A MEFESZ a második világháború után alakult meg, mint a néhány rövid esztendeig életben hagyott magyar demokrácia ifjúsági szervezete, amelyet a Rákosi-féle önkényuralom felszámolt, és csak az 1956-os esztendő politikai átalakulásai aktivizáltak. Ön is részese volt az ’56-os eseményeknek, a mostani megemlékezés egyik szervezője, valamint az ’56-os egyetemistákról kiadott ismertető szerkesztőtársa.
– Azért szerveztük meg ezt a találkozót, mert a MEFESZ-megemlékezés nem szerepelt a hivatalos kormányzati programban. Több mint száz volt hazai és külföldre menekült MEFESZ-vezető vett részt a megemlékezésen. Felidézte az ’56-os eseményeket Kiss Tamás, a szegedi MEFESZ egyik alapítója, Pomogáts Béla irodalomtörténész és Sándor Iván író. Azok a követelmények, amelyeket a szegedi MEFESZ elsőként fogalmazott meg október 20-án, később a forradalom 16 pontos követelményének döntő részét képezték. Ez az első nagy szikra volt, ami hozzájárult a forradalom kirobbanásához: 1956. október 20-án tartotta a szegedi MEFESZ azt a nagygyűlését, amelyen a legfontosabb politikai követeléseket elfogadták. Ezek között szerepelt a szabad, demokratikus választások követelése, a sajtószabadság és a szovjet csapatok távozásának követelése. A szovjet támadás után a MEFESZ itthon maradt vezetői közül sokakat lefogtak, bebörtönöztek, többen pedig külföldre menekültek, ahol megalakították a külföldi diákok szervezeteit, közel tizenöt országban. Minden jelentős magyar diáksággal rendelkező egyetemen és minden országban volt ilyen szervezet, melynek központja Genfben volt.
– Mi volt az 1956-os MEFESZ-tagok tevékenységének lényege?
– Rögtön azután, hogy a szegedi nagygyűlésen elfogadták a követelményeket, a megbízott diákok elmentek az ország többi egyetemére, Debrecenbe, Pécsre, Budapestre, Miskolcra, ahol arra buzdították a hallgatókat, hogy alakítsák meg a MEFESZ további szervezeteit és tegyék magukévá a követelményeket. Ezt lelkesen megtették: ekkor vették kezdetüket a tüntetések, amelyek a forradalom kitöréséhez vezettek. A szegedi nagygyűlésen a titkosrendőrség felvételeket készített, amelyek alapján azonosították és bebörtönözték a vezetőket. A Magyar Rádió tudósítója is rögzített hangfelvételt a nagygyűlésről, amely azonban soha nem került adásba, mivel 1990-ig elrejtették a rádióban és nem szolgáltatták ki a rendőrségnek. Nagyon sokan menekültek külföldre, mert kereste őket a titkosrendőrség. Én középiskolás koromban hagytam el az országot, a belgiumi Louvain-ben jártam egyetemre, egy időben a belga– magyar diákszövetség vezetője voltam, és a külföldi MEFESZ-szervezetek genfi központjában is szerepet vállaltam.
– Melyek voltak az 56-os emigráns diákszervezetek fő célkitűzései?
– Elsősorban ’56 szellemét fenntartani és a külföld felé világszerte közvetíteni, különösen a nemzetközi diákpolitikai fórumokon. Másrészt a körülbelül
7-8000 emigráns magyar egyetemista érdekeit képviselni, biztosítani a továbbtanulási, megélhetési lehetőségeiket, ösztöndíjakat. Végül fenntartani a magyar kultúrát ebben a magyar közösségben: irodalmi műhelyeket alakítottunk, kulturális rendezvényeket szerveztünk nemcsak a magyaroknak, hanem a befogadóknak is, amellyel köszönetet mondtunk a segítségért. Meghívtunk több neves magyar művészt, például a fiatal Vásárhelyi Tamás zongoraművészt is Louvain-ba, így fejeztük ki hálánkat. Összességében nagyon kedvesen fogadtak bennünket külföldön, számos történetet tud mesélni bármelyikünk a befogadóországok, családok szeretetéről és segítőkészségéről.
origo.hu
Századvég: Az egészségügyi dolgozók elégedettek a bérezésükkel, és Magyarországon képzelik el a jövőt
