Gábor érettségi után dolgozott kutatóintézetben, majd gyalogmunkás lett a helyi állami gazdaságnál.
– Tizenkilenc voltam és absztinens. A többieknek a nap pálinkával kezdődött, de kilenckor megint szomjasak voltak, megitták a két liter Éva vermutot, délig bírták. Szénát kellett raknunk, embertelen munka volt. Délben jött a sör. Akkor már tényleg berúgtak, lefeküdtek és aludtak.
Gábor egyedül rakta a szénát, amiből hamarosan elege lett. Egy helyi képviselő tanácsára Hollandiába ment gazdálkodást tanulni Hódmezővásárhely egyik testvérvárosába. Először egy telepen dolgozott, ahol huszonnyolc tehén és harminc koca volt, majd átkerült egy százharminc kocásra, végül egy százötven hektáros gazdaságba. Traktort vezetett, palántázott. Neki, a legmagasabbnak és legerősebbnek kellett adogatnia a zellerpalántákat a kétfokos hidegben. Az ujja és a dereka majd lefagyott, de bírta. Máskor szalmát raktak harminc fokban, vizet a hollandok nem ittak. Ő is kibírta.
– Hollandia lett az én egyetemem – vallja.
Amikor hazajött, elkezdődött a kárpótlás. Apai és anyai ágon jelentős földterületei voltak a családnak. Visszakapták őket, és a család sertéstartással kezdett foglalkozni. Egy sertéstelepet megszüntettek Barattyoson, épületeket lehetett venni bontásra.
– Apám kinézte magának a szociális épületet, hogy majd azt lebontja, és otthon disznóólat épít belőle. Bontás közben az alapban találtunk egy üvegtégelyt, benne egy kétoldalas levél fényképpel, aprópénzzel. Kiderült, hogy azt az épületet bontottuk le, amelyet a nagyapám apja épített. Valószínűleg úgy gondolta, pár száz év múlva találják meg az irományát, mert leírta, hogy most királyság az államforma, pengő a fizetőeszköz.
A kárpótlásból föld már volt, csak gépek nem, hogy megműveljék. Maradt a bérmunka, ami rengeteg pénzt elvitt. Gábor apja a testvérével összefogott, árverésen traktorokat vásároltak, és bár lassan, de fejlődni kezdett a gazdaság. 1999-ben adódott egy lehetőség fiatal agrárvállalkozók számára, pályázhattak támogatásra. Huszár Gábor pályázott és megnyerte. Ekkor újították fel a régi hizlaldákat, és uniós előírásnak megfelelő trágyatárolót is emeltek a telepen.
– Ahol most beszélgetünk, itt is találtunk a falban egy üzenetet az utókornak. „Építette négy kopott kulák és egy gabonakereskedő.” Ez volt írva a papírra, amelyet egy korabeli májkrémes dobozból vettünk elő. Valószínű, hogy kitelepítettek voltak, vagy csak földönfutóvá tette őket a kommunista rezsim, és ilyen helyen kaptak munkát.
A telep először rizstermelő kísérleti gazdaságként működött, majd volt fácántelep, végül karanténtelep. A külföldről hozott állatokat itt tartották megfigyelés alatt. Amikor a család tulajdona lett, már csak három épület állt. A tanya körül alacsony aranykorona-értékűek a földek, de legelőnek, lucernának jók. Földalapú támogatás ezek után is jár, minden uniós gazda kap, ha megfelelően kezeli a földet. A különbség annyi, hogy a francia vagy a német gazdák kétszer annyit kapnak. A magyar állam a támogatást kiegészítheti. Tavaly tett hozzá, az idén még nem.
Gábor munkája – ennek ellenére – eredményes. Az alföldi állattenyésztési napokon kocasüldőivel tavaly különdíjat nyert, az idén a harmadik helyen végzett.
– Szeretem a malacaimat. A díjak azt jelentik számomra, hogy eredményes a munkám. Az sem számít, hogy ma – és sokszor máskor is – fél három óta talpon vagyok. Nem bírok munka nélkül létezni.
Zene nélkül sem, tehetné hozzá. Dédnagyapja klarinétos volt a vásárhelyi cigányzenekarban, ezt egy 1908-as fénykép bizonyítja. Mindkét nagyapjának volt cimbalma, innen eredhet a zenei véna, amely két zenekarban csúcsosodik ki. Az egyik a Tacsifasírt, amely gitáralapú zene dobbal és énekkel. A másik a Vatafaka, egyszemélyes zenekar, amelyet 1995-ben alakított, amikor az első zenei fesztivált szervezte, az Állomásfőnökség fekete napját. Második fesztiválja az Örök harag volt. Mindkettőt saját pénzből rendezte, pár ezer forintból. Azért szervezte a fesztiválokat, mert a helyi zenekarok sehol nem léphetnek föl.
– Mindenütt megy a gépzene, a diszkó, a retró, az egész elüzletiesedett – mondja. 1994-ben saját örömére készítette el első, Hallgatnak a disznók! című CD-jét, amelyet másik négy követett. A zene szuggesztív underground muzsika, nem túlzás állítani, Gábor tehetséges zenész.
Hogy a Vatafaka zenéje sokszor nem éppen az élet napos oldalát helyezi előtérbe, abban lehet szerepe annak is, hogy Gábor küzdő ember, semmi nem hullott csak úgy az ölébe.
– Néha bejön valami, de az idén áprilisban beadott állatjóléti pályázatunkra még nem érkezett válasz. Hitelt vettünk föl, a kamatok először igen magasak voltak. Ezt csak úgy lehet visszafizetni, ha jók vagyunk. A legjobbak. Most ötven kocánk van. Ez országos szinten kevés, éppen ezért kellett valami különlegeset kitalálnunk.
Tenyészkocasüldőket értékesítettek. Addig ment is, míg az állam adott rá támogatást. Amikor ez megszűnt, radikálisan lecsökkent a kereslet a szűz kocák iránt. Jött az ötlet, hogy vemhesítsenek, azaz vemhes állatokat kínáljanak eladásra. Gábor az első évben harminc-negyven darabot osztogatott szét majdnem önköltségi áron az ismerősei között. Megszülettek a malacok, a visszajelzések jók voltak. Ma annyi a kereslet, hogy nem tudják kielégíteni.
Amikor látta, hogy beindul az üzlet, garanciát adott a vemhes kocákra. Hogy garanciát érdemes élő állatra is adni, Amerikában látta először. Ott is szerzett tapasztalatokat a rendszerváltás után, 1995-ben.
– Amerikai cégeknél tapasztaltam, hogy akkor is visszacserélik az árut, ha a vevő rontja el. Az üzletpolitikájuk lényege, hogy a vásárlók térjenek vissza, náluk vásároljanak újra.
Amerikai útjához fűződik egy anekdotája is, amely talán jól illusztrálja, hogy néha munka közben is kikívánkozik belőle vagánysága, a punkzenész. Washingtonban négynapos eligazítás volt. Szoktatás. Harmincegyen voltak kinn magyarok csoportterápián, úgy nyolc vagy tíz dél-amerikaival. Kaptak egy csomó újságot, kérték, hogy válasszanak ki belőle egy tipikus amerikait, és indokolják is meg, hogy miért gondolják annak. A többiek mind elmondták, ezen és ezen a képen ezért és ezért látható a tipikus amerikai. Gábor maradt utoljára.
– Felmutattam egy posztert, amelyen egy nagy marhafej volt, és azt mondtam, szerintem ő a tipikus amerikai. Néma csend. Körülbelül fél perc után hozzátettem: a kérdés marha, mert tipikus amerikai éppúgy nincs, ahogy tipikus magyar sincs.
A gazdaság ma már szarvasmarhákkal is foglalkozik. A munkában Gábor hetvennégy éves apja is aktívan részt vesz. Ő is volt kinn Amerikában, ahol nagyon megtetszett neki egy állatkiállítás. Elhatározta, hogy meghonosítja az efféle vásárt itthon. Sikerrel is járt, mert a vásárhelyi kiállítás már évek óta országos hírű rendezvény.
A sikerek ellenére Gáborban van némi keserűség, ha az itteni állapotokat összehasonlítja a kintiekkel.
– Hollandiában az emberek összefognak, Amerikában is. Nálunk széthúzás van. Itt mindenkinek meg kell vennie a traktort, nincs összedolgozás. De ezen kívül is mindig akad valami, ami a kedvemet szegné. Mesteri módon ki van találva, hogyan lehet az emberről minél több bőrt lehúzni. Bár valójában nem érdekel, úgy érzem, a jég hátán is meg tudnék élni. Még akkor is, ha – akár egy főnixmadár – mindennap újjá kellene születnem.
origo.hu
Ítéletet mondott a vidék – bemutatták a Voks 2025 vármegyei adatait
