Ünnepi hírek a „szabadság fővárosából”

Sokkoló élőképek peregnek a Hír TV képernyőjén, amikor ezeket a sorokat írom: egy földön fekvő fiatalembert rugdosnak a rendőrök, annak ellenére, hogy már semmi ellenállást nem tanúsít; emberek buknak fel a rájuk lőtt gumilövedékektől, rengetegen megsérülnek a hegyén-hátán menekülő tömegben. Ostromállapot alatt a budapesti Belváros, a hatalom tömegoszlatással ünnepel. A békésen lezajlott Fidesz-emlékezés hazainduló résztvevőit sem kímélték a rendfenntartók: lovas rendőrök vertek válogatás nélkül mindenkit, köztük kisgyerekes anyákat és öregeket. Miközben az emberek menekültek, a Lánchídnál és a Parlament előtt elindult az ünnepi tűzijáték, eszünkbe juttatva egy pár hónappal ezelőtti, szintén tragédiába fulladt hivatalos állami ünnepséget. Akkor sem szakadt meg a műsor, annak ellenére, hogy haldokló és súlyosan sérült emberek könyörögtek segítségért.
Mialatt a Fidesz és a KDNP által szervezett megemlékezés folyt az Astoriánál, a korábban a Corvin közben tüntetők egy része a Deák térnél, a liberális sátor mellett felállított „Budapest, a szabadság fővárosa” szövegű tábla hatalmas betűiből épített barikádot az útra. Az is csak nálunk fordulhat elő, hogy a fiatalok be tudták indítani a Városháza parkban kiállított történelmi szovjet tankok egyikét, s azzal indultak neki a rendőröknek. Érthetetlen az is, hogy miért éppen október 23-a tájékán kell felújítani a Deák tér egy részének burkolatát, köveket és építkezési anyagokat hagyva a területen.
A délutáni tüntetés különben akkor fordult át erőszakba, amikor a rendőrség az Alkotmány utcába indulókat könnygázzal és vízágyúkkal kezdte oszlatni. Délután a rendőrök gumilövedékekkel, könnygázzal és – a későbbi azonosítás megkönnyítése érdekében – színezett vízsugárral próbálták feloszlatni a tömeget a Deák térnél, miközben tőlük alig háromszáz méterre százezer békés ember próbálta a nyomasztó helikopterzajban meghallgatni Orbán Viktort, aki bejelentette, hogy holnap ügydöntő reformnépszavazást kezdeményeznek a megszorításokról. Öt témakörben mondhatnak az emberek véleményt: a tanügy, az egészségügy, a termőföld, a nyugdíjak és a demokratikus garanciák kérdésében. A pártelnök véleménye szerint ezen a népszavazáson eldőlhet „a hazugságra épülő kormányzat” sorsa is.
Kereken ötven évvel a forradalom kitörése után vérlázító, hogy újra az alapvető emberi jogokat lábbal tipró intézkedéseket vagyunk kénytelenek elszenvedni. Kezdődött azzal, hogy a huszonharmadikára virradó éjjel a rendőrök kiszorították a tüntetőket a Kossuth térről, majd a Parlament előtti ’56-os ünnepség helyszíne közelében délelőtt meggumibotozták a demonstrálók egy csoportját, köztük nőket és időseket is. Több embert letartóztattak, a szemtanúk vérző fejű embereket láttak, a sajtó munkatársait a helyszínről eltávolították. Az állami ünnepségek végig közönség nélkül zajlottak – hiába érkeztek több ezren vidékről megünnepelni a forradalmat, erre nem adott nekik lehetőséget a hatalom.
A zászlófelvonásra, majd a délutáni, a Szabadság fényeinek nevezett programra „biztonsági okokból” nem engedték be a polgárokat, így koalíciós pártjaink és kormányunk jóvoltából csak televízión keresztül ünnepelhették 1956-ot azok, akiknek fontos volt.
Tegnap újra bebizonyosodott, hogy rendőrállam, állami terror költözött Magyarországra, a hatalom fél a saját polgáraitól, és csak paravánok és golyóálló üveg mögött, mesterlövészek és pajzsos rendőrök biztosításával mer „ünnepelni”. Gyurcsány Ferenc a külföldi vendégekkel készült közös „családi” fotó alatt folyamatosan ökölbe szorította a kezét, ezzel is jelezve idegességét és zavarát. Igaza volt a Fidesz megemlékezésén felszólaló Wilfried Martensnek, az Európai Néppárt elnökének, amikor arról beszélt, hogy a kormánynak nincs bátorsága szembenézni a tényekkel, nem mer a saját állampolgárai szemébe nézni.
1956-ban egy ország elégelte meg a kiszolgáltatottságot, a félelmet, a megalázottság érzését. Akkor is a világ szeme elé kerültünk, most is rólunk közvetítenek képet a hírtelevíziók. Akinek van szeme a látásra, az hamar észreveszi a hasonlóságot a két időszak között. Tizenhét évvel a rendszerváltozás és ötven esztendővel a forradalom után sok tekintetben ugyanott tartunk. Egy krónikus hazudozó túsza lett az ország, a cinikus hatalom megint a saját polgárai ellen fordul, és válogatás nélkül büntet mindenkit, aki az útjába kerül.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Műegyetem épületénél emelt 1956-os emlékmű avatóünnepségén úgy fogalmazott: „Nehéz teherként nyomja vállunkat a közös múlt. (…) Voltak, akik lövettek, voltak, akik lőttek és voltak, akiket lőttek. Elmulasztottunk tisztán és őszintén szembenézni ezzel.”
Mi változott 1956 óta? – tehetjük fel a kérdést, és egy tegnapi tüntetőtől kölcsönözném hozzá a választ, aki úgy fogalmazott: a polgárok és hatalom közötti viszonyban most mindössze annyi a különbség az ötven évvel ezelőtti időhöz képest, hogy most talán nem jönnek be az oroszok.