Hétszer született meg, hétszer halt meg, s hétszer föl is boncolták 2001 és 2003 között az Egészségügyi Minisztérium egyik középkorú munkatársát – persze csak papíron. Ez idő alatt még nőgyógyászati ultrahangot is végeztek a férfin, s a különböző kórházak összesen 2,273 millió forintnyi finanszírozást vettek föl az ellátása után, pedig valójában csak egyszer járt kórházban egy kisebb egészségügyi probléma miatt. Molnár Lajos tegnap ilyen példákkal igyekezett alátámasztani, hogy a kórházak, a szakrendelők és a háziorvosok gyakran el sem végzett beavatkozások után veszik föl a finanszírozást. Egy másik férfi 1999 és 2006 között 86 kórházban jelent meg, közel 3 ezer napot töltött ott, ezalatt 150-szer agyi keringési zavarral, 13 alkalommal tüdőembóliával, 74-szer szívbetegséggel kezelték, s 265 vérképet is készítettek nála, összesen 28 millió forintért. A gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök köréből is hozott példát Molnár Lajos: egy betegnek a halálos inzulinadag többszörösét írták föl tartósan, egy másiknak pedig havi ezer darab nagyméretű kötszert, s napi 79 pelenkát rendeltek.
– A visszaélések kiszűrése a fő célja a reformnak, nem a költségvetési megtakarítás – fogalmazott Molnár Lajos. Megemlítette: az interneten bárki megnézheti a taj-számával, hogy milyen egészségügyi beavatkozást, vizsgálatot számoltak el a nevére. Hozzátette: átfogó vizsgálatot indít az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a viszszaélések kiszűrésére. Szó sincs büntetőeljárásról, az ésszerű és gazdaságos elszámolásra, gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-rendelésre akarjuk szorítani az orvosokat. Ha bebizonyosodik a pénzügyi visszaélés, akkor persze büntetőeljárás is indulhat, s a szolgáltatótól a finanszírozást is visszavonhatják. Az ellenőrzésekben a jövőre megalakuló biztosításfelügyeletnek lesz majd komoly szerepe – tette hozzá.
Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára úgy fogalmazott: ha a miniszternek tudomása van ilyen visszaélésekről, tegyen feljelentést. Az általános vádaskodásnak nincs értelme – mondta, hozzátéve: mindez nem más, mint PR-fogás.
Molnár csalást emleget
Milliárdok folynak el az egészségügyi költségvetésből a valójában el sem végzett beavatkozások, ki nem adott gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök után kifizetett finanszírozás miatt – mondta Molnár Lajos szakminiszter, aki tegnap gyanús orvosi, kórházi elszámolásokat mutatott be. Az orvoskamara arra kérte a tárcavezetőt: ne vádaskodjon, ha visszaélést észlel, tegyen feljelentést.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!