Úgy tűnik, ismét egy gazdasági unió formálódik. Az USA, Kanada és Mexikó alkotta NAFTA (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás) és az Európai Unió után az egy főre eső GDP tekintetében harmadik helyen álló Arab-öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) nemrég fogadott el nyilatkozatot arról, hogy 2008-ig közös piacot, 2010-ig pedig közös fizetőeszközt hoz létre. Az Arab-öböl térségének hat tagállama, Szaúd-Arábia, Kuvait, Katar, Omán, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein pontosan negyedszázada döntöttek a régión belüli szövetségük létrehozásáról. A GCC-ből nem véletlenül maradt ki az öböl két másik erős tagállama, az akkor éppen egymással háborúzó Irak és Irán, csakúgy, mint a belépésre régóta ácsingózó, szegénynek számító, egykor megosztott Jemen.
A mindig is forrongó Közel-Keleten a kisebb tagállamok a nyugalom és a gazdasági kiszámíthatóság (fél)szigetét kívánták létrehozni a „nagy testvérnek” számító Szaúd-Arábia védőernyője alatt, a sivatag és a tenger rejtette hatalmas olaj- és földgázkincsükre támaszkodva. A több mint 32 millió lakosú, közel 2,3 millió négyzetkilométeren fekvő, igencsak szerencsés adottságokkal rendelkező GCC egy főre eső GDP-je megközelíti a 15 ezer amerikai dollárt. Összehasonlításképpen: az élmezőny aranyérmese a NAFTA majdnem 30 ezer dolláros értékkel, míg az EU 25500 dollár/fő GDP-vel szerepel.
A közös nyelvű és jórészt azonos vallású (szunnita arab) GCC országai nagy utat tettek meg az integráció felé az elmúlt 25 esztendőben. Összehangolták külpolitikájukat, biztonsági-katonai együttműködésüket, jogharmonizációt vezettek be a legfontosabb területeken, közös kutatás-fejlesztési központokat hoztak létre, és gazdasági megállapodások sorát írták alá annak érdekében, hogy az energiahordozókból származó bevételekből hosszú távon is működőképes, több lábon álló gazdaságokat hozhassanak létre. Közös fellépést parafáltak az energiapolitika és a környezetvédelem, az ivóvízellátás, az oktatás, a közös vállalatok és a külkereskedelem területén is. Összességében az öböl menti kisállamok integrációs mintája a példaképnek tekintett Európai Uniótól származik, annak ellenére, hogy a GCC tagállamainak demokratikus berendezkedése egyelőre fényévekre van az EU-tól. A régió piacvédelmének legjobb példája, hogy – míg a GCC-állampolgárok szinte korlátozások nélkül alapíthatnak cégeket, vásárolhatnak értékpapírokat egymás országaiban – addig a külföldi partnerekkel szemben a hazai fél 51 százalékos részesedése törvényben előírt feltétel, mellyel a multinacionális vállalatok előretörését és a hazai piacok kiszolgáltatottságát kívánják megelőzni.
Problémák azonban itt is akadnak bőven. Elemzők szerint rögös és hosszú még az út a 2008-as közös piac kialakításáig. Belső érdekellentétek feszülnek a több mint 30 ezer dolláros egy főre eső GDP-jével a legmódosabbnak számító parányi katari emírség és a GCC-blokk legszegényebb testvére, Bahrein között, a szaúdiak nyomasztó erőfölényéről már nem is beszélve. A termékek, a tőke és a munkaerő szabad áramlásának bevezetéséig még több feltételt is kell teljesíteniük a tagállamoknak, míg a jövőbeni vámunióból származó bevételek későbbi igazságos elosztása szintén fejtörést okoz az integráció kiagyalóinak. Alapvető fontosságú kérdés, hogy a bevezetendő közös valuta a dollártól függjön-e vagy a jen, az euró, a jüan és a dollár közös valutakosarától, de a lebegtetést sem zárják ki a szakemberek. A zöldhasú melletti érv, hogy a világpiaci olajtőzsdéken dollárban fizetnek az energiahordozókért, a dollár inflálódása ugyanakkor kételyeket ébreszt a leginkább konzervatívnak számító régió gazdasági köreiben is. Tény, hogy George W. Bush első megválasztása óta közel negyven százalékot romlott a dollár árfolyama, és a GCC évről évre hatalmas külkereskedelmi pluszt halmoz fel – dollárban.
origo.hu
Karácsony Gergely szerint, ha nem tetszik a Pride, vidd el a gyereked máshova
