Anya csak egy

E N C I K L O P É D I A É N E Z E R

Nem Godzilla. Klonilla. Ez az első magyar klónegér avagy egérklón neve. Névrokonánál szerényebb arányú, de azért a sötétség fejedelméhez méltóan, melynek jegyében fogantatott – és nem Szentlélektől –, fekete színű. Frakk a macskák réme. És akkor Klonilla mi? Elképzelem, amint a szerencsétlenség földjén a fekete macskák boszorkányszombatot tartanak, első napirendi pont: mit kezdjünk azzal, hogy a kísérleti egerek fehérből feketébe csaptak át? Boldogult emlékezetű Hofi – dugó, fadugó – üzeni: már a kísérleti egerek sem a régiek. Egyébiránt, miheztartás végett, Klonilla végül is azért lett fekete, hogy jól megkülönböztethető legyen. Szem elől ne veszhessen. Látva látsszék. Van azonban itt még valami, ami Klonilla kapcsán említésre méltó. Éspedig az, hogy miért halt meg az előző magyar klónegér. Ha torzszülött lett volna, hát az még istenes, de nem, ép volt az emberadta, csak nem akarták szoptatni. Az anyja eltaszította. S az emberisten, aki teremtüvé lombikban, nem tudott pótolni egy egéranyát. Ez elgondolkodtató.
Nemrég egy bálnacsecsemő is azért pusztult el, partra vetődve, mert anya nem akadt őnéki az emberek között. A civilizáció azt, amit egy bálnamama tud, mindmáig nem tudja szolgáltatni. És azt sem, amire képes a legbutább nőstény egér. A civilizációnk nem tud szoptatni és nevelni. Rossz anya. Ez, ahogy a mai szleng mondaná – szopás. Avagy, amint feljebb szalonképes kiszerelésben már olvashatták: elgondolkodtató.
Agykutatók egyre többet tudnak a nyelvi tudat kifejlődéséről. A folyamatról, ahogy a félállati csecsemőelmébe inprintálódik, behuzalozódik a nyelv. Ha oly nyílt a csecsemőagy, folyamatosan játszott angol, német és kínai CD-k segítségével tömegesen lesznek előállíthatók a poliglottok – támadt a nagy idea. Miért is ne? A korán vízbe bocsátott csecsemők hamar megtanulnak úszni, ezzel az erővel a korán többnyelvűségbe – mély vízbe – bocsátott csecsemők is megtanulhatnak folyékonyan beszélni akárhány nyelven. Micsoda tévedés. A valóságban tudniillik a csecsemőagy kizárólag az anyától fogadja el a nyelvet, kevésbé szentimentálisan fogalmazva: élő embertől. Gesztuskommunikáció nélkül a nyelv nem ered meg.
Recognita. Finereader. Omnipage. Ezek úgynevezett karakterfelismerő számítógépes programok. Magyarul: tudnak olvasni. Csakhogy egyelőre a legjobb karakterfelismerő programok sem tudnak elolvasni egy kusza szerzői kéziratot. Ami az ember számára magától értetődik, az a géppel nem közölhető.
Mindennek nyomán egyre világosabb, hogy sem az ember, sem a természetesség nem értetődik a legkevésbé se magától. A genetika és a kibernetika szívszorítóan nagyszerű eredményei egyre inkább felértékelik és a maga szakrálisan magas rendű helyére teszik az emberi lét evidenciáit, legyen szó akár szoptatásról, akár egy bonyolultabb írás kisilabizálásáról.
A naiv elrobotosodást, civilizációnk valaha képzelt abszolút elgépiesedését épp a humán tényező és a természetesség mögötti nem várt komplexitás gátolja. Számítógépeink egy másodperc alatt immár billió műveletet képesek elvégezni. Az informatika által megmozgatott szellemiség, arányaiban, éppúgy beláthatatlanul több a puszta tiszta elme által megmozgatható szellemiségnél, amiként a civilizáció által mozgatott energia is beláthatatlanul több a puszta fizikumunk által megmozgatható és felfalható energiánál, de nincs olyan topográfiai program, amely egy kézfogás minőségéből következtetni tudna a jellemre. Amely egy kézfogásból megértené, megsejtené az embert. Olyan program sincs, amely egy akcentusból meg tudná ítélni, hogy az illető a nyelv „pidzsin”, primitív avagy választékos válfaját beszéli-e. Paradox módon az egyszerűség szimulációja, modellezése követeli a legtöbb intelligenciát.
Műmell, műmama, műember. Egyik regényhősöm, Ó-Gólemió nyomán úgy tűnik, hét mérföldes lépésekkel haladunk a dolgok mélyebb fekvése és értése felé.