Mikor megállok a zalaszentgróti vasútállomás bezárt épületénél, a Volt egyszer egy vadnyugat című westernopera képsorai jutnak eszembe. Nagy rozsdás lakat lóg az ajtón, s éppen hogy nem fúj a szél ördögszekereket az elhagyott sínek között. De csak látszólag nincs itt élet. Az oldalépület ajtaján sárga betűk bontják meg a világvége-hangulatot, a kiírás szerint a vasúttársaságtól bérelt ingatlanban „légkondicionált” fitneszklub működik.
Kóka János gazdasági miniszter tucatnyi vasúti szakaszt kíván megszüntetni, közülük az egyik legrövidebb a Zalaszentgrót–Zalabér szakasz.
Zalaszentgrót, a Zala folyó két oldalán elterülő, nyolcezer lakosú település 1984-ben az országban századikként nyerte el a városi rangot. Erdőkön és halastavak között, változatos tájakon át vezető gyalog- és kerékpárútvonalak találhatók itt, a bortúraajánlatokkal együtt alapozva meg a határon túlról érkező idegenforgalmat. Egy 1998-ban feltárt közeli termálkútra épült a termálfürdő és a szabadidőközpont, a térségben található víz kiváló minőségét mutatja az a tény, hogy a szentgróti kútból nyert ásványvizet fogyasztja az ország lakosságának jelentős része.
A település 1887-től járási székhely, 1892-től Türjéig, 1895-től Balatonszentgyörgyig épült vasútvonala, 1896-ban pedig telefont kapott a település. De visszatérve a közelmúltra: a rendszerváltást követően a gazdasága átalakult, megszűnt a helyi tégla- és sajtgyár, építőipari szövetkezet és számos más munkalehetőség, ellenben megnyílt egy éticsiga-feldolgozó, amely révén nemzetközi hírnévre tett szert a település. Helybeliektől megtudom, ez Kelet-Közép-Európa legnagyobb ilyen üzeme, s 97 százalékban exportra termel. Én inkább azon a három százalékon, a belföldi fogyasztáson gondolkodom el.
Zalaszentgrót az ország közúti hálózatában periferikus szerepet játszik. Kisebb mellékutak kötik össze Sümeggel és Zalacsánnyal, ahonnan elsősorban Keszthely felé lehet továbbutazni. A Zalacsány felől érkező út Zalabérnél torkollik a Sümeg és Zalaegerszeg között futó fontosabb mellékútba, amely révén a település összeköttetésben áll a megyeszékhellyel. A vasúti sín is „véget ér” Zalaszentgróton. Az itt átvezető, Balatonszentgyörgyig futó pályaszakasz 1974-ben szűnt meg, s azóta a települést csak rövid szárnyvonal köti össze a Budapest–Boba–Zalaegerszeg vasúti fővonalon fekvő Zalabér–Batyk vasútállomással. Tehát egészen mostanáig az az érdekes közlekedésszerkezeti helyzet alakult ki, hogy egyértelműen a város tartozik a faluhoz, azaz Zalaszentgrót Zalabérhez.
Császár József zalaszentgróti polgármester kérdésemre úgy fogalmaz, hogy semmiféle hivatalos értesítést nem kapott a vasút megszűnéséről, csupán a sajtóból váltak ismerté számára az elképzelések. Mint mondja, nem lettek vidámak a tervezettől, de feltétlenül bíznak abban, hogy a Volán pótolni tudja a kiesett vonatjáratokat. A menetrendet nézve azért elgondolkozom azon, hogy egy racionalizálás során miért nem inkább a járatszámot csökkentették. Ugyanis Zalaszentgrótról a zalabéri csomóponthoz 6.16-, 8.30-, 9.40-, 10.55-, 15.10-, 17.10-, 18.45-, 20.55-, 21.50- és 23.22-kor is indul vonat.
Zalabér, a 740 lakosú település alig két kilométerre található a Zalaszentgrót határában épült fürdőtől. Kedvező fekvése miatt egyre bővül a település idegenforgalma, a vadászvendégek körében régóta kedvelt helynek számít. Jelentős változást hozott a község életében a vasút, írják a korabeli krónikások. A Szombathely–Pozsony vonal 1891-ben készült el, majd 1913-ban átadták a Kőszeg–Zalabér helyiérdekű vasutat is.
A Zalabér–Batyk vasútállomáson találkozik a Zalaegerszeget Celldömölkkel és Budapesttel összekötő fővonal a zalaszentgróti szárnyvonallal, amely valaha egészen Balatonszentgyörgyig húzódott. Fülep Sándorné kérdésemre azt mondja, hogy ő már lemérte, 3,5 kilométerre lakik a vasútállomástól, s bár e távolságot sokallja, mégis vonattal jár kéthetente Zalabérről Budapestre. „Kiverem a díszlépést nyolcvanévesen is”, teszi hozzá katonásan az idős asszony, aki harminc évig szolgált körzeti ápolónőként. Beszélgetőtársa, egy fiatalabb hölgy nem akar véleményt alkotni. Mint mondja, ő Németországban él, csak itt is van házuk.
A borászkodásnak évszázados hagyományai vannak itt, ápolt pincesor szomszédságában művelik szőlőjüket a présházak tulajdonosai. Éppen szerszámokat rendezget Molnár Ernő és felesége, akik korábban húsz éven át a zalabéri vasútállomáson dolgoztak málházókként.
– Rózsi, mikor szűnt meg a poggyász? – kérdezi feleségét a férfi. Készségesen villantanak fel régi emlékképeket a múltból, amikor még vasládában szállították a mozifilmet a környező mozikba: Szigetvárra, Celldömölkre, Sárvárra.
Kalauzolnak a „Hegyjobb” és a „Hegybal” portái között, s megtudom, hogy itt többségükben németek az urak, van, aki minden évben eljár ide, s van, aki inkább az enyészetre hagyja a munkát.
– Ellenzem a vasút felszámolását, mert nagy szerepe lenne a bortúrák népszerűsítésében, a külföldről érkező vendégek szállításában. Ugyanis aki Németországból, Hollandiából ide autózik, az pihenése alatt nem biztos, hogy autóval akar közlekedni – vélekedik Szakács Zsolt vendéglátós, aki egy 1873-as pincével büszkélkedhet, s egykori főkertészként lépett a borászat útjára. Sikeres pályázó, mutatja is, mire futotta belőle: érlelőre, zúzó-bogyozóra. S érlelődik a blauburger, az oportó, a cserszegi fűszeres, az ezerfürtű és a zöldveltelini a fa- és fémhordókban.
Az egyik zalabéri önkormányzati képviselőt faggatom az érintett vasútszakasz megszüntetéséről. Cseh Német György szerint a menetrendet gyakran úgy alakították, hogy az átszállások miatt ne legyen értelme olcsó vonatra ülni, s 25 év alatt nem javultak, hanem romlottak az utazás feltételei.
Zalabéren a Rákóczi utca egyik házának falán emléktáblára leszek figyelmes. „Emléktábla dr. Huszti Ferenc 1919-es vádbiztos, a nagy internacionalista forradalmár emlékére.”
Hát ennyit a változásokról. Kutatásaimból megtudom: Huszti egy zalabéri cipész fia volt. Az első világháború idején az orosz frontra került, ahol 1914. november 24-én fogságba esett. Hadifogoly-cserecsoporttal került haza 1918-ban. A tanácsköztársaság kikiáltása után tagja lett a járási pártvezetőségnek s vádbiztosa a forradalmi törvényszéknek. A tanácsköztársaság megdöntése után letartóztatták, rövid idő múlva szabadult. Elhagyta Budapestet 1920 szeptemberében, és Bécsbe ment. Majd Moszkvába költözött 1923-ban. A Kommunista Internacionálé nemzetközi ellenőrző bizottsága 1936-ban leváltotta a Kommunisták Magyarországi Pártjában viselt tisztségéről. Huszti Ferencet is letartóztatták, s a Szovjetunióban börtönben halt meg. Zalabéren, a szülőháza falán elhelyezett emléktáblát 1970. augusztus 10-én leplezték le.
S mint láttuk, a tábla ma is ott van.
Folytatjuk
origo.hu
Magyar Pétert nagyon leszidhatták Weber úrék - fotó
