A szabadság visszahódítása

A rendőrség és Gergényi Péter védelmében Kuncze Gábor és Demszky Gábor olyan rendpárti pózban tetszelegnek, amely keményvonalas jobboldali konzervatívokat is megszégyenítene: nem a jogállam adta törvényes lehetőségek maximális kihasználását, hanem a rendőröknek a törvényesség szlogenjével igazolt törvénytelenségeit igenlik. A törvényesség szabad demokrata kultusza visszalépés a szocialista törvényesség rendszerváltás előtti felfogásához. Törvényességre, törvényes rendre alkotmányos demokráciában és kommunista diktatúrában egyaránt szükség van, de a két rezsim közti különbség megragadható azzal a fogalommal, amit Gergényinek, Demszkynek és Kunczénak nagyon derogál kiejteni: jogállamiság.
A Magyar Köztársaság alkotmányosan is deklarált jogállam, amelyben alapvető érték a jogállamiság. A jogállamiság rendező elv, amely – elvben – az állami intézmények, a hatóságok, az erőszakszervek stb. működését behatárolja és megszabja. A törvényességet egy magasabb rendű elvnek, a jogállamiságnak rendelik alá. A szocialista törvényesség megkülönböztető jegye ellenben az volt, hogy az állam egyoldalúan határozhatta meg a törvényesség részleteit, és saját belátása szerint (diszkréció) tartotta magát saját törvényeihez és alkotmányához, vagy függetlenítette magát tőlük.
A Magyar Köztársaság alkotmányának értelmében a törvényes rendet nemcsak törvényes alapon és eszközökkel, hanem kifejezetten a jogállami kereteken belül kell fenntartani. Gyurcsány Ferenc, Kuncze és Demszky, a „liberálisok”, Bene László és Gergényi Péter meg minden, erőszakot alkalmazó közrendőr vagy tisztában van ezzel a jogállami követelménnyel, vagy nem. Ha egy jogállam rendőrfőnöke, legyen az országos vagy budapesti, nincs tisztában vele, akkor alkalmatlanság miatt távoznia kell jogállami posztjáról. Szigorúan felelősségre is kell vonni, ha tudatában van a jogállamiság imperativusaival, de a jogállami normákkal ellentétes parancsokat adott alárendeltjeinek, vagy eltűrte és fedezte a jogállami normák erőszakos megsértését. Gergényi Péter és az őt pártoló szabad demokraták anakronisztikus rendfelfogása nagyjából úgy szól, hogy a törvénytelen demonstráció törvényes alapot (jogalapot) adott a rendőrségnek a tömegoszlatásra, amely során mindenki magára vessen, ha a törvényes kötelességüket teljesítő rendőrök útjába került. A rendőri fellépés összességében törvényes volt, az egyes panaszokat pedig független szerveknek kell kivizsgálni – szól rendpárti érvelésük, amely egy jogállamban több okból is abszolút téves. Az erőszakos rendőri fellépés törvényes alapját úgy állítja be, hogy az egész akció összességében törvényesnek tűnjön. Az „öszszességében” kifejezés viszont azt sugallja, hogy minden részletében törvényesen jártak el a rendőrök, ami nagyon is ellensúlyozza azt, hogy az egyedi eseteket ki kell vizsgálni.
A jogállami minimum az lett volna, hogy a jogállam rendőrfőnökei az első adandó alkalommal deklarálják, hogy a jogállami normák lábbal tiprását azonnal és a legnagyobb szigorral fogják kivizsgálni. Gergényi és az őt fedező politikusok rendet és fegyelmet (jogkövető magatartást) várnak el a polgároktól, és a fegyelmezetlen (jogsértő) polgárok megrendszabályozását és megfegyelmezését várják el a rendőröktől. Mélyen hallgatnak azonban arról, hogy maguknak a rendőröknek is fegyelmezettnek (jogkövetőnek) kell lenniük a rendfenntartás során. Jogállamban ugyanis nem akármilyen rendet kell tartani, hanem jogállami rendet. A rendfenntartók, akik rendelkeznek a legitim erőszak monopóliumával, nem vehetők úgy egy kalap alá az erőszakos rendzavarókkal, hogy joguk és feladatuk az erőszakos rendzavarókkal szemben alkalmazott erőszakkal rendet tenni. Jogállami rendőröknek jogállami rendet kell teremteniük. Olyan módon is rendet tehetnek természetesen, hogy fejbe lőnek, kardlapoznak, összerugdosnak, és verbálisan megaláznak embereket, köztük útjukba kerülő ártatlanokat, de akkor ez a rend nem a jogállam rendje, mert a jogállam rendvédelmi szervei a jogállami normákkal ellentétesen teremtettek rendet. És az emberek a továbbiakban félni fognak. A jogállam rendvédelmi szerveitől való félelem lesz az emberek várható magatartásának alakítója: félnek a rendőröktől, és attól, hogy éljenek állampolgári jogaikkal, és nyilvánosan tiltakozzanak, mert elég egyetlen erőszakos provokátor, hogy aztán törvényesen agyba-főbe verjék őket. A rendőröknek politikai okból drukkoló polgárok meg leszoknak arról, hogy jogállami igényt támasszanak a jogállam rendőreivel szemben. Jobboldali kormányok idején a magyar szabad demokraták ezt nevezik rendőrállamnak, de legalábbis illiberális demokráciának. A rendészeti szakirodalom is a rendőrállamba sorolja, ha az eljáró szervek diszkrecionális jogkörébe tartozik (saját belátásuk szerint dönthetnek), hogy a köznyugalmat fenyegető veszélyt milyen eszközökkel hárítják el. Ha a rendőrség minden – szerinte – szükséges eszközt alkalmazhat, ha a polgároknak (alattvalóknak) szinte csak kötelességeik vannak. Ha tilos a közrendet megzavarniuk, sőt társadalmi kötelességük mindenféle zavaró tevékenységtől tartózkodni.
Gergényi Pétert és rendpárti „liberálisokat” érdemes lenne beíratni a jogállami továbbképzésre, ahol az állampolgári jogok biztosai tartanának felvilágosítást eddigi éves jelentéseikből, amelyekből a következők derülnének ki: jelentős a rendőrségi eljárást, a rendőrség közterületi ellenőrző és rendfenntartó intézkedéseit sérelmezők aránya, holott a rendőrök szakmai felkészültsége a lakosság és a rendőrség bizalmi kapcsolatának egyik legfontosabb biztosítéka. Az állampolgárok és a rendőrség kapcsolatában igen fontos szerepe van az eljárások kulturáltságának. Az ezzel ellentétes magatartás könnyen és akaratlanul is sértheti a tisztességes eljáráshoz vagy más állampolgári joghoz való jogot, függetlenül attól, hogy érdemben megfelelő-e a rendőrség eljárása vagy sem. A legtöbb visszásságot a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésében állapították meg: a mérlegelési jog alkotmánysértő túllépése; a jogszabályok méltánytalan alkalmazása; a hatalommal való visszaélés, önkényesség; az elkerülhető késedelem; a hátrányos megkülönböztetés stb. Gergényiék szembesülnének olyan jogállami jelenséggel is, hogy az állampolgárok akkor is udvarias, szakszerű és elfogulatlan intézkedéseket várnak el a rendőröktől, ha ők maguk idézték elő agresszív viselkedésükkel a sérelmezett fellépést. A jogbiztosok persze ismertetnék a nemzetközi megállapodásokat is, amelyek tiltják a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód alkalmazását, az egyén fizikai és szellemi integritásának megsértését. Végül a rendpárti tanoncok szembesülnének a brutális ténnyel: az elfogult vagy etikátlan magatartás vizsgálatára felkért rendőri vezetők rendszerint nem találtak okot beosztottaik elmarasztalására.
A liberalizmus nagy próbája úgy kiállni a jogállami elvek érvényesülése mellett, hogy nincsenek tekintettel az adott konfliktus miatti politikai megosztottságra és a politikai érdekekre.
A szabadság visszahódítása című könyvében Demszky Gábornak, a „liberális” Budapest „liberális” főpolgármesterének volt egy nagyon őszinte megnyilvánulása. A kérdésre, miszerint nehezére esik-e az, hogy úgy legyen minden budapesti főpolgármestere, ahogy a miniszterelnöknek is minden polgár miniszterelnökévé kell lennie azok párthovatartozására tekintet nélkül, a következőt válaszolta: „Kétségtelen, nem ez az igazi erősségem.”