Több privatizációs fázis után most végképp elszakad az államtól mint tulajdonostól a Mol. Gyakorlati szempontból jelent ez bármit is a társaságcsoport életében?
– Talán leginkább egy 15 éves fejlődési folyamat lezárulását jelenti. Az első öt év a konszolidáció időszaka volt, amikor a különböző tagvállalatokból összegyúrt társaság munkáját össze kellett hangolni. Azután 1995-ben elkezdődött a privatizáció, mert az állam belátta, hogy a Molt nem fogja tudni tartósan működőképes állapotban tartani, és nem fogja tudni fejlődési pályára állítani. Az első részvénycsomag értékesítése már előrevetítette a következő lépéseket, amelyek lényege az volt, hogy az állam megpróbálja a tőkepiacon is életképes vállalattá alakítani a társaságot. Megjelent a Mol a tőzsdén, és elkezdett más játékszabályok szerint működni. A különbség egy állami és egy tőzsdén jegyzett vállalat között az, hogy az állami vállalatnál egy tulajdonos volt, amelyik megmondta, mit akar tenni, és a menedzsmentnek ehhez kell alakítania a társaság működését. A tőzsdei társaság menedzsmentjének ugyanakkor több tulajdonos, az összes tulajdonos érdekét kell szolgálnia, s hogy ez így legyen, ahhoz nagyon komoly strukturális változásokra volt szükség a Mol esetében. Ez a szakasz 1998–99-ig tartott. Ekkorra a vállalat már bebizonyította, hogy képes a tőkepiaci gondolkodásnak megfelelően működni, így felvázolhattunk egy új stratégiát, a térségbeli növekedés stratégiáját. Hat éve állt át a Mol erre a pályára; közben folyamatosan csökkent a társaságban lévő állami tulajdonrészarány, ami most teljesen el is olvad.
– Az állam kiszállásából profitálhatnak a tulajdonosok? Van ennek bármilyen mérhető hozadéka?
– A csomag értéke nem fogja befolyásolni a papírok likviditását. Pszichés hatása viszont lehet, hiszen a pénzügyi befektetők általában nem szeretik, ha egy befektető túlsúlyos.
– Csakhogy a hírek szerint, ha nem is ugyanazzal a jogi háttérrel, mint ma, de az értékesítés után is megmarad valamiképpen az állam szavazatelsőbbségi részvénye. Ez nem zavarja a befektetőket?
– A szavazatelsőbbségi részvény – vagy ahogy nevezni szokták, az aranyrészvény – csak vétójogokat biztosít, döntési jogokat nem. Ez nagy különbség. Az államot nem jogosítja fel az aranyrészvény arra, hogy döntéseket kényszerítsen ki, csupán azt teszi lehetővé, hogy bizonyos stratégiai, nemzetgazdasági szempontból fontos döntéseket megakadályozzon, ilyeneket pedig nem áll szándékunkban meghozni. Csak két példát mondok, hogy érzékeltessem, miről is van szó. Az állam hozzájárulása nélkül a Mol nem értékesítheti a százhalombattai olajfinomítót vagy a gázszállító társaság 75 százalék mínusz egy szavazatát meghaladó részét. Ezek a döntések túl vannak a normális üzlet határán, hiszen nemzetgazdasági, ellátásbiztonsági kérdéseket érintenek, s szerintem jogos, ha az államnak ilyen ügyekben megmarad egyfajta vétójoga. A működést azonban nem tudja az állam befolyásolni.
– Nem véletlen, hogy sokan pont ezért ellenzik, hogy az állam kiszáll a stratégiainak nevezhető vállalatokból. Hiszen így semmit sem tehet például az árak elszabadulása ellen.
– Az állam már tíz éve elveszítette annak a lehetőségét, hogy közvetlenül próbálja befolyásolja az árakat, amikor a társaság tőzsdére vonult. Az energiahordozók árát ki kell fizetni, s ezek attól nem lesznek olcsóbbak, ha az állam azt mondja, hogy legyenek olcsóbbak. A gáz ára már nem érinti a Molt, magánemberként azonban az a véleményem, hogy az a politika, amely elhiteti az emberekkel, hogy a gáz olcsó, rossz irányba mozdítja el a fogyasztói szokásokat, és tovább növeli az ország kitettségét. A magyar háztartások ma olyan arányban függenek a földgáztól, mint mondjuk a hollandok, csak amíg Hollandia nettó gázexportőr, Magyarország külföldről szerzi be gázszükséglete nyolcvan százalékát. Nézzük az üzemanyagot. Magyarországon bárki szabadon forgalmazhat benzint és gázolajat. Ebbe az állam nem szólhat bele, csak arra ügyelhet, hogy senki ne éljen vissza piaci szerepével az árazásban. Erre ügyel a versenyhivatal és a Magyar Energia Hivatal. De a piac maga is szabályoz. Végtelenül leegyszerűsítve: ha a Mol olcsóbban adná az üzemanyagot a világpiaci árnál, Magyarországon abban a pillanatban megszűnne az import, hiszen senki nem tudna versenyezni a mi árainkkal, és azért büntetnének meg, mert kiszorítjuk a versenytársakat. Ha a Mol magasabb áron értékesítene a világpiaci árnál, akkor meg hihetetlenül gyorsan csökkenne a Mol piaci részesedése, hiszen senki nem venne tőlünk terméket. Ehhez képest a helyzet az, hogy a Mol meghatározó piaci tevékenysége mellett is érkezik az országba importüzemanyag, ami azt jelzi, hogy az árainkat a piaci áraknak megfelelően alakítjuk. Nyolc olyan finomító működik a régióban, amelyekből el lehet látni Magyarországot, és ha a Mol nagyon drága lenne, ezek a csatornák azonnal meg is nyílnának.
– Eddig arról beszéltünk, hogyan érinti a Molt és a régi tulajdonosokat az utolsó részvénycsomag eladása, de nem beszéltünk a leendő tulajdonosokról. A papírokat ezúttal kifejezetten a kisbefektetőknek kínálja fel az állam. Mit vesz az, aki Mol-papírba fekteti a pénzét? Van a társaság előtt tényleges növekedési lehetőség?
– Nem tisztem, hogy árfolyamprognózist adjak, és azt hiszem, a társaság közelmúltja önmagáért beszél helyettem is. Amióta a Mol kitisztította a gázüzletágat, hirtelen nagyot ugrott a papírok árfolyama, s a tulajdonosok a korábbi veszteségeik helyett nyereséget realizáltak. A Mol-csoport ma Közép-Európa legnagyobb független ipari vállalatcsoportja. Márpedig ez a régió komoly növekedési potenciállal bír. Ha Magyarországot leszámítjuk, az összes környező ország gyorsabban fejlődik az EU átlagánál, és a gazdasági növekedés szoros összefüggésben van a szénhidrogén-termékek fogyasztásával. A növekedési pálya tehát adott.
– Mit takar a növekedés szó? Növekvő termékeladást vagy további terjeszkedést?
– Mindkettőt. Nagyon nehéz konkrétumokról beszámolni a jövőbeni terjeszkedéssel kapcsolatban, hiszen nem akarunk tippeket adni vetélytársainknak. De azt hiszem, a múlt itt is önmagáért beszél. Jelen vagyunk Szlovákiában, megvettük a Shell Románia teljes egészét, 25 százalék plusz egy szavazatnyi stratégiai csomagot vásároltunk a horvát INA-ban, s ezzel stratégiai partnerei lettünk a horvát kormánynak a társaság továbbfejlesztésében. Az INA-val közösen aláírtuk a vételi megállapodást a bosznia-hercegovinai Energopetrolban, megvásároltunk Ausztriában egy kút- és egy nagykereskedelmi hálózatot, folytattuk a hazai zöldmezős beruházásokat. Kiléptünk a régióból is: Oroszországban vásároltunk egy olajmezőt, amivel megdupláztuk a Mol kitermelését, kutatási licenceket szereztünk több helyen, próbafúrásaink vannak a Közel-Keleten, Pakisztánban már gázt is termelünk. Az pedig teljesen nyilvános adat, hogy 2010-re a Mol 3,5 milliárd dollár üzemi eredményt jelzett előre elérendő célként. Ehhez megduplázzuk a finomítói termékek mennyiségét, megháromszorozzuk a szénhidrogén-kitermelést és javítjuk a hatékonyságot. Eddig mindig teljesítettük a részvényesek felé tett ígéreteinket, és nincs ok azt feltételezni, hogy ez ne így legyen a jövőben is.
– Említette az előbb az INA-t. A horvát kormány hosszú huzavona után úgy döntött, hogy hasonlóan az ÁPV szóban forgó döntéséhez, nem stratégiai, hanem intézményi befektetőknek ajánl fel részvényeket. Csakhogy Horvátországban nem egynéhány százalékról, hanem jóval többről van szó. Nem húzza ez keresztül a Mol további növekedési terveit a régióban, s ha igen, van-e B tervük az INA-val kapcsolatban?
– Amikor az első INA-tulajdonrészt megvettük, már akkor is teljesen világosak voltak a horvát kormány szándékai. Horvátország semmilyen kötelezettséget nem vállalt arra, hogy stratégiai befektetők számára növelni fogja a megvehető INA-részvények mennyiségét, ellenben azt törvényben rögzítette, hogy a társaság legalább 15 százalékát a horvát állampolgároknak, ezen belül is kiemelten a háborús veteránoknak kell értékesíteni. A horvát privatizációs törvény szerint az államnak ezenkívül legalább 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvényt meg kell tartania az INA-ban az ország EU-csatlakozásáig. Ilyen értelemben tulajdonképpen mindig is B tervről beszéltünk. Persze mindig lehet egy A terv vagy C terv is, váratlan opciók mindig adódhatnak. Jelen pillanatban azonban az a helyzet, hogy a Mol stratégiai partnere a horvát kormánynak, a menedzsmentben két fővel képviseltetjük magunkat, és részvényesi súlyunknak megfelelően próbáljuk modernizálni az INA működését.
– Melyek a Mol hazai beruházási tervei? Tudjuk, hogy az E.ON mellett a társaság pályázik a stratégiai földgáztároló megépítésére, hogyan áll ez az ügy?
– A múlt hét csütörtökén adtuk be ajánlatunkat, várjuk a kiértékelést. A Mol rendelkezik olyan kiürült vagy részben kiürült gázmezővel, amelyekből jó néhány alkalmas tárolóépítésre, és szükség is van egy ilyen tárolóra, a meglévő kapacitás ugyanis télen mindig csúcsra jár, és adódhatnak gondok, amikor mínusz húsz fok alá megy a hőmérséklet. A stratégiai gáztároló arra szolgál, hogy ne fordulhasson elő olyan helyzet, amikor a lakossági fogyasztást korlátozni kell. Elemi érdeke Magyarországnak, hogy megvalósuljon a beruházás, és ebben a Mol természetesen partner.
– Miért nem a piac gondoskodik a biztonságról?
– Vannak kérdések, amelyeket nem lehet a piacra bízni. A piac azért épít gáztárolót, hogy az ott tárolt gázt eladja. Az viszont elképzelhető, hogy a stratégiai tárolóban lévő gázhoz tíz évig sem kell hozzányúlni, mert, adja isten, hogy így legyen, nem alakul ki ellátási probléma. A piac ez esetben azt fogja kérdezni, ki fizeti meg a tárolás költségeit. A stratégiai gáztárolás nem piaci kérdés, de a beruházást a piacra kell bízni – versenyben. Az így megteremtett biztonság minden gázfogyasztó érdeke, ezért szét kell teríteni a költségeket. Én fontosnak tartom a stratégiai gáztároló megépítését, azt pedig, hogy a megépítésért folyó versenyt ki nyeri, majd eldönti a bírálóbizottság.
origo.hu
Pride: a rendőrség megtiltotta a rendezvényt, a szervezők nem egyeztettek a hatósággal
