Micimackó a priccsen

S Z Ó L Ó

Decemberi sportcsarnokbeli koncertjét reklámozza Zalatnay Sarolta a börtönből. Fogalmam sincs, miért vizitálnak időről időre nálunk a nyugati jogvédők, miért aggódnak a hazai rabok egy főre jutó négyzetmétere és emberi jogai miatt. A magyar börtön igazán civilizált hely. Zalatnaytól tudjuk, hogy van könyvtár, reklámstúdió, ahol nyilván lehet promóciós anyagokat is készíteni a szabadulási koncertről, sőt kiváló a fizetés, hiszen az énekesnő új mellplasztikáját is tudja fedezni belőle.
Persze voltak már a Zalatnayénál szebb történetek is. Emlékszünk, hogy Tasnádi Péter tisztességéért és feddhetetlenségéért fizetett hirdetésekben vállalt garanciát a magyar szellemi élet színe-java.
Nem emlékszem, hogy e hirdetés feladói valaha bocsánatot kértek volna a megtévesztő közlésért.
A legnagyobb példányszámú színes hetilap akkoriban odáig ment, hogy az előzetes letartóztatásban lévő, több igen súlyos, még életellenes bűncselekménnyel is megvádolt Tasnádi hálószobatitkairól közölt írást. Felesége azt mesélte az újságnak, hogy Péter a világ legszelídebb embere, esténként a Micimackót olvasva szenderedik el, intelligens testőrei pedig várakozás közben a kocsiban kizárólag Bartók rádiót hallgatnak. Mint tudjuk, Tasnádi nem sokkal később meg akarta öletni a feleségét és annak új élettársát.
Micimackó feje nagyot koppan a priccsen.
Nem emlékszünk rá, hogy a nagy példányszámú magazin valaha is bocsánatot kért volna azért, hogy egy köztörvényes bűnözőt mint nagyszerű férfiút és csodás férjet állított az emberek elé.
Lehetne sorolni tovább a példákat. Nálunk elég, ha csak a bűn gyanújának árnyéka vetül egy ismertebb emberre, máris szenvedő hőst faragnak belőle. Érteni vélem persze a bulvársajtó igyekezetét, hiszen legtöbbször a semmiből – kókadt, de locsolás után magához tért sztárfikuszokból, nevetséges szakításokból vagy vizespóló-versenyekből – kell hírt varázsolnia, így örül, ha végre igazi szenzációja akad. Nem mindegy azonban, mi lesz a történet vége. Hogy mi a tanulsága. Kiből lesz végül győztes szegénylegény és kiből pórul járt gazdag. Az emberek szeretnek hinni a mesékben!
Ajánlanék azért egy másik sétát is. Ez ugyan nem fényes paloták felé lenne, nem is sztárfényben (ó, szegény kis pislákoló fényű sztárjaink!), hanem egy kicsit szürkébb vidékre. Oda, ahová nem érkezett meg a tartozás abból a százmilliócskából, amelyet Zalatnay Cini kért kölcsön, vagy ahol hiányzik néhány fogacska, amelyeket a Tasnádi-őrök vertek ki két szonáta között.
Érthető persze, hogy mindannyian meg vagyunk zavarodva. Ha Bécsben kávézhat Princz, ha a Balatonban horgászhat Kulcsár Attila, akkor miért éppen Zalatnay Saroltának kell börtönben lennie? Miért ne szabadítsuk ki őt is?
Ki mondja meg ma már, hogy kinek kellene kint és kinek bent lennie?