Gyík és vipera

A hippokratészi eskü csak duma. E veretes megállapítást Fiala „Keljfeljancsi” János tette egy marginális rádióadón hétfőn reggel. Azon az adón, amely némi ORTT-ösztökélésre korábban eltanácsolta műsorából a magáról megfeledkezett, gyilkosságra való felbujtásban bűnrészes riportert. Fiala egy darabig büntiben volt, aztán némi késő esti vargabetűvel visszalopakodott ugyanoda, a főműsoridőt jelentő reggeli sávba. Valahogy úgy, mint Bolgár György, akit pornóírói debütálásakor átmenetileg kiebrudaltak a goebbelsi uniszónó sulykolást tökélyre vivő Újságíróklubból; aztán lám, most megint együtt osztja a balliberális észt hajdani kritikusaival.
Fiala máig nem érti, hogy vezető fideszes politikusok válogatott eszközökkel való meggyilkolására és Magyar Nemzet-beli újságírók fejbe rúgására buzdító elszigetelt „művészeti alkotásnak” viszonylag széles fórumot biztosítani demokráciában nem csupán bűncselekmény, a nyilvánossággal való rút visszaélés, de morális mellékbüntetésként magával vonja az úriemberi szalonképtelenséget is. Fiala olyasmit cselekedett (s ezért mind a mai napig nem kért rendesen bocsánatot), mintha ismeretterjesztő szándékkal folytatásokban olvasná fel a Mein Kampfot a tudatlan, zöldfülű ifjúság okulására, a gondolatszabadság szent nevében. Semmi nem magyarázza azt a konokságot, amivel a széles keblén immár a büszke szalonképtelenséget is megtűrő Széles Gábor médiumaiban riporterünk újra és újra mentegeti a menthetetlent. Mint ahogy Fiala nem látszik érteni azt az alaptételt sem, hogy az ő – vitatható értékvilágú, bevallottan szubjektív és megosztó – rádióműsorának a szponzorálásával lapunk nem azért foglalkozik, mert egzisztenciálisan lehetetlenné akarná őt tenni (éljen boldogan, sőt gyarapodjék a szabad médiapiacon a gyarapodás legvégső határáig); hanem azért, mert ez a szponzoráció részben állami tulajdonú cégektől, azaz közpénzből származik. Ez pedig közérdek. Például az állami autópálya-kezelő ne fizessen semmilyen jogcímen azért, hogy egy faragatlan stílusú, vehemens hangulatember a politikailag kiegyensúlyozatlan – sőt olykor kifejezetten hisztérikus – véleményét az éterbe hintse.
Ilyen szélsőséges kifakadása az is, hogy a hippokratészi eskü – az orvosi hivatás etikájának évezredes múltú alapköve – csupán duma. Szóba került pedig ez annak kapcsán, hogy a rendőrségi szóvivő bejelentése szerint egy orvos lelkiismereti okokra hivatkozva állítólag megtagadta annak a rendőrnek az ellátását, aki fájós lábával állított be hozzá. Lábfájását október 23-án szerezte, amikor a bátran anonimitásba burkolózó rohamrendőrök egyebek között földön fekvő, magatehetetlen polgárokat rugdaltak meg. Hogy, hogy nem, az illető orvos lelkiismeretével összeütközésbe került, hogy a rúgásra lendülő láb pártjára álljon. Azóta persze kiderült: az orvos nem is volt szolgálatban, s nem is találkozott a rendőrrel. Ha a szabotázs nem a jereváni rádió híre lett volna, az említett kezelés megtagadása valószínűleg szakmaetikai hiba lenne, még akkor is, ha az ellátás nem élet-halál kérdése, s még ha egy más lelkiismereti mércével rendelkező kolléga ott és akkor abszolválta is a kezelést. A kreált ügyből a rendőrség presztízskérdést csinált, eljárást indított az orvos ellen, s ha rajtuk múlik, meg is fogják hurcolni annak rendje és módja szerint. A napnál is világosabb: a gyurcsányi politikai bábként használt rendőrségnek rossz a lelkiismerete, s kommunikációs huszárvágással szeretne átkerülni a „jó oldalra”: az erőszaktevő helyett az áldozat szerepében tetszelegni. Fiala érzésem szerint meglepő módon ezt a mesterkedést nem látta át, s noha orvoscsaládból származik, a lelkiismereti tényező kiiktatásával a sanda kormányzati játszmák engedelmes eszközévé silányult. Csupán merő kollegialitásból arra hívnám fel a figyelmét: a lelkiismereti szolgálatmegtagadás az orvosok tekintetében (például abortusz elvégzése esetén) igenis létezik. Ha Fiala a hippokratészi „dumát” ilyen szűkkeblűen értelmezi, az abortuszt megtagadó orvosok is a vádlottak padjára kerülhetnek. Pici kis weimarizálódás a nagy magyar weimarizálódó gyurcsányi óceánban.
Mindez azonban nem érdemelne ennyi szót, ha a Fiala-féle struccpolitika nem mutatná meg cseppben a tengert. Egy hallgató fölvetette, miért nem kérdezik meg az ügyről az orvost is. Hiszen csupán az egyik elfogult fél, a rendőrség álláspontját ismerjük. Fiala üvölt: ne hallgattassék meg a másik fél! Ha mindenben kételkednénk, ami a hírekben van, el kellene mennünk Bagdadba is megnézni az iratokat: tényleg fel akarják-e lógatni Szaddám Huszeint? A példa árulkodóan rossz, hiszen iraki ügyekben a megszálló amerikaiak kifejezetten nem az igazmondásukról híresültek el – hogy mást ne mondjak, hazudoztak fogolykínzási ügyekben, s nem volt igaz a casus belli gyanánt szolgáló tömegpusztító fegyverarzenál létezése sem. Mindazonáltal megértem Fialát: szeretne arkhimédészi pontokat az életben; szeretne legalább belpolitikai ügyekben hinni az övéinek. Szeretné hinni például, hogy a hírek igazak. Csakhogy eddig folyton becsapták a híradások. (Nem csak őt.) Szilárd kapaszkodókra vágyik. Volna ugye az erkölcs; de hát ez sikamlós terep, s félre kéne dobni a kettős mércét is. Ennek híján marad a becsületszó, hogy a hírszerkesztő, a kormány, a miniszterelnök igazat mond. Csakhogy nem mond igazat: ők maguk fecsegték ki, hogy hazudtak nappal, éjjel meg este; s a jelek szerint azóta még rá is tettek néhány lapáttal. A hallgatók mondják Fialának latinul is (elvégre orvosfamília): auditur altera pars – de nem akarja érteni. Annyira megrendült már benne a világ, hogy a szabadelvű minimumról, a „hallgattassék meg a másik fél” elvéről, sőt az ártatlanság vélelméről sem akar többé hallani. Bizony, immár az ijesztően rendpártivá vedlett liberális politikusoktól meg az árulásba lassan belefásult liberális írástudóktól kell féltenünk az alapvető szabadságjogokat.
Megértem, hogy Fiala üvölt hallgatóira. Nehéz lehet feldolgozni, hogy a valaha Gyurcsánnyal lízingelgető Szilvásy a titkosítás örve mögé bújva hazudozik arról, hogy Debil és Gyík duója – elnézést a keresetlen szóhasználatért – hülyére vette és tetszés szerint húzogatta a máskülönben Gyurcsány által kézi vezérelt rendőrséget. Szabad elméjű ember már azon felvisítana: ezek a kontraszelektált, ürgebőrös forgatókönyvírók lazán összekeverték a mobiltelefonos lehallgatást az internetes nicknevekkel. A rozsdaprefektus meg azt hazudta, hogy nem is tudja, mi az a vipera. (Parlagi? Rákosi?) Sőt, napokkal az eset után még nem is tájékozódott róla, hogy azonosító nélküli „bátor” legényei véresre verték Révész Máriuszt (is). A kormány meg szeptember 23. óta már négyszer fenyegette meg a Fideszt robbanásveszélyes zavargással, ha alkotmányosan gyülekezni mer. (Ebből egy bejött; de a zavargást célzott huszárrohammal maga állította elő.) Valóban bajos úgy kormánypárti médianyúlványnak lenni, hogy a kormánypártiak és médiahadaik változatlanul hazudnak éjjel, nappal meg este…
Fiala mentségére legyen mondva: ő legalább fülhallomást szenved e lélekőrlő értelmiségi helyzettől. Sokáig azt darálhatta: Gyurcsány országában káosz van ugyan, de még járnak a villamosok. Aztán jött a Combino-ügy. Fájdalom, minden egyes részletkérdésben nekünk lett igazunk. Tetszettek volna idejében kibelezni és fejbe rúgni.