Az elfelejtett demokrata

Bár az 1956-os forradalomról nagyon sokat megtudhattunk az elmúlt hetekben-hónapokban, a lista mégsem teljes. Akad egy politikus, akinek a sírján a rendszerváltozás óta eltelt tizenhat évben a hivatalos Magyarország részéről senki sem helyezett el virágot. Pedig Tildy Zoltán néhai köztársasági elnök fontos szerepet játszott az 1956-os drámai napokban is.

Tildy Zoltán államminisztersége 1956 címmel tegnap emlékülést rendezett a Tildy Alapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia. A fővédnökséget Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnökök mellett Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke vállalta. A hivatalban lévő államfő hivatali elfoglaltsága miatt csak rövid üzenetben köszöntötte a rendezvényt, két elődje azonban személyesen is méltatta Tildy Zoltánt. Mádl Ferenc leszögezte, hazánkban kevéssé ismert Tildy munkássága, hiszen olyan időszakban élt, amikor mély hallgatás övezte történelmi szerepét. „Kiváló ember volt, közel állt hozzám” – kezdte emlékezését Göncz Árpád, majd hozzátette, éppen itt az ideje, hogy „feltámasszuk” a volt államfőt. Beszélt arról is, hogy a feledés nem lett volna törvényszerű, csakhogy a kommunizmus idején nem lehetett nyíltan szólni róla, mert az összehasonlítás kínos lett volna a hatalmon lévők számára. Az elnöki köszöntők után a megjelentek archív felvételről meghallgatták Tildy híres 1956-os rádióbeszédét.
A kisgazda politikusról elnevezett alapítvány kuratóriumának elnöke, Horváth János országgyűlési képviselő rövid előadásában elmondta: Tildy Zoltán a bizalom megtestesülése volt. Hozzáértés és hitelképesség jellemezte, cselekvőképes emberként ismerte meg környezete. Még akkor is így volt ez, ha hallgatósága időnként szemére vetette „papi rutinját”. Mondandóját azonban mély tartalommal töltötte meg, környezete mindig adott a véleményére. Kiváló példa erre – tette hozzá Horváth János – 1956 lázas októbere, amikor a két szovjet küldött, Mikojan és Szuszlov Nagy Imrével inkább csak formálisan tárgyalt, Tildyvel viszont érdemi kérdésekről is eszmét cserélt. 1944-ben pedig Horthy Miklós kérte ki a kiugrási lehetőségekkel kapcsolatosan a kisgazda politikus véleményét.
A Tildy-kutatásban meghatározóan fontos a korabeli társadalmi viszonyok és a politikai reformtörekvések ismerete. Salamon Konrád történész előadása az 1930–40-es évek népi mozgalmának és az 1956-os forradalom összefüggéseit világította meg. A kor reformgondolkodói a haza és haladás jelszava alatt sereglettek össze – hangsúlyozta –, emberi szabadságjogokat, önkormányzati demokráciát, szociális igazságosságot akartak. Mindez baloldali program is lehetett volna, a népi mozgalom hívei azonban a nemzeti eszmények és hagyományok fontosságára is felhívták a figyelmet. A konzervatív hagyománnyal összhangban hittek a szerves fejlődésben, de adott esetben a radikálisabb megoldásoktól – például földreform – sem riadtak vissza. A korabeli jobboldali és baloldali politika szorításában a népi gondolat hívei meghirdették az úgynevezett harmadik – azaz magyar – utat. Ugyanakkor egyformán kártékonynak tartották a despotikus szocializmust és a liberális kapitalizmust. Salamon Konrád leszögezte: 1956 voltaképpen az 1945-ös reformidőszakhoz tért vissza, ahhoz az időponthoz, amikor még sokan bíztak abban, hogy sikerül megszilárdítani az új magyar demokráciát.
Tildy Zoltánról, a református emberről és gondolkodóról Szénási László lelkipásztor emlékezett meg. Kevéssé ismert, hogy a néhai elnök mindennap olvasta a Bibliát, példaképének Bethlen Gábort tartotta. Peéry Dezső „őszes, zengő szavú” szónoknak festi le Tildyt visszaemlékezésében, de mások is szeretetre méltó, jóságos emberként ábrázolták. Szénási László hangsúlyozta, Tildy Zoltán biblikus látásmódjának kialakulásában döntő szerepe lehetett abban, hogy hatévesen elveszítette az édesanyját, tizenöt éves korában pedig teljesen árva lett.
Szőke Domonkos történész részletesen szólt Tildy 1945 és 1948 közötti küzdelmeiről. Szerinte az államelnök elfogadhatónak tartotta a szocializmust, de nemet mondott annak marxista változatára. Amíg sokan bizonyos politikai illúziókkal felvértezve vágtak neki az 1945-ös évnek, Tildy Zoltán már akkor is a nemzeti összefogás szükségességéről beszélt. Az előadásból kiderült az is, hogy a sokat emlegetett szalámitaktika kifejezés Pfeiffer Zoltán függetlenségi politikustól származik: egy ízben szalámival a hóna alatt látogatta meg az államelnököt, s miközben falatozni kezdtek, a fáma szerint megjegyezte: „Látod, minket is így szeletelnek fel a kommunisták…” Haas György író elöljáróban hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időszak egyik nagy mulasztása éppen Tildy Zoltánhoz fűződik. „Figyeltem a híradásokat a forradalom mostani, 50. évfordulóján, és nem hallottam, hogy hivatalos részről bárki is megkoszorúzta volna a néhai államelnök sírját” – jelentette ki. Ezt követően részletesen beszélt Tildy 1956-os szerepéről. 1948-as letartóztatása után először a jelenlegi indiai nagykövetség épületében, majd a Budakeszi úton tartották házi őrizetben. Tildy hosszú rabsága nyolc esztendeig tartott. 1956. május 1-jén azonban váratlanul eltűnt háza elől az ÁVH-őrség, és Tildy – aki eleinte maga sem hitte, hogy szabad – ismét a színre léphetett. A meglepő fordulat hátterében azonban nem valami emberbaráti cselekedet állt, hanem az a szovjet szándék, hogy a kompromittálódott kommunisták mellé néhány közismert, polgári politikust is előtérbe helyeznek, afféle népfrontos egység látszatát keltve. Sorra keresték fel Tildyt a gyanúsabbnál gyanúsabb új barátok: Ortutay Gyula, aki már 1945 óta titkos kommunista párttag volt, valamint Gerő Ernő, aki moszkvai meghívást tolmácsolt a frissen szabadult politikusnak. Tildy azonban átlátott a szitán, nem is tudtak belőle nyilatkozatot kicsiholni a kolhozok védelmében. Haas György beszélt arról is, hogy 1956 októbere rossz egészségi állapotban találta Tildyt, s bár Nagy Imre ellenezte, végül mégis részt vehetett a 28-i minisztertanácsi ülésen. Fontos szerepet játszott Mindszenty bíboros kiszabadításában, és sürgette, hogy a kormány hivatalosan is létesítsen kapcsolatot a hercegprímással. Amikor a szovjet tankok körülzárták a Parlamentet, Tildy nem menekült el, levezényelte az utolsó tárgyalásokat, és betegen elvánszorgott a legközelebbi rendelőintézetig. 1956-os álláspontja mindvégig világos volt: baráti viszonyt kívánt a Szovjetunióval, de egyúttal teljes belpolitikai függetlenséget is.
Személyes élményeiről és Tildy Zoltánról, az emberről szólt visszaemlékezésében Tóbiás Áron író. Felidézte pályakezdését, Csornoky Viktor perét, ahol először nyílt rá a szeme a kiépülő diktatúra borzalmaira.