Vegyes vágott

Országúthy megkerül
Hát újra itt van, e szívének oly kedves vidéken, a Bel-budai Bermuda Háromszögben (copyright néhai Geönczeöl), annak is az Országút nevű részén, a Margit körúton. Kinyitja a lodzsaajtót: a légkalapács velőbe hatoló hangját elnyomja a villamosok, teher- és személyautók, buszok New Yorkban is szinte elképzelhetetlen harsogása. Negyedóránként elkeseredett autódudálással egy újabb nászmenet adja tudtul, hogy önként lemondott a szabadságáról két ember. Szombat van. Ja: és mindezt az ötödikről.
A kilátás két utcára, honnét hej Dunáról fúj a szél, a szemben lévő házra, a Hermész-szoborra, a pásztorok, utazók, kereskedők, tolvajok, az irodalom és az atlétika (mostantól a költözés) istenéére. A Szent Anna-templom két tornya idelátszik, a Gellért-hegy is, tetején a Dugóhúzónak nevezett, sokat megélt szoborral. A Parlament tornyára még nem tették vissza a vörös csillagot. Apropó, kilátás.
Országúthy első és utolsó felesége vette Országúthy legelső nagyregényének árából ezt a stúdiót (angolul, franciául is apró műteremlakást jegyez). Nem, nem magának. Dehogyis: Országúthy nevelt lányának vette, induló lakásnak. Nem is látta a kéglit másfél évig. A felesége azt mondta, innen jó lesz nézni a tűzijátékot. Országúthy utált minden pufogtatást, hamis ragyogást az égen, lenézte azokat, akik lelkesedtek érte. Ezen még az sem változtatott, hogy tudta: a kínaiak találták volt fel a puskaport, de játékot készítettek belőle, nem halált.
Az idén huszadika estéjén és éjszakáján az is megiszonyodott tőle, aki eddig odavolt érte. Országúthy minden évben Szent István-napkor eltűnt a lakásból, sőt rendszerint Budapestről is. Hanem az idén! Épp hogy átköltözött, és az ágyán olvasott, mikor felhangzottak az első pukkanások. Aztán valami egészen más dörgés nyomta el az emberi, hiábavaló látnivaló hangját. Az ajtó alatt meg fútt a szél befelé. Kilépett a lodzsára – vízszintesen ömlött az eső, a jég. Csapkodott az istennyila, szétzilálva az emberek gyártotta hamis csillagokat. A Bem és a Horváth utcán a Duna-partról menekülő, egymást taposó emberek ordításait, visításait elnyomta az orkán hangja. Na, hát megérkeztem, gondolta Országúthy, amikor a tűzijáték, igaz, csak átmenetileg, de félbeszakadt.
Az első séta
Országúthynak a bútorok hurcolásakor megsérült a bal térde, két hétig az ágyat nyomta – jegelte, polcolta, kente, fáslizta a lábát. Az első séta az orvosi rendelőbe vezetett. De azért körülnézett a Margit körúton is. A bank a helyén. Naná. A posta is. Emmi pincekocsmája zárva. Csak nem beteg?, tűnődött. A háztartási bolt, amelyik mellett lelőtték a sajtócézárt, szintén megvan. De a papírboltnak hűlt helye. Most a konyhastúdiók mennek. Az újlipóciai utcában, ahonnét visszajött, szintén nyílt egy. (Konyha, az már nincs a Négy Szürkében, csak ital.) Zöld Feri antikvárja még állja az újabb adók és elvonások hullámait. Ja, és itt lakik mellette Janó, a régi, szegedi cimbi, aki most két hétig bevásárolt neki. Tóth úr csemegéjében, amely szintén fönnmaradt, hál’ istennek. A trafik helyén pedikűr. (Ez még jó lesz!) A sportruházati bolt helyén holland turkáló. A totózó-lottózó is élni fog, míg áll Buda. Szemben az orvosi segédeszközök boltja – hajdan zöldséges volt itt. A kis zöldséges, a kenyeres helyén nyílt rétesbolt, az újságos megvannak. Az üvegcsiszoló is. A Dióhéj, ahol már embert is öltek, nem akar elsüllyedni. Megvan a másik antikvár még? A másik papírbolt zárva. A szendvicsbolt él és virágzik, a Tündérkert nevű tényleg jó kínai étterem helyén kínai gyorsétterem. A Rossmann megmaradt. A One Wayt tatarozzák vagy átalakítják? A sarkon persze egy másik bank. Ez is áll, a hajdani Európa étterem és presszó helyén. A szemközti pincekocsma, Geönczeöl és kutyája kedvenc helye már zárva. Hát, nagyjából ennyi, első látásra.
Ady, a túsz
Hemingway csak az első házasságát bánta. Miután megkapta a házasságlevelet, átment a szemközti kocsmába. A csapos megkérdezte, mit parancsol. Talán egy pohár bürköt, mondta Hemingway. A házasság hiba, amit egyszer mindenkinek el kéne követnie. Megtettem. Megtanultam a leckét. Kicsit sokba volt. A házasság, mint a biztosítás: az ember fizet, csak fizet, és nem kap vissza semmit. Mert én a békesség és a gyerekek kedvéért mindenről lemondtam, kivéve ezt a stúdiót. Pedig még azt is el akarta venni az asszony. Ja, béke, az nem lett. Elvette a parasztházat is Szigligeten, amelyet anyám tanyájából… Mindent, ami közös szerzemény volt a tizenöt év alatt, megtartott. Minden nő háztartásbeli a váláskor: megtartja a házat. Mert én barom engedtem. Hogy ő enged a gyerektartásból. A tárgyaláson engedett, de utána kisírta a pénzt. Fizettem, mint a hülye katonatiszt. Kicsit késő ezen meditálni, tizenhat év után, amikor az egész csak tizenöt évig tartott. Eddig csak a házasságban nem hittem, aztán a válásban, mostantól az együttélésben sem. Erre az ismeretszerzésre tizenkét évem ment rá. (Erről majd egy nőészeti esszében.) A könyvtáram még mindig ott van, dobozokban. A világirodalmat még nem is csomagoltuk be. Ahol a könyvtárad, ott az otthonod. Nekem még csak a kézikönyvtáram van itt. Egyet sajnálok. Regős Pista barátom Ady-portréját. Sehogy sem akar falfelület kerülközni hozzá. Ő marad. Ady lett a túsz.
Míg feküdtem kiterítve
…rengeteg dolog történt velem. Felbukkant Norbi, és közölte, hogy már nem vagyunk kollégák. Miben, kérdeztem epésen. Hát elmentem a laptól. Új állásom van. Abban a pillanatban megcsörrent a mobilja. A felesége jelentkezett, akit rendkívül kedvelek, és elmondta, hogy éppen most rúgták ki valami fordítói állásból. Felbukkant Károly. (Legalábbis ilyen néven írtam róla a Kölcsön Idő két kötetében leledző filmregényben). Sajnos újra bepörgött, nem hallgat senkire, csak beszél. Meg csángó népdalokat énekel. Tele van ötletekkel persze. Egy népzenei kocsma most az ötlet. Naponta kijárási engedélye volt a vidám házból, de mire ezeket a sorokat leírom, már csak egy pizsama van rajta, az se az övé. Leszedáltak, mondta a telefonba. Hát azt hallani a hangodon, mondtam. A mobilomat is elvették. Pedig csak egy háromhetes kúrára jött. Nem tudom, mi lesz vele. Féltem őt. Négy gyermeke van. Fölbukkant Csaba királyfi, aki még mindig nem magyar állampolgár, de megint van egy új szakmája. Klímaszerelő. (Apropó légkondi: nélküle itt ki sem bírnám.) Csaba sokat segít a szerelnivalókban, a takarításban is. Idejövet találkozott egy hajléktalannal, aki új dumával jött: azt mondta, ő hajótörött. Én meg űrhajótörött vagyok, vágta rá Csaba. Akinek kicsit is becsületes arca, megértő szeme van, arról le nem szállnak a lejmolók. Végül beállított a fiam, Dani Angliából. Föltett vagy három új programot a számítógépre, és fölszerelt egy webkamerát, hogy lássuk is egymást, ha az interneten telefonozunk. Mert eszében sincs hazajönni. Megértem. Csak azt nem tudom, mi lesz ezzel az országgal, ha a tehetségei elmennek. Régen, mikor a háborúban elvitték a legények elejét, a kacska kezűeké és dongalábúaké lett az összes lány a faluban.
Míg feküdtem, néhány kivételesen jó filmet láttam, persze tévén. A Maraton család Slobodan Sijan műve. Látszik, hogy Prágában tanulta a szakmát, de szerb film ez, belülről ábrázolja fekete humorral az őrületet, amely véges-végül a polgárháborúba torkollott. A Deus ex machina francia–marokkói–német–palesztin koprodukció, Elia Suleiman munkája. Alig beszélnek ebben a groteszkben, mégis megértjük a palesztin és zsidó őrületet. Egyiket belülről, a másikat kívülről. A Tízezer napot Tízezer lépésként (Omega-dal) írták le a tévéújságban. A Húsz óra – micsoda színészek, mekkora történet! Csak éppen a gyerekek már alig értenek belőle valamit. És ki írta le utoljára Sánta Ferenc nevét? Hogy ki az? Egy magyar író, honjaim. Volt még egy jó húzás: A berni csoda című filmet úgy konferálta föl lelkesen az olvasógép a Duna tévén, hogy nem mondta meg: a csapat, amely ellen a vb-döntőn győzött a német válogatott, a magyar aranycsapat volt. Nekünk nemzeti gyásznap vala akkor.
Csendes a Csendes
Károlytól tudtam meg azt is, hogy a Csendes bezárt. Egy sarokra volt az Astoriától egy mellékutcában. Boldogult úrfikoromban, amikor még a proletár Váci utcában laktam (ma már az is sétálóutca), és az Egyetemi Könyvtárban dolgoztam, rengeteget megfordultam itt. Az egyik törzshelyem volt. Szerettem a bokszok zugolyait, a kitűnő erdélyi és felvidéki ételeket is főző konyhát, a barátságos pincéreket, pincérnőket és italárakat. Fölsorolhatatlan, hogy hány író és nem író baráttal találkoztam itt. Egyszer Károly egy nagyot csulázott a kocsma közepére, a főpincér borús tekintettel nézett rám. Egy csomó csajjal is itt találkoztam. Rádiós barátokkal, barátnékkal is. Újságíróknak adtam itt interjút. Egy veszedelmes rádióbemondó csajjal is itt randevúztam először. Sokan jártak ide a szemközti természettudományi karról, diákhely is volt. Eszterrel is egy csomószor ebédeltem itt, míg át nem csábított a Zodiákusba, ahol vegaételeket is lehetett kapni. Kemenczky Judit itt akasztott a poharamra cigarettásdoboz ezüstpapírjából hajtogatott japán kandzsikat, innen mentünk két sarkot kézen fogva – nem tudtam még, hogy ennyi lesz a nemi életünk. Utoljára egy kedves írós-vajas asztaltársaság ragadt meg itt. Kiss Dénesen és rajtam kívül mindenki fiatal volt. Tán valami antológia is lesz belőle. Károly mindenesetre megpróbálja megszerezni a helyet, amit tuti, hogy rég kinéztek már maguknak mások.
Hászika
Hász Magdi volt a neve, de magát így hívta. Anna legjobb barátnője volt, Macedónia szerelmese. Ott volt magyar lektor, egy időben a polgárháborús emiljeit közöltem itt, szeretett lapomban. Persze hapsija is akadt ott, a szőke lányok kapósak arrafelé. Amikor először találkoztam vele, Anna féltékenykedett picinyt, mert – lévén Magdi balástyai, ahol valamikor anyukám is tanítóskodott – őztünk. Meg a kedvenc gyerekkori útleírásunk is azonos volt: Percy Harrison Fawcett A Mato Grosso titka. (Ha már megemlítém édesanyámat, nem hallgathatom el, hogy a vasdiplomájára – ketten érték meg ezt a szép kort az osztályból – a kecskeméti angolkisasszonyok jogutódja harmincezer forintot, Szeged városa pedig tízezer kemény magyar forintokat érő ételcsekket adott.) Hászika mindig kivirult, ha valamiért vissza kellett utaznia Macedóniába, sok író barátja is volt ott. Én is szert tettem néhányra – ők itták el a pénzem a hideg és nagyképű szlovéniai Bledben egy PEN-kongresszuson. (Jut eszembe: szlavón vér is csörgedez ereimben.) Ágh Pistának szállított verseket fordításra, végül maga is fordított egy szép prózai antológiát Balkáni kulcs címmel. Különben a Széchényi Könyvtárban dolgozott. Két éve már súlyos beteg volt, de Annának megtiltotta, hogy erről beszéljen. Amikor utoljára láttam szilveszterkor, már parókája volt, csak én nem vettem észre. Folyton ki akartam házasítani, amin csak nevetett. Aznap tudtuk meg a halálhírét, amikor elkezdtem visszaköltözni Közép-Európa talán legszennyezettebb levegőjű helyére. Kívánságára porát a szélbe szórták.
Csöngető félcédulások
Már reggel kiszúrtam egy fiatal srácot, amint levittem a szemetet a földszintre. A villanykapcsolót nyomogatta, mire én megmutattam, hogy kell kimenni a kapun. Megjegyeztem a fizimiskáját. Délután két hajléktalannak látszó suhanc csöngetett be mindenhová kopogtatócéduláért, úgymond. Igazolványt, mondtam nekik, mert kimegyek. Rögtön leléptek. Betörők ötletadói, fölmérői voltak. Vagy már odáig zuhant a szakma, hogy ők?
Különbség
Nem tudom, megírtam-e, hogy amikor még csak reumás volt a bal lábam, a Visegrádi utcai rendelőintézet orvosnőjének, aki a beutalómat intézte, azt mondtam: Akartam kegyednek hozni egy könyvet, de otthon feledém. Nem baj, mondta ő, én nem olvasok. Már a kilincsen volt a kezem, csak annyit mondtam: De ezzel ajtót is ki lehetett volna támasztani.
Itt meg a II. kerületi Kapás utcai rendelőben, ahol megállapították, hogy rendbe jött a bal térdem, a gyógyászati segédeszközöket áruló hölgy a nevem hallatán, amikor kifelé jöttem, azt mondta: Maga az író? Egen. Maga az én szemem fénye. Nagy tisztesség, hogy önnel beszélhetek. A Por is nagyon tetszett. Hát a Kölcsön Idő megvan? Mind a két kötete, felelte büszkén. Nagyjából ennyi a különbség, ha az ember átmegy Pestről Budára egy hídon.