Tovább emelhetik a helyi vízdíjakat

Szeptember elsejétől öt százalékkal emelkedtek a víz- és a csatornaszolgáltatás díjai, mert a 15 százalékos áfakulcs 20 százalékra emelkedett. A víziközmű-szolgáltatóknál komoly technológiai lemaradások tapasztalhatók. Szakértői becslések szerint hozzávetőlegesen a duplájára kellene emelni a díjakat ahhoz, hogy fedezni tudják a szükséges beruházásokat. A lakosság által fizetendő számla mellé adott állami támogatás folyamatosan csökken, ezért is drágulnak a víz- és a csatornadíjak.

Közleményben hívta fel arra a figyelmet az országgyűlési választások előtt a víz- és csatornaszolgáltatók többségét összefogó Magyar Víziközmű-szövetség, hogy elengedhetetlen a víz- és csatornaszolgáltatók működésének szabályozása. Komoly problémaként említette az érdekvédelmi szervezet, hogy az árhatóságként működő önkormányzatok az alacsony szolgáltatási díjak megtartásában érdekeltek, a szolgáltató szervezetek infrastruktúrájának folyamatos fejlesztésében és a gazdaságos működtetésben már kevésbé. Ugyanebbe az irányba hat a vízszolgáltatók elaprózódása – a korábbi 35 szolgáltatócéggel szemben ma több mint négyszáz működik országszerte – és az a tény, hogy az előállítási ár körül mozgó vízdíjak nem fedezik a hosszú távú biztonságos ellátáshoz szükséges fejlesztések költségeit. A szövetség mindezért a víziközmű-törvény mielőbbi megalkotását látja ma is az egyik legfontosabb feladatnak, s ezzel párhuzamosan olyan felügyeleti szerv felállítását, amely a tulajdonos önkormányzatok ármegállapító határozatait lenne hivatott szakmai szempontból felügyelni.
A helyi önkormányzatok az ármegállapítás jogosítványát is megkapták. Így ma minden szolgáltató a saját belső számításai alapján alakítja ki az árat, s ezek a helyi sajátosságoknak megfelelően igen nagy szórást mutatnak. A Magyar Víziközmű-szövetség adatai szerint tavaly a legalacsonyabb vízdíj köbmétere 85, a legmagasabb pedig 588 forint volt Magyarországon. A csatornadíjak 27 és 630 forint között szóródtak ugyanebben az időszakban. Több tényezőtől is függ a víz- és a csatornaszolgáltatás díja. A helyi vízkezelő a műszaki színvonal és a helyi adottságok alapján, az esetleges szállítási díjat is beleszámolva, valamint az államtól a lakossági fogyasztáshoz adott támogatást figyelembe véve javasol árat, amit a települések képviselő-testületei vagy elfogadnak, vagy sem. Sokszor előfordul, hogy az önkormányzati képviselők politikai megfontolásból alacsonyan tartják a díjakat. Történik ez annak ellenére, hogy a pályázaton elnyerhető állami támogatás odaítélésének feltétele a szolgáltatási rendszer folyamatos karbantartása és fejlesztése, amire az önkormányzatnak kötelezettséget kellene vállalnia.
Ezt a helyzetet tarthatatlannak érezve az árképzési rendszer megváltoztatására készül a környezetvédelmi és vízügyi tárca. A minisztérium sajtóosztályának tájékoztatása szerint a tervezett változtatások annyira korai stádiumban vannak, hogy hitelt érdemlő információkat még nem tudnak közölni. Korábban napvilágot látott hírek szerint viszont biztos, hogy kétfajta megoldáson törik a fejüket a törvény-előkészítők. Az egyik szerint jogszabályban pontosabban meghatározott szempontok alapján számíthatnák ki a szolgáltatók az árakat, a másik elképzelés értelmében pedig létrejönne egy hatóság, amely – szintén egységes elvekre alapozva – kidolgozna egy központi eljárást. Vagyis semmiképpen sem egységes víz- és csatornadíjakról lenne szó, hanem egységesített díjképzési rendszer létrehozásáról.
Szakértők szerint azonban a szolgáltatók egy részénél már eddig is megvalósult valamiféle szabályozott árképzés. Nevezetesen azoknál, amelyek – a magas előállítási költségek miatt – állami támogatásra pályáznak. A pályázat kiírásakor minden évben meghatároznak egy küszöbértéket, amely fölött a lakosság által fizetett díjat az állam kiegészíti a tényleges költségszintig. Ugyanakkor a költségek elismerhető mértékét is meghatározza a pályázati kiírás. Az előző négy-öt év tapasztalatai szerint az elismert költségek egyre jobban elmaradnak a tényleges költségektől, ugyanakkor a finanszírozást biztosító alapba helyezett összeg növekedése is elmarad az infláció mértékétől, vagyis relatíve egyre kevesebb támogatás jut egy-egy pályázónak, ami az árakban is meglátszik. Az állami támogatás mértékére vonatkozó kérdésünkre lapzártáig nem kaptunk választ a vízügyi tárcától.
Eközben a nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatok – amelyek a rendszerváltozáskor kapták meg a vízművek tulajdonjogát – azon gondolkodnak, hogy értékesítik a szolgáltatót. Törvényi szabályozás híján bizonytalan, hogy a közszolgáltatást milyen vállalkozások működtethetik. A privatizáció mindenesetre megkezdődött.