Lát-e valamiféle hasonlóságot a jelenlegi lengyel, cseh és magyar politikai helyzet között?
– Bevallom, nem. A szóban forgó országok belpolitikai gondjai egyúttal európai ügyek is. Hasonló válság Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban is előfordulhat. Nem közép-európai sajátosságról van tehát szó. A lengyel helyzet ráadásul abban is meglehetősen sajátos, hogy a legutóbbi választás eredményeként nagy kormánytöbbség van, s ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
– Hasonlóság annyiban mégis létezik, hogy posztkommunista országokról van szó. Sokan a feldolgozatlan évtizedeknek tulajdonítják a térség mostani válságjelenségeit.
– Nem akarom tagadni ennek az igazságát, de Magyarország ügyeiben pusztán megfigyelő vagyok. Ami Lengyelországot illeti, látni kell, hogy az utóbbi években komoly társadalmi és gazdasági reformokat hajtottunk végre. Megváltoztattuk a nyugdíjrendszert, eredményeket értünk el az egészségügy átszervezésében, és szembe kívánunk nézni a politika határmezsgyéjén húzódó kérdésekkel, mint például a korrupció. Intézményi reformokra is szükség volt, hiszen ezen a területen különösen érződött a kommunizmus öröksége.
– Való igaz, Lengyelország komoly eredményeket ért el, a külföldi sajtóból mégis más kép bontakozik ki hazájáról. Miért ennyire népszerűtlenek a Kaczynski fivérek Lengyelország határain túl?
– A nyugati világban sokan olyan dolgokért hibáztatják a Kaczynski fivéreket – és más politikusokat is –, amelyekre egyszerűen nem szolgáltak rá. Mindketten elkötelezett demokraták, egész életükben jogkövető magatartást tanúsítottak, a kommunista időszakban ellenzékben harcoltak az emberi jogokért. Éppen ezért megdöbbentő, amikor bárki is antidemokratikus politikusként jeleníti meg őket. Talán az a baj, hogy nyugaton sokan azt gondolják, a liberális gondolat egyetemes, s minden helyzetre egyaránt gyógyírt jelenthet. Léteznek azonban más eszmei áramlatok is, például a konzervativizmus. A lengyel társadalomban, ahol az emberek hagyományosan közel állnak az egyházhoz, cseppet sem meglepő, ha másképp vélekednek például a melegházasságokról, mint a nyugati liberálisok. Azt gondolom, hogy az unió régi tagjainak több érzékenységet kellene mutatniuk Közép-Európa iránt.
– Miközben a magyar kormány az utóbbi időben mindenfajta értelemben igen közel került Moszkvához, Lengyelország keleti politikájában bizonyos távolságtartás érződik. Mi lehet a lengyel–orosz kapcsolatok jövője?
– Véleményem szerint az oroszok az energiahordozók szállítási folyosóiként tekintenek a közép-európai országokra. Vannak olyan államok, amelyek elfogadják ezt, és akadnak, amelyek nem. Lengyelország úgy döntött, hogy az orosz gáz mellett alternatív megoldásokat keres. Ez nem tetszett az oroszoknak. Moszkva ellenérzéseivel kell szembenéznünk például a lengyel agrártermékek exportjában, arról nem is beszélve, hogy leállították egy lengyel tulajdonú, litvániai kőolaj-finomító nyersanyagszállítását. Egyszóval, érdekeltek vagyunk más utak keresésében az energiahordozókat illetően, mert a jelenlegi helyzet a lengyel függetlenség csorbításához vezet. Reméljük, hogy Moszkva megérti törekvéseinket. A lengyel–orosz viszonynak ugyanakkor van egy európai vetülete is, mégpedig az unió új – esetünkben keletre irányuló – szomszédságpolitikája. A közép-európai államoknak meg kell vitatniuk ezt a kérdést, s miután euroatlanti kapcsolódási pontok is léteznek, a párbeszédbe be kell vonni Washingtont is.
origo.hu
A Honvédelmi Minisztérium közzétette a Ruszin-Szendi Romuluszról szóló jelentés összefoglalóját
