A Rendszer

Dél-Itália nagyvárosában újból fellángolt a bűnözők közti erőszak. A kormány a hadsereg bevetését is latolgatta, aztán egyelőre megelégedett a rendőri erők létszámának növelésével. Az azonban biztos, hogy a gyilkosságokban szerepet játszott az a több ezer amnesztiában részesült bandatag, akik a balközép kabinet intézkedései révén nyár végén kapták vissza szabadságukat.

Sohasem látott erőszak tombol Nápolyban. „Amerre a camorra – a helyi maffia – halad, vérfolyam jelzi útját”, „Pusztítóbb erőszak, mint a szicíliai testvérénél, a Cosa Nostránál” – ilyen és ehhez hasonló címekkel tudósított a nagyotmondásra a Földközi-tenger partvidékén is hajlamos olasz sajtó a campaniai városban hetek óta zajló, valóban véres összetűzésekről. Hogy miért túlzók a cikkek címei? Mert Nápoly megért már ennél szörnyűbb napokat is. Az idén a camorra által elkövetett mintegy 80 gyilkosság esetében inkább csak az a meglepő, hogy ezek nagy része az előző három hónapra esett. Különben, ha az áldozatok száma tovább nem növekedne, akár még „nyugodt évnek” is nevezhetnénk az idei esztendőt.
Nem úgy 1982-t, amikor a leszámolások miatt Nápoly utcáin összesen 264 halott feküdt. Vagy a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóját, amikor az áldozatok száma három év alatt meghaladta a hétszázat. De hogy ne menjünk ilyen messze az időben: 2004 és 2005 nyara között majd háromszáz halottja volt a camorraklánok háborújának. A mostani esetek a nagy „történelmi” leszámolások esetleges előszelének tekinthetők.
Valami oka azonban csak van, hogy ennyire felkapta a fejét az egész olasz társadalom a Nápolyban tapasztalható gyilkosságokra. Először is ezek a merényletek nem a rég megszokott leszámolásokhoz hasonlítanak. A „hőskorban” a rivális banda jól kiválasztott főnökét vagy tagját kellett likvidálni, profi módon, egy-két lövéssel. Most viszont többnyire motoron érkeznek a gyilkosok az ellenséges klán területére, előkapják a géppisztolyt, és szinte válogatás nélkül lövöldöznek mindenkire. A gyilkosságokat elkövetők zöme fiatal, mint mondják, most ők vívják könyörtelen harcukat a kábítószerpiac ellenőrzéséért. Az új főnökök apjuknál, nagybácsijuknál elvetemültebbek, az emberélet nekik semmit sem számít, a börtön már rég nem visszatartó erő.
A hárommilliós városban az úgynevezett pitiáner bűnözés sohasem látott növekedésnek indult, és egyre brutálisabbá válik: manapság nemcsak zsebtolvajok fosztogatják a gyanútlan turistákat, hanem egyszerűen kést szorítanak bárkinek a torkához, aki letévedt a hagyományos idegenforgalmi „ösvényekről”.
Hogy mégis felrázta az olasz közvéleményt a már rendszerességgel zajló nápolyi gyilkosságok sora, annak egyik oka egy könyv, amely hónapok óta vezeti az olasz bestsellerlistát. A huszonnyolc esztendős Roberto Saviano írása, a Gomorra elvezeti az olvasót a camorra mindennapjaiba, lerántja a leplet a bűnszövetkezet nyújtotta „álom” és gazdasági hatalma közti ellentmondásokról. A megjelenés óta halálosan megfenyegetett író-újságíró csak rendőri kísérettel meri elhagyni nápolyi házát. Valószínűleg jobban tenné, ha elhagyná a kikötővárost, a camorra nem egy fenyegetését beváltotta már. Mindenesetre könyve kétségtelenül szerepet játszott abban, hogy az olasz államelnök, a nápolyi születésű Giorgio Napolitano gyorsan reagált a kibontakozó bandaháborúra, sürgős cselekvést kért a kormánytól „nemcsak a bűnügyek leküzdése, hanem környezetvédelmi, szociális és kulturális problémák terén is”.
Hogy ennyire elfajult a helyzet, abban a jelenlegi balközép kormánynak is nagy a felelőssége. A börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva az új kormány egyik első számú intézkedése volt, hogy amnesztiát hirdetett. Természetesen ez hivatalosan a maffiaügyekben elítéltekre nem vonatkozott. Huszonnégyezer rab szabadult börtönéből, ebből majd háromezer nápolyi illetőségű. Nem tudni, milyen bűncselekmények miatt senyvedtek a cellákban, az viszont biztos, hogy megérkezésükkel feltöltődtek a klánok, és szinte azonnal megkezdődött a leszámolási hullám. Gyilkosságok tucatjainál lehet kimutatni, hogy vagy az áldozat, vagy az elkövető frissen szabadult rab volt.
Az olasz sajtóban olyan hírek is szárnyra keltek, hogy az új igazságügy-miniszternek, Clemente Mastellának, aki maga is campaniai születésű, valamilyen érdeke lehetett az amnesztiarendelet parlamenti keresztülvitelében. Több minisztertársa is támadta az intézkedést, amelyet a jobbközép ellenzék is megszavazott. Giuliano Amato belügyminiszter szerint „nehéz volt igent mondani a tervezetre”. Antonio Di Pietro beruházási miniszter azt állította, hogy „amnesztia nélkül havonta ezerrel kevesebb bűncselekmény történne Olaszországban”. Mindemellett a rendelet azt sugallja a törvénytisztelő polgároknak, hogy Itáliában büntetlenül lehet bűnözni.
Miért vannak Nápolyban szinte évente véres maffiaharcok? A szicíliai Cosa Nostra és a calabriai N’Dragheta hierarchikus felépítésű szervezetek, tehát a főnökök főnöke irányítja a bűnszervezetet. Ennek ellenére itt is vannak leszámolások, belső gyilkosságok, de korántsem olyan gyakorisággal, mint a nápolyi maffiánál. A XVI. században kialakult camorra területi elvű szervezet, amelyben egyetlen főnök sem ellenőrizheti az egész rendszert. A családok, klánok uralkodnak a különböző kerületekben, s ez igen gyakran „határvillongásokkal” vagy esetleg újabb „hódítással”, területszerző akciókkal jár. A helyi jellegből következik, hogy a bandának – bár szinte minden gazdasági tevékenységet ural területén – a tartományon kívül a bűnszervezetek közt vajmi kevés súlya van. Ennek ellenére az egyes camorrafőnökök eurómilliárdos évi bevételre tesznek szert, amelyet immár legális gazdasági tevékenységekbe fektetnek be, különösen az építőiparban, a luxustermékek forgalmazásában és a szemétüzletben. Jelenleg úgy kétszáz család uralja Nápolyt, a camorra tevékeny, „teljes állású” tagjainak számát ötezer főre becsülik.
Nápolyban már nem is camorrának nevezik a szervezetet, az új neve O’Sistema, azaz a Rendszer. Ezzel is jelezve, hogy mennyire beépült a nápolyi lét szöveteibe. „Alig néhány tízezerre teszik azon városlakók számát, akik nem vállalták az együttműködést a szervezettel, akiket sohasem fizetett le a camorra, és ők sem fizettek neki, akik valamilyen formában gazdaságilag nem függnek tőle, akik nem rokonszenveznek a maffiával, akiket kulturálisan nem fertőzött meg. A camorra bevette Nápolyt” – állapította meg borúlátóan Giorgio Bocca, a helyi maffiáról szóló könyv szerzője.
Állam – az állam mellett. A kiterjedt korrupció és a korrumpálható helyi politikusok révén a fejlesztési pénzek jó része elfolyik. Az adóelkerülés nemzeti sport arrafelé. A prostitúció virágzik. Több százezer nápolyi fizet rendszeresen védelmi pénzt a camorrának. A kábítószer-kereskedelemben van jelenleg a nagy pénz, de nincs olyan csempészáru, amelyet Nápolyban ne lehetne felhajtani. A párhuzamos rendszerben szinte mindent meg lehet kapni. És erre nagy is az igény, hiszen a lakótelepeken milliós létszámban élnek a szegények. Az 1960-as években hozták létre a betonkoloszszusokat, amelyekbe betelepítették a belváros népességét. Az emberek aztán itt meg is rekedtek, reménytelenül bekerítette őket a nyomor, a munkanélküliség, a kilátástalanság és a camorra. Egynegyedük munkanélküli, a számok még elszomorítóbbak, ha a fiatalokat nézzük: a 25–29 éves korosztályból 53 százalék, a 25 évnél fiatalabbak közül 65 százalék keres munkát. Olaszországban a munkanélküliség hétszázalékos.
Romano Prodi kormányfő előállt a baloldali politikusokhoz illő segélytervvel: a helyi vezetők jövőre 350 millió eurós fejlesztési összeget kapnak. A város biztonságára is költenek: ezer rendőrt vezényelnek Nápolyba a 13 500 főnyi rendfenntartó megerősítésére. A helyi lap, a Corriere del Mezzogiorno főszerkesztője mondta erre: „Az elmúlt öt évben a térség 7,7 milliárd eurót kapott az európai alapokból. Ennek ellenére a munkanélküliség nem csökkent, viszont a szegénységi mutató emelkedett.” Hát ezen kár lenne csodálkozni, ugyanis a szervezett bűnözésről tartott városházi tanácskozáson, amelyet éppen a leszámolások csúcsnapjaiban tartottak, csak a képviselők egyharmada jelent meg. A politikai pártok városbéli felelőseinek kétharmada inkább a Juventus–Napoli meccset választotta – a hiábavaló szószaporítás helyett.