat is elfelejtették magukkal vinni. A rendőrségnek csak be kellett kopognia a lakásukba. Nem csoda, ha a nagy rohanásban Mikszáth pipája és pipaszurkálója, notesze, bicskája meg a Szinyei-festmény ott maradt a kocsiban.
A rendőrök azt feltételezik, hogy a betörők megbízást teljesítettek, vagyis a Mikszáth-relikviák nagy eséllyel nem az ócskapiacon, hanem valamelyik magángyűjteményben landoltak volna. A legális műkereskedelemben az ilyen priuszos darabokat nem is lehet eladni. Örüljünk tehát annak, hogy megvan a nagy palóc pipája, visszakerül a horpácsi emlékházba, meg az értékes Szinyei-kép a virágzó fákkal, közben nézzünk szembe azzal, hogy manapság nemzeti kincseink egy része nagyobb biztonságban van egy magánlakásban, mint egy közgyűjteményben. Nem csak Horpácson volt egyszerű a betörők dolga, nem csak ott volt elég egy feszítővas, hogy kinyissák a kúria ajtaját. Számtalan kisebb-nagyobb helyi múzeum, táj- és emlékház, valamint templom áll szinte teljesen védtelenül a fosztogatók előtt. Ott, ahol nem telik teremőrre, télen fűtésre, világításra, hogyan telne biztosításra, rendőrségre bekötött riasztóra? Valójában tehát csak véletlen kérdése, hogy melyik gyűjtemény marad, illetve melyikre fájdul meg valakinek a foga.
Emlékszünk, mennyire aggódtunk a vizsolyi bibliáért, amelyet másfél évig keresett a rendőrség, míg meg nem találta egy padláson a fűtés túlfolyótartálya mellett – sértetlenül. Aki ellopat egy tizenkétmilliót érő könyvet, az vigyáz is rá. Nem mondjuk, hogy Vizsolyban, a református templomban óvatlanok voltak, nem őrizték kellőképpen a becses kincset. Hát persze hogy kitették, mutogatták, idegenforgalmi nevezetességként büszkélkedtek vele. Csak éppen megvédeni nem volt képességük. És pénzük főként.
A probléma nem új keletű, de újra kell tárgyalni. A kis közgyűjtemények, a templomok minden időben védtelenek voltak a tolvajok ellen, akik, ha kedvük szottyant, vitték, ami a kezükbe került. Főként a templomi serlegek, keresztek számítottak kelendőnek, fényesek voltak, aranyosak, és értékesnek látszottak. Nem tudták a buta tolvajok, hogy szegény az eklézsia, nem telik annak már régen aranyserlegre, legfeljebb futtatottra, de az Úr abból is szívesen veszi az áldozatot. Manapság azonban egy kicsit más világ járja. Aligha a megélhetési bűnözők térnek be az éjszaka leple alatt kiszolgáltatottan árválkodó emlékházakba, plébániákra. Ők inkább kiszedik a rézkábelt a szemaforból, vagy lefűrészelnek egy bronzszobrot a talpazatáról. Félnivalójuk a roszszul őrzött kis helyi gyűjteményeknek van, amelyeknek még a kincsei is nyilvánosak. Elég egy részletesebb Magyarország-útikalauz, és indulhat a kalandtúra. Abból ugyanis szépen ki lehet olvasni, mi hol is található. Akin pedig elharapódzik a gyűjtési szenvedély, és nem akar árveréseken bíbelődni, ráadásul nincs elég pénze, mint annak a rokkantnyugdíjasnak, aki ellopatta a vizsolyi bibliát, nem is kell sokat keresgélnie. Talál hamar néhány elszánt legényt, aki különösebb kockázat nélkül elhozza neki a kívánt holmit.
A vizsolyi biblia, köszönhetően a rendőrségnek, visszavándorolt a református templomba. Mikszáth pipája is hamar és szerencsésen megkerült, és visszakerül Horpácsra. Mostantól bizonyára nagyobb figyelemmel őrzik, mint eddig, erre most kell találni valami kis pénzt az amúgy üres múzeumi kasszában. Mert hát nálunk minden közkassza üres, így a kulturális intézményeké is. Ma már ez a természetes. Csak az fáj, hogy vannak bizonyos magánkasszák, amelyek tele vannak, sőt folyton gyarapodnak, mintha a lyukas kincstárból a pénz egyenesen odafolyna. Mi meg itt állunk, büszkélkedünk e sokszor végigrabolt, Trianon kifosztotta ország megmaradt értékeivel, kisebb-nagyobb nemzeti kincseivel, de arra sincs pénzünk, hogy megvédjük. Akkor mire van?