Olvasóinktól

Dr. Haraszti László (Budapest): Az olaszliszkai esetnél az elgázoltnak vélt kislánnyal senki sem törődött. Nem ő volt a fontos. Ő már akkor sem volt fontos, amikor kiszaladt az útszélre. Hiszen húszvalahány családtag, rokon nem tudott vigyázni rá. Fontosabb volt a vélt sérelem, s azon keresztül az erő demonstrációja. Egymásnak, s kicsit elvontabban a többségi társadalomnak. A valósnak vélelmezett sérelem miatt feljogosítva érezték magukat arra, hogy minden emberi normának fittyet hányjanak. Egy másik rendőrségi szakértő az érzelmek mindent elmosó erejével magyarázta a történteket. Másoknál miért nem mosnak el mindent az érzelmek? A többségi társadalomnak talán nem fáj, ha családtagjait bántják? Ha meghal egy hozzátartozó? A normákat nem szabad engedni átlépni. Ahhoz, hogy visszafordítsuk az elvadult, dzsungelszabályok által uralt közéletet, többé nem engedhetjük meg a normák túllépését, megszegését senkinek. S ne csak a gyilkosságról beszéljünk. Csak a következetes, kivételezést nem ismerő, rendpárti törvénykezés hozhat eredményt.

Jakab Sándorné (Szeged): A szeptember 30-i, szombati Magazinban Tenyésztett tevék címmel Balavány György beszélgetését olvastam Ladányi Sándor történésszel. Ő említette Gulyás Lajos levéli lelkipásztort, a forradalom egyik kimagasló mosonmagyaróvári szereplőjét, akit galádul kivégzett a kommunista hatalom. Gulyás Lajos nagy tekintélyű, kiváló ember volt, megjelenése is méltóságot, tiszteletet sugárzott. Hívei nagyon szerették. Tanítónő felesége is jelentős szerepet töltött be a falu életében. Példásan nevelték három – nem kettő – kislányukat, akikkel majdnem egykorúak voltunk mi, a testvéreimmel. A vérbe fojtott októberi események után sok jó ember kérte, hogy családjával együtt hagyják el az országot. Ő azonban rendíthetetlenül azt vallotta – és hitte –, hogy egész életében az igazságot hirdette, s ezért nem vonhatják felelősségre. Hajthatatlan volt. Szomorú sors várt árván maradt családjára. A forradalom évfordulóján borzasztó fájdalom felidézni azoknak a hősöknek a tetteit, akik vállalt hitüket nem tagadták meg, ezért életükkel fizettek az elnyomó rezsimtől.

Vizy Márton zeneszerző: Kit kell a rendőrségnek védeni a nemzeti ünnepen? Elsősorban az ünneplő tömeget. A rendőrség nem védte, hanem támadta azt. Az október
23-i eseménysorozat a törvényesség álcái mögötti brutális, nyílt támadás volt az ünneplő magyar tömegekkel szemben. Valójában bűncselekmény történt. A nemzeti ünnep kiemelt, 50. évfordulójának meggyalázása, amelyet a rendőrség maszkos, arctalan és anonim végrehajtói követtek el. Ártatlan, békésen megemlékező polgárok megismerhették a könnygáz szagát és hatását, a lelkes fiatalok közé vegyülő provokátorokat, kislányokat a metróban megmotozó kommandósokat, és a tömegre lövöldöző és karddal hadonászó rendőrség brutalitását. Tisztában voltak azzal, hogy tettükkel kisgyermekek, aszszonyok, idősek, békés családok életét veszélyeztetik? Vajon nem olyan volt az egész, mintha „valakik” ’56 eseményeit játszották volna el a mezőgazdasági minisztérium tetején elhelyezett lövészekkel, a működőképes, üzemanyaggal feltöltött nyitott tankkal, illetve az ’56-os sortűzélmények reprodukcióival? Melyik hibbant elme szüleményei és kisded játékai ezek? Hülyének néznek minket, hogy ezek után az ellenünk elkövetett bűncselekményeket hajlandóak leszünk egyszerű fejbólintással normális, rendteremtő intézkedéseknek tartani? A kormány nemzeti ünnepünk megszentségtelenítésével hatalmas öngólt lőtt, amely most már kiváltja a teljes magyar társadalom elítélését. Egyben remélve, hogy a Budapestre látogató gazdákat nem lövik halomra. Gyurcsány Ferenc kezd hasonlítani ahhoz a kisgyerekhez, aki bábuival eljátssza ’56-ot, és úgy tesz, mintha a „rendteremtő népi hatalom” megnyerné azt, amit ’56-ban valójában elveszített. Számunkra világos, hogy Gyurcsány Ferenc nem a forradalmat kezdeményezők mellett, hanem az azt leverők mellett foglal állást. Ha nem így lenne, nem támadta volna azokat, akik a magyar nép e csodálatos forradalmát kívánták megünnepelni.