Minden címvédő mérkőzése előtt kötelezően érdeklődünk a hogylétéről, ám most többes számban tesszük: hogy vannak? – kérdeztük immár kispapai minőségében is Erdei Zsoltot.
– Köszönöm, jól. A kicsi néha sír éjjelente, ha fáj a pocija, de ez szerencsére nem általános. Enni azért felkel, s ha az asszony etet mellettem, én is ébren vagyok. Igaz, eleve nem alszom valami mélyen és sokat.
– Már Hamburgban vannak, vagy még felesége szűkebb pátriájában, Bajorországban?
– Még itt, Neu Öttingben, vasárnap utazunk Hamburgba. Ott egyelőre az eddigi kis lakásunkban maradunk, remélem, elférünk majd. Gondoltunk rá, hogy nagyobbra cseréljük, de a következő meccs előtt már nem akartam belemenni egy költözősdibe, aztán az is kérdés, meddig maradunk Hamburgban. Viktorkának nincs külön szobája, egyelőre utazóágyat vettünk neki.
– Most azért elejtett egy megjegyzést az újsütetű nehézségek ecsetelése közepette: kérdés, meddig maradunk Hamburgban… Tényleg, meddig is? Mert ha mennek, az már a pályafutása befejezését jelentené.
– 2007 szeptemberéig szól a szerződésem, azt mindenképpen kitöltöm. Korábban is nyilatkoztam, hogy magamban húztam egy vonalat, ameddig bokszolok. Ezt a szándékot nem befolyásolja, hogy született egy fiam. Külön öröm, külön motiváció, de nem több, apaként sem akarom magam öregen, kiégetten hülyére veretni.
– Erről szerencsére még nincs szó, sőt. A gyermek mellett azért nem szorult háttérbe mostanában az ökölvívás?
– Nem mondhatnám, hiszen mindennapos gondolat, ráadásul rendszeresen futok, árnyékbokszolok, s lejárok egy helyi edzőterembe. Tisztában vagyok vele, hogy ha a családomnak jót akarok, akkor edzek.
– Mégpedig a következő mérkőzésre, ami a hírek szerint január 27-én Düsseldorfban szabadon választott rivális ellen zajlik majd. Nagyjából így tervezte?
– Decemberben szerettem volna egyet bokszolni, de akkor nem lehettem volna annyit együtt az enyéimmel, családi szempontból tehát jó, ahogy alakult. Időm még van, több mint tizenegy hét, az is belefér, hogy mesterem, Fritz Sdunek decemberben elmegy két hétre a Kanári-szigetekre. Addig Artur Grigorjannal készülök, a végére Fritz újra ott lesz mellettem. De mivel profi bokszoló vagyok régóta, kis túlzással egyedül is fel kellene tudnom készülni.
– Ki ellen? A román Adrian Diaconut emlegetik a legtöbben, aki hatodik a WBO friss ranglistáján.
– Nekem mindegy, ki jön, kötelező vagy szabadon választott kihívó, Diaconu vagy más, mivel tudom, hogy én vagyok a legjobb, meg kell vernem, és kész. A román bunyós neve korában már felmerült, most még nem, nyilván azért az Universum tapogatózik valamerre. Nekem még nem szóltak, merre, én meg nem vagyok rá kíváncsi. Ráérek.
– S ahhoz mit szól, hogy visszavonult Fabrice Tiozzo, a WBA Michalczewskit verő világbajnoka, akivel önt évek óta összeboronálták?
– Hidegen hagy, mert nem éltem bele magam a meccsbe, mellékesnek tartottam. Lehet, nem kellett volna, legalábbis anyagi szempontból, de most már mindegy, ha nem ő a világbajnok, akkor mással vívok címegyesítő mérkőzést. Feltéve, hogy összejön.
– A jelek szerint nem különösebben idegeskedik. Annyit áruljon el a végén, hogyan sikerült a magyar nevet győzelemre vinnie a neje által javasolt spanyol helyett a kisfiának?
– Az egy vicc volt! Persze Arabella részéről nem, de végül belementem, hogy ne legyen az első neve Zsolt, s rátaláltunk a Viktorra. Ez szerintem szép és egyben nemzetközi, hiszen magyarul, németül és spanyolul is létező. De K-val, és nem C-vel – ehhez ragaszkodtam.
origo.hu
Újra kellett éleszteni egy 6 éves gyermeket a siklósi fürdőben
