Szombat esti hazugságvizsgálat

Szombaton este nyolckor a Viasaton sugárzott Emberi történetek című amerikai féldokumentumfilm ajánlójából napokkal korábban az derült ki, hogy van egy amerikai férfi: Marc, aki szexfüggő.
A filmből aztán kiderült, mit is jelent az, hogy valaki szexfüggő. Olyasmit, hogy partnerét tárgyként kezeli, és hogy a szexet, amelyhez különféle magánrituáléi kapcsolódnak, a problémái, fájdalmai elfedésére használja módszeresen. Mark felesége, Connie hét évi házasság és két gyermek születése után jött rá, hogy a férjével valami nagyon nincs rendben. Hihetetlen, de el tudta ráncigálni Coloradóba egy Doug Weiss nevű specialistához, aki mosolyogva közölte, hogy tizennyolc évvel korábban maga is szexfüggő volt.
Ezek után valami nagyon kínos, de állítólag hatékony procedúra kezdődött, ami nélkül szerintem a legvadabb leskelődőnek is sokkal vidámabb estéje lett volna. Akkor kezdtem nagyon komolyan elgondolkodni azon, miért is nem kedvelem az ilyen amerikai dokumentumfilmeket. Először is: nem sorsokat, karaktereket, egyéni figurákat állítnak a középpontba. A főszereplő mindig a probléma, és annak pragmatikus, hatékony és következetes megoldása, amelyet elejétől a végéig harsány és hisztérikus vásári kikiáltó stílusban adnak elő a szinkronhangok. (Gondolom, az eredetihez megtévesztésig hasonló modorban, ami nálunk a Rákosi-érában lehetett divatban utoljára.) A snittek végig egyforma hosszúak, illetve inkább pörgősek, rövidek, nincs idő emésztgetésre, levegővételre, elgondolkodásra, az arcok kutatására, az elhangzottak latolgatására. Túl sok a közeli kép, a figurákat ritkán látjuk természetes közegükben, saját ritmusukban, így mindig behelyettesíthetőeknek tűnnek. Akik ezeket az agresszív és egysíkú filmeket elkészítik, azok egyúttal el is döntik, hogy pontosan mit kell majd gondolnia a nézőnek.
Visszatérve a „történetre”, a procedúra után Doug specialista – aki mint kiderült, valamelyik amerikai keresztény felekezet prédikátora is egyben – arra kapacitálta a házaspárt, hogy egyezzenek meg, milyen büntetést kapjon Marc, ha a fentebb töredelmesen bevallott bűnlajstromot tovább gazdagítja. Továbbá, hogy a jövőben hetente hányszor fognak szeretkezni, és mikor kinek kell kezdeményeznie.
És mikor ez mind megvolt, búcsúképpen Doug a kamerába bámulva beszédet tartott a prűd európaiakról, akik a szexualitást állatias dolognak tartják, nem pedig szellemi és lelki cselekedetnek, mint az amerikaiak, partnerüket tárgyként kezelik, és semmi lelkiismeret-furdalásuk nincs a piszkos kis disznóságaik miatt.
Mit mondjak? Végig tudtam, hogy a Maigret-et kellett volna megnézni a Duna tévén.
(Emberi történetek, Viasat – szeptember 16. – 20'05”.)