Harminchárman vásárolták meg a tervezett új kormányzati negyed elhelyezésére alkalmas terület kiválasztására kiírt pályázat dokumentációját – tájékoztatta lapunkat a tegnapi határidő lejárta után Görözdi György, a kiíró Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatói tanácsadója. A 33 érdeklődőből végül 27-en nyújtottak be javaslatot, ezek közül tíz önkormányzat, ugyanennyi magánbefektető és hét építésziroda volt. Pályázhatott bármely szervezet vagy magánszemély – akár közösen is –, feltéve, ha elképzelésüket véleményeztetették a területileg érintett önkormányzattal. A KVI a helyszín kiválasztásakor a terület földrajzi fekvését, jogi helyzetét, állapotát, megközelíthetőségét, illetve a Parlament közelségét vizsgálja. A vagyoni igazgatóság a javaslattevőktől azt várja, hogy a dokumentációban részletezett szempontok szerint megvizsgálják és indokolják egy adott terület alkalmasságát. A kormány elképzelése szerint a közeljövőben eladják a jelenlegi minisztériumi épületeket, s a jövőben bérelni fogják a tárcák elhelyezésére szolgáló irodákat. Az eddig napvilágra került adatok szerint a belváros kiemelkedő helyein elhelyezkedő patinás minisztériumi épületek eladásából befolyó összegek a bérleti díjak kifizetésére legfeljebb tíz évig nyújtanak fedezetet. Ezért szakértők szerint az ingatlanügyletből származó pénzekkel valójában a költségvetés lyukait kívánja befoltozni a kabinet.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
