Cinkos hallgatás

Pozsonyi Ádámot, volt punkzenészt, a Demokrata publicistáját igyekeznek kikészíteni az Index egyik fórumán. Pedig Pozsonyi igen meggyőzően összegezte a média rendszerváltás utáni magatartását. „Amikor az Antall-kormány volt hatalmon, hű de sokszor belekötöttem és gyepáltam őket” – írja egy helyütt, elvégre a sajtó mindig ellenzéki. Aztán jött a Horn-kormány, és Pozsonyi rájött, hogy a Horn-kormányt csak ő gyepálja, a bátor publicisták inkább az ellenzékben találják meg minden bajok okozóját. Azóta ez a vezérfonal: baloldali kormány idején nagy tolerancia, nagy hallgatás, nagy elnézés, nagy kollaboráció, jobboldali kormány idején őrjöngő düh, az icipici melléfogás óriásira növesztése, hadd fészkeljen az olvasó és néző agyában minél idegesítőbben. A kettős mérce a rendszerváltás közhelye, és mára a látszatok romjai is eltűntek. A Gyurcsány-kormány alatti média falazása, színlelése, képmutatása munkastílussá, nélkülözhetetlen kellékké lett.
Emlékszünk még a gennyes agyhártyagyulladás-járványra az Orbán-kormány alatt? Szívszorító beszámolókat kaptunk a fűtetlen laktanyákról, a rossz étkezésről, a beteg katonák pontos beosztásáról, állapotukat követve, napról napra. Közvetett üzentben: bűnös kormány. Most? Magyarországon az utóbbi években vérhasjárvány, szalmonellajárvány, calicijárvány, botulizmus, TBC, ételmérgezések tömegei fordulnak elő. A szűken vett hírek és a kórházi zárlatokon kívül semmit sem tudunk róluk.
A 2002-es választás a 23 millió román vendégmunkáson csúszott el. A nagy hazugságot Gyurcsány találta ki, a média terítette szét, bámulatos eredménnyel. Most a miniszterelnök bejelenti, hogy megnyitják a román munkavállalók előtt a határokat, és nem csap az égig a tiltakozás. A lakosság nagy részéhez el sem jutott a hír.
Az Élet és Irodalom az Orbán-kormány távozása után évekig heveskedett, hogy a kormányülésekről nem született magnófelvétel, csak összefoglaló jegyzőkönyv. Micsoda diktatórikus törekvések, pufogtak a politológusok. Most, hogy Gyurcsány bejelentette, csak összefoglaló jegyzőkönyvek készülnek a kormányülésről, olyan csend van, mint a kriptában.
Újabb cigány családok indulnak Svédországba politikai menedékjog reményében. Emlékszünk Zámolyra, a tévék nyomort leltározó képeire, a rasszizmusra, a kormány állítólagos romaellenes intézkedéseire? A negyven értelmiségire, akik megalázták saját hazájukat, és megköszönték a francia elnök nagyvonalúságát? Most miért a hallgatás? Hol a sok leleplező tévériport, nyomortabló? Csak nem azért, mert – legalábbis papíron – baloldali a kormány, és nem tanácsos vele ujjat húzni? Ha nem csal a memóriám, az úgynevezett megfigyelési ügy miatt a sajtó évekig verte Orbán Viktort: kérjen bocsánatot, mert „megvezették”.
Március 15. előtt Gyurcsány Ferenc szlovák terroristáktól tartva telerakatta a múzeum tetejét mesterlövészekkel. A szlovákok semmiféle akcióról nem értesültek, és ami nincs, arról nem is tájékoztatták a magyar miniszterelnököt. Miért nem követelte a média, hogy Gyurcsány az átlátszó hazugságért kérjen bocsánatot?
Azok, akik azon ájtatoskodnak, milyen az a szülő, aki kiviszi a gyerekét egy tüntetésre, ahol agyba-főbe verik, azok frissítsék a memóriájukat. A fideszesek nagygyűlésre mentek, ahová jókedvűen szokták kitolni a babakocsis picinyeket. Utólag minek nevezhetjük Gyurcsányt, aki március 15-én a „terrorfenyegetés” árnyékéban gyerekek és mesterlövészek körében pózolta végig az ünnepséget?