Féltve őrzött gyarmat

Nagy jelentőségű megállapodást írt alá a közelmúltban Gibraltár főminisztere, illetve Nagy-Britannia és Spanyolország külügyminisztere. Ennek értelmében Európa utolsó gyarmata lehetővé teszi, hogy a dokumentumot aláíró felek többek között közösen használják majd a brit koronagyarmat repülőterét. Gibraltár jövője azonban ezután sem világos.

Spanyolország eddig se fegyverrel, se diplomáciával nem tudta elérni, hogy visszaszerezze stratégiai helyen fekvő egykori területét. A megállapodás aláírásának másnapján azonban Peter Caruana, a koronagyarmat főminisztere kijelentette, hogy az 1969-ben kapott alkotmány javában zajló átdolgozásával Gibraltár lakosai nem mondanak le függetlenségi törekvéseikről. Ha valóban így történik, mind Spanyolország, mind Nagy-Britannia hoppon marad, Gibraltár pedig nevető harmadikként kerül ki ebből a helyzetből.
A spanyol örökösödési háborút (1700–1713) lezáró utrechti békekötés (1713) záradékában a felek kikötötték, hogy Nagy-Britannia örök időkre megkapja a Földközi-tenger bejáratát ellenőrző Gibraltári-szoros erődjét, és ha valamikor megválna tőle, elsőnek Spanyolországnak kell felajánlania. Madrid számára a második világháború idején nyílt a legkedvezőbb alkalom a visszaszerzésre, amikor Sir Winston Churchill brit miniszterelnök csábító ígéretének engedve – ha Madrid nem támogatja Hitlert, a háború után visszakapja Gibraltárt – Francisco Franco távol maradt a hadi eseményektől. A háború után viszont a brit kormány nem teljesítette ígéretét, és a spanyol diktátor 1965-ben az ENSZ-hez fordult, amely 1967-ben nem kis meglepetésre Spanyolország javára döntött. Anglia eltökélte, hogy tudomásul veszi a döntést, de nem hajtja végre. Megerősítette a gyarmat azonosságtudatát, gazdasági kedvezményekkel halmozta el – ennek révén jött létre Gibraltárban a világ egyik legvirágzóbb adóparadicsoma –, és 1969-ben még alkotmányt is adott neki. Ebben újabb engedményt tettek, amely a brit alsóház erőviszonyaihoz és a gibraltáriak megkérdezéséhez kötötte a terület jogi státusának megváltoztatását.
Erre 2002 novemberében nyílt lehetőség, amikor Tony Blair brit kormányfő és az akkori spanyol miniszterelnök, José María Aznar is egyetértett a köztes megoldással: a megosztott fennhatóságról tartandó népszavazás megrendezésével. Ebből viszont a gibraltáriak nem kértek, ezért elsöprő többséggel utasították vissza a spanyol–brit javaslatot, az akkori brit tárgyaló fél pedig „sajnálkozott”. Dennis Shannon érvelése szerint érdemi változás csak 25-30 év múlva lehetséges. Aznar leváltásával a madridi merényletek után az új szocialista kormány ugyan folytatta a tárgyalásokat, de a gibraltáriak képviselői érzékeltették mindkét országgal, elsősorban rajtuk múlik, mi történik a koronagyarmattal. Ez egyre kevésbé tetszik az anyaországnak, de a mintegy 30 ezer lakosú és egyre önállóbb gyarmat kezd élni az új helyzet adta lehetőségekkel.
A konfliktus hosszú távú és tartós megoldása még sokáig várat magára, ugyanis két évvel ezelőtt II. Erzsébet, Nagy-Britannia uralkodója 2004. augusztus 4-én részt vett a gibraltári erőd elfoglalásának 300 éves évfordulóján rendezett nagyszabású megemlékezésen. Sőt, az uralkodónő egy évvel később megjelent a spanyolországi Cádiz városától nem messze található foknál vívott trafalgari csata – 1805. október 21. – tavalyi bicentenáriumán is. Ez utóbbi esemény a spanyol hadiflotta vereségének fájó emléke, amelynek során Horacio Nelson admirális megsemmisítette a Nagy-Britanniával hadban álló spanyol–francia hadiflottát. A spanyol diplomácia fontolgat olyan megoldást is, amelynek közvetett hatásával nagyobb siker kecsegteti a több évszázados tervet. José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő legfőbb diplomáciai tanácsadója azt vetette fel, hogy Spanyolország bátor lépéssel mondjon le azokról a Marokkó közvetlen szomszédságában fekvő spanyol birtokokról – Ceutáról és Melilláról –, amelyekre Marokkó tart igényt az ENSZ fenti, 1967-es döntése óta. Így Spanyolország kedvezőbb tárgyalási pozíciókat szerezhet Nagy-Britanniával szemben, ráadásul hosszú időre elkötelezheti maga mellett Marokkót is.